A rendkívül gazdag konferencia három szervezője – Hernádi Mária, Korda Eszter és Osztroluczky Sarolta – jó érzékkel rendezték szekciókba a beérkezett absztraktokat, így az előadásblokkokat követő összevont vitasávokban élénk és gyümölcsöző beszélgetésekben tudtunk együtt gondolkodni az adott sávokban felmerülő kérdéseken.

A két nap programja összesen 9 szekcióba került: I. Hang, kézjegy, kultusz, II. Város, történelem, szemlélet, III. Társas jelenlét, IV. Jelenlétélmények, V. Képi és írott jelenlét, IV. Narráció, VII-VII. Párhuzamok kapcsolódások 1-2., IX. Előtörténet és recepció.

A sokszínűséget egyrészt a témák és megközelítések gazdagsága okozta (az Iskola szövegszintű értelmezésein, korábbi értelemzések tovább- és újragondolásán túl hallhattunk még kontrasztív elemzéseket, nyelvészeti megközelítéseket és a kultuszt a hozzáférhetőséggel párhuzamba állító vitákat is). A másik ok az előadók sokfélésége volt: térben, korosztályban és foglalkozásban is sokfélék voltunk – Budapest három egyeteme is képviseltette magát (PPKE, KRE, ELTE) és számos előadó érkezett vidéki egyetemekről (Nyitráról, Pécsről, Szegedről, Szombathelyről); együtt gondolkodhatott itt (a teljesség igénye nélkül) több saját Ottlik-kötettel rendelkező irodalmár (mint Fűzfa Balázs, Hörcher Ferenc, Korda Eszter és Kelecsényi László), a tudóstanár Arató László, az Ottlik-kutatással is régebb óta foglalkozó nyelvész Tátrai Szilárd és a legfiatalabb kutatónemzedék tagjai is (Hende Fruzsina, Gagyi Miklós, Sárközi Balázs és Tarnai Csillag).

A konferencia első programja a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Toldy Ferenc-díjának átadása volt, amelynek kutatói kategóriában odaítélt kitüntetését idén az Ottlik-kutatás egyik legjelentősebb alakja, Fűzfa Balázs vehette át. Sebők Melinda kiemelte laudációjában, hogy Fűzfa Balázst életműve sokszínűsége miatt akár a másik két (közművelődési és tanári) kategóriában is díjazhatták volna. Az átadót követően Fűzfa kezdte meg az előadások sorát, aki a Kulka János felolvasta hangoskönyvet elemezte mint hangregényt – szó esett a két narrátori szólam elkülönbözéséről vagy el nem különbözéséről, a tájszólásokról és a kicsavart nevek kiejtéséről.

A következő két előadás Ottlik felértékelődését vizsgálta: Kelecsényi László a könyvaukciókon előkerülő dedikált Ottlik-könyvek árfolyamáról mesélt, egyúttal kiemelte, hogy komoly licitemelő tényező lehet a dedikációk címzettjének ismertsége is; Mekis D. János a kultusz anomáliáit, az elfedő kultikus olvasatot és a felejtés ellen dolgozó kultikus gesztusok szükségességét emelte ki. A második szekcióban Szávai János, Arató László és Hörcher Ferenc járták körül az Iskola a határon történelemszemléletét és az elhallgatott dátumok szerepét (a regény két legfőbb idősíkja a trianoni országszakadás és az 1956-os forradalom megtorlása után játszódik). Szávai Jánosnál felmerült, hogy érthető-e a külföldi olvasónak ez a fajta beágyazottság, hogy okozhatja-e ez a megértésdeficit a nyugati recepció hiányát. Arató László egy keveset emlegetett monográfia, a Jakus Ildikó és Hévizi Ottó írta Ottlik-veduta értelmezéseire hívta fel figyelmünket, amely a regényt szökések és nyomozások történeteként pozícionálná újra, amely értelmezés felülírná a sztoikus végkicsengést, helyébe pedig egy nagyon is tragikus olvasatot helyezne. Hörcher Ferenc Kőszeget mint egy a mohácsi veszteség utáni csata helyszínét helyezte a középpontba, az ostromállapotot mint létformát vizsgálta.

Tátrai Szilárd Gereben Énok az elbeszélők életében és szólamaiban elfoglalt helyét elemezte, nevének előfordulását az Iskola mellett a Továbbélőkben is megfigyelte, egyúttal egy félmondat helyes értelmezésével leleplezte, hogy az egyenruhája nélkül is identitását megőrző növendék a későbbiekben is Bébéék barátja maradt. Papp Kinga határsértő gesztusokat emelt ki és az erőszak nyelvi leképeződéseit vizsgálta meg, Farkas Edit pedig a nők megjelenését és szerepét elemezte – részben szövegszintű, részben életrajzi alapon.

