A Maradjatok csöndben! című előadás egyfajta (ön)reflexiós folyamatként is értelmezhető. A javarészt gimnazistákból és egyetemistákból álló csoport minden évadban kiszemel a színház repertoárjából egy bemutatót, amelynek mentén elkezdenek gondolkodni önmagukról, az életükről, mindezt a színházi formanyelvek segítségével. Jeleneteket készítenek az adott darabban felmerülő helyzetek kapcsán. Folyamatos analógiakeresés és párhuzamvonás az ő „próbaidőszakuk”.

A 2018/2019-es évad során Hegymegi Máté Jeanne D’Arc – a jelenidő vitrinében című rendezését vették górcső alá a fiatalok Vági Eszter, a színház színházpedagógusa és a projekt vezetője irányításával. Ők is a jelenkor vitrinébe helyezték el ezt a hősként tisztelt, ifjú lányt: milyen ügyért harcolna most? Hogyan reagálna a kortárs édesapa lánya hivatástudatára? Egyáltalán: milyen ma egy apa-gyerek viszony, és milyenek a mai családi viszonyok? Ma miként reagálna a társadalom egy olyan lány láttán, aki holmi hangok parancsára tesz valami egészen elképesztőt? Amúgy meg mit is mondanánk Jeanne-nak, ha itt állna előttünk, és beszélgetne velünk?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések állnak a jelenetek középpontjában. Noha lazán kapcsolódnak egymáshoz, ha kivennénk egyet is az előadásból, meglátnánk és megéreznénk a hiányzó láncszemet. Sokféle gondolat egyesült ebben a közel kétórás előadásban, amelyet a hátborzongató, hétköznapi zajokból felépülő zene tesz teljessé. Az összezavarodott, felkavart elme és lélek zenéje. Jeanne és a fiatalok érzéseit kifejező zene ez.

No, és persze a tér is szimbolikus: a Katona Sufnijában felakasztott, különböző színes dolgokkal teli, illetve üres üvegek fogadnak minket. Ebben a szuggesztív térben mozognak a srácok. Egyikből kivesznek valamit, a másikat arrébb húzzák, a harmadikat összetörik. Mindegyik mozdulaton egyszerre érződik a koreográfia megléte és az ösztönös őszinteség.

A rendezés és a hirtelen felindultság jelei érzékelhetők a jeleneteken is. A fiatal játszók színházi produkciót tesznek le az asztalra úgy, hogy a legtöbbjük egy pillanatig nem veszíti el önmagát. Legtöbbjük, hiszen pár játszón érződnek a színpadi lét „tünetei”: az izgalom, a szereplési vágy, a produkciónak való megfelelési kényszer. S bár ezek a tünetek olykor halványítják a jelenetek őszinte nyersességét, annak átélhetőségét, az alapvető tényen nem változtatnak: ők szólnak hozzánk.

Például az általuk írt rapszöveggel a darab kezdetén. Vagy ők oktatnak ki minket a záró, aukciós jelenetben, és a némajelenetek során is ők vonnak minket kérdőre. Az „inkvizíció” feliratú mellénnyel időnként becsörtető takarítóbrigád a fanyar humorával valójában minket, a mi nemtörődömségünket, gúnyunkat és a „szőnyegalásöprömaproblémát” taktikánkat ironizálja – túl a színpad takarításának gyakorlati hasznán. A játék és a színpadon való közös létezés öröme pedig hálóként tartja meg az előadást és a közönséget is. A fiatalok tükröt tartanak nekünk, és tükörben vizsgálják önmagukat is a jelenetek folyamán.

A szereplők fiatalos energiája és kreativitása egy-egy látványbéli megoldás során is megmutatkozik. Akár a sötétben zseblámpák fényével illusztrált, hangjátékként bemutatott, Jeanne és apja közt lezajló beszélgetést, akár a falra kivetített, az úgynevezett kortárs Jeanne-ra összpontosító képeket vagy a létrán, élő bábokkal történetet mesélő lányt említem - mindegyik önmagában hat színházilag érvényes vizuális élményként.

Mint minden előadásban, ebben is lehet hibákat, például nehezen értelmezhető szituációkat találni. De nem minden előadásról lehet azt elmondani, hogy ízig-vérig a játszókról szól. Őszintén, kertelés és finomítás nélkül. Mindezt a színház és a projektvezető nyújtotta védőpajzs mögül. Mi pedig, ha jó füllel és éles szemmel hallgatjuk/nézzük az előadást, meghalljuk a legbensőbb gondolatokat, meglátjuk azt a világot, amelyet ők látnak, és átérezzük, hogyan érzik ők most, a jelenben magukat. Megdöbbentő lesz az érettségük, fájdalmas lesz az igazságuk, ijesztő a pontos megfogalmazásuk. De megéri ezt az élményt a magunkévá tenni, mert csak így tudunk nekik segíteni abban, hogy később már a színház pajzsára se legyen szükségük. Hogy a világban is bátrak és elhivatottak legyenek, hogy hinni tudjanak ne csak a színpadon, hanem a mindennapjaik során is.

Ehhez pedig mindenekelőtt az kell, hogy ők − Büki Flóra, Demeter Boglárka, Erdélyi Flóra, F. Tóth Gergő, Jeney Márton, Jordán Flóra, Lipták Anna, M. Kiss Mia, Mihályi Emma, Papp Máté, Pigler Emi, valamint a Balla Anett, Kertész Emma, Kistamás Naomi és Zsila Barnabás alkotta inkvizíciós brigád − ne maradjanak csendben. Még ha az előadás címe ezt kéri is...

Maradjatok csöndben! Projektvezető: Vági Eszter. Játsszák: Büki Flóra, Demeter Boglárka, Erdélyi Flóra, F. Tóth Gergő, Jeney Márton, Jordán Flóra, Lipták Anna, M. Kiss Mia, Mihályi Emma, Papp Máté, Pigler Emi és Balla Anett, Kertész Emma, Kistamás Naomi, Zsila Barnabás. A projektvezető munkatársai: Hámor Anna, Koltay Dorottya Szonja, Kovács Viktória, Németh Fruzsina Lilla, Solti Csanád Dániel. Külön köszönet: Balla Anett, Balázs Krisztián, Bazsányi Simon, Elek Ferenc, Fodor István, Máté Gábor, Mészáros Blanka, Zilahy Anna és a csapat most nem szereplő tagjai. 2019. október. 8. Katona József Színház - Katona Klub. Fotó: Koltay Szonja