A Jelenlétélmények szekciójában Hernádi Mária kereste a szereplők lelkének útját önmaguk felé, a „néző én”-be való visszatérés pillanatait, egyúttal az érzetek leírásának szerepét a belső út kirajzolásában. Majd Kelemen Pál helyezte az ottliki hóesést új perspektívába a német irodalomból vett példákkal szembeállítva – Stifter két novellájának és Thomas Mann A varázshegyének nézte meg egy-egy behavazott jelenetét, annak élményvalóságát. Végül két testpoétikai megközelítés következett: Tarnai Csillag a testtechnikákba rejtett szabadságot és a bahtyini karnevál Iskola-beli érvényességét emelte ki, én pedig Foucault biopolitika és Kristeva abjekt fogalmai mentén olvastam újra test és hatalom viszonyát az Iskola a határonban.

A nap végén bemutatták Kelecsényi László második Ottlik-tanulmánykötetét az Ideje van. Ottlik-tanszerláda című változatos kiadványt. A szerzővel Hende Fruzsina beszélgetett.

A második nap reggelén Szeretz György a korábban már Korda Eszter kutatásainak is középpontjában álló beemelt grafikus képekhez próbált újabb értelmezési síkokat hozzáadni. Majd Osztroluczky Sarolta a regény írásjeleneteit faggatta, írásjelenetek és íróeszközök sorát végigkövetve elemezte a regény narrációs struktúráját és önértelmező gesztusait, szerzőváltások és címzettváltások érzékeny szövetét mutatta fel. Benyovszky Krisztián pedig a különféle idegennyelvű (a svéd, a holland és az orosz) kiadások borítóit értelmezte először a képek felől a szöveg felé haladva, majd megfordítva a regény felől értelmezve a borítókon feltűnő arcvonásokat, mimikákat.

A Narráció szekcióban Kovács Ágnes az írói alaphelyzet önleírását vizsgálta meg, a kettős narráció játéka mellett Szeredy szerepét faggatta. Benda Mihály Ruth Moser és Maurice Merleau-Ponty műértelmezései felől olvasta újra az Iskola a határon csendjeit, elhallgatásait. Majd a ki nem mondás kérdéskörét folytatva Baráth Mihály a látszólagos szövegekről, a nyelv elégtelenségéről beszélt – arról, hogy az ottliki szöveg hogyan is válik az elbeszélés nehézségeinek illusztrációjává.

A két, párhuzamokat mutató szekcióban először Horváth Zsuzsa elemezte az Iskola és Kaffka Margit Hangyabolyának kronotoposzait és közösségi gesztusait, majd Korda Eszter vizsgálta meg a bébéi-medvei mondatokat és metaleptikus váltásokat Mária A gyertyák csonkig égnek nézőpontváltásaival összeolvasva. Bokányi Péter egy olyan regényt mutatott be, amelynek Ottlik nagyregénye több szempontból is előszövege, előzménye – Sajó László Írottkő című regényét, amely egyrészt az azóta gyógypedagógiai intézménnyé alakult kőszegi iskolaépületben játszódik, másrészt több ponton idéz hosszabban az Iskola a határonból. Nagy Edit Kertész Sortstalanságát állította párhuzamba az ottliki regénnyel: a nézőség, az idegenség, a távolságtartás kérdéseit járta körül. Horváth Csaba azt vizsgálta, hogy nevelődési regénynek tekinthető-e az Iskola, hogy van-e tényleges fejlődés a karakterek jellemében – összességében úgy vélte, hogy a nevelődés az olvasás irányával ellentétes és talán tényleg feleslegesek voltak a viszontagságok. Ezután pedig a doktorandusz Sárközi Balázs fejtette ki a nyelvi‑egisztenciálontológiai jellemzőket Pilinszkynél és Ottliknál.

A konferencia zárásaként olyan fontos kérdéseket gondolhattunk át Gagyi Miklóssal, minthogy milyen módon volt az 1959 előtti novellisztika előtanulmánya az Iskolának; majd Hende Fruzsinával az Ottlik-kutatás jelenlegi irányvonalai kerültek terítékre – hogyan hatottak a jubileumi rendezvények a recepcióra, és mintha körbeértünk volna, vissza Mekis D. János előadásához, ismét szóba került a kultikus gesztusok sora (az Esterházy-rajzlap kortárs interpretációján át a Kortárs folyóirat emléknapjaiig), amelyek ébren tartják a regényről való beszédet is. Urbanik Tímea előadásában egy Iskola-olvastatási gyakorlatról számolt be, amelynek során Kamarás István Olvasó a határon című könyvében leírt olvasásszociológiai kísérletét csinálta végig hallgatók egy csoportjával.

A korábbi értelmezésekhez érdekes adalékokat adtunk hozzá a vitasávokon átnyúló párbeszédekben is: például, hogy pontosan miért Szeredy a hallgatója mindezeknek, hogy hogyan lehetett Medvéből negyedéves korára minden lázadása ellenére szakaszparancsnok, és hogy hogyan viszonyul egymáshoz a növendékek fölött álló két hatalmi egység – a hivatalos és a Merényiék-féle elnyomás.

A konferencia egyes előadásai olvashatóak lesznek egy 2020 első felében megjelenő Iskolakultúra számban, összességük pedig reményeink szerint az év vége felé vagy 2021-ben tanulmánykötet formájában lát majd napvilágot.

Fotó: Bach Máté