Cserháti Éva éppen turnézik krimiszériájának idén a Prae Kiadónál megjelent első kötetével, A Sellő titkával. A mostani esemény apropója nem annyira véletlen, hiszen a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen november 25-e és december 10-e között zajlik. Cserháti Éva most Nagy-Britanniában él, krimifesztiválokon vesz részt, sőt, még egy angol ösztöndíjat is kapott, hogy elmélyedjen a krimiben és az írásban. Beszélgetőtársa Wirth Judit jogász, a nők elleni erőszak szakértője, egyébként krimiolvasó. Elmesélik, honnan jön a krimiimádat; a szerző például egy CEU-s PhD doktori helyet utasított vissza, hogy inkább regényt írjon. A krimi Wirth-nek fiatalként menekülőutat jelentett a valóság elől, most pedig – a NANE (Nők a Nőkért Együtt) szervezet segélyvonalánál dolgozva, ahol a történeteknek általában nincs happy endje – egyfajta vigaszt nyújt. A könyvekben felülkerekedhet a jó. A kriminek van igazságígérete, az igazság győzedelmeskedhet – egyeznek meg a beszélgetőtársak. A világ mégiscsak helyrebillen, és ahol nem, azt Wirth nem is olvassa el – elég visszaülnie a segélyvonalhoz, ott nem áll helyre az igazságosság, mert még csak nem is keresik a bűnösöket.

Cserháti fiatal korában imádott krimit olvasni, de cikinek érezte, főleg a magyar szakon. Az Albatrosz-sorozattal és Agatha Christie-vel kezdte. Szó esik még Arthur Conan Doyle-ról, akinek halálakor a magyar nyugatosok eltemették vele a krimi műfaját is – helytelenül, de hát nem is olvastak nagyon krimit. Cserháti beszél a műfaj történelméről is – az államszocializmus időszakában az volt a szlogen, hogy nincs szükség rá, hiszen a kommunizmus megszüntette a magántulajdonnal a bűnt is, így ez a zsáner egy nyugati, kapitalista csökevény. Nem véletlen talán, hogy ebben az időszakban a krimi volt a legdrágább könyv, sokkal olcsóbb volt hozzájutni például egy Csehov- vagy Dosztojevszkij-kötethez. Azt pedig még ő sem tudta, hogy Móricz Zsigmond is írt krimit (Forró mezők címen), de időközben az író maga is rájött, hogy alkotása nem valami jó, ezért egyfajta dzsentriregényben kerekedett ki a mű. Beszélnek kortárs krimiírókról (pl. Kristina Ohlssonról, Eva Dolanról, J.K. Rowlingról és arról, hogy derült fény az álnevére), könyvfogyasztási szokásokról (Cserháti általában nőket olvas csak), a könyvekben megjelenő veszélyről és annak kiszámíthatóságáról, megjósolhatóságáról.

Bárcsak ilyen pontosan lehetne kimérni és megoldani a nők elleni erőszakot, tér rá akaratlanul az est témájára Wirth, aki úgy véli, néha a szépirodalom könnyebben mutat be és érzékeltet olyan témákat, mint a bántalmazás folyamata, és hogy miképpen hálózza be az embereket, hogyan jön létre az emberek közötti manipuláció és kontroll. Viszont az sem jó, ha túl részletes és brutális az erőszak a könyvekben. Persze szakirodalmat sem olvas mindenki, a krimi pedig mégiscsak szélesebb közönséghez jut el. A két krimirajongó egyetért abban, hogy a műfajban a fő vonal mégicsak az, hogy férfiak nőket gyilkolnak, ami sokszor önkényes, és nem tesz hozzá a cselekményhez – Cserháti szerint ráadásul ez unalmas is, ezért ő kitartóan férfiakat gyilkol a regényében. Nem gondolja, hogy ki kell hagyni belőle a nők elleni erőszakot, de nem ennek kell lennie a fő bűncselekménynek. Ezért a nagy-britanniai díj, a Staunch Book Prize alapításával sem ért egyet. A díjat olyan, a thriller műfajában írt könyvek szerzőinek ítélnek oda, akik műveiben nem írnak nők elleni erőszakról. Kontraproduktívnak tartja a nők elleni erőszak láthatatlanná tételét, amivel Wirth is egyetért – hiszen eddig is láthatatlan volt.

Ezután, az est tematikájától kissé eltérve, a beszélgetés a krimiírás felé kanyarodik, és Cserháti alkotói folyamatának részleteiről hallhatunk – például arról, milyen fontos része az írásnak az excel-táblázat pontos vezetése. Vagy arról, hogyan kelnek életre a karakterei, hogyan cselekednek – a szerző legnagyobb megdöbbenésére – egy idő után szinte saját akaratukból. Mielőtt túlságosan elmélyednénk a cselekményépítésben és a kulisszatitkokban, az est végén rátérünk a hallgatóság által cetlikre írt kérdésekre, amik visszakanyarítanak a nők elleni erőszak témájához.

A beszélgetőpartnerek egyetértenek abban, hogy a nők és férfiak elleni erőszak ábrázolása eltér egymástól, amennyiben a férfiak elleni erőszak nincs úgy átszexualizálva, mint a nők elleni erőszak – kivéve, ha meleg férfiáldozatokról van szó, véli Cserháti. Az áldozathibáztatás a krimiben is megjelenik, de azokban, amiket az író olvasni szokott, már nincs annyira jelen, mint például az elkövetővel szembeni empátiakeltés jelensége, mely során a bűnösnek traumatikus gyermekkorát triggereli az áldozat. Cserháti szerint ez a fajta szánalomkeltés is unalmas, hiszen rengeteg embernek van traumatikus gyermekkora, akikből mégsem lesz bűnelkövető. Érdekes kérdés, hogy a különböző áldozatok karakteréhez hogyan rendelünk gyilkossági formát – ő például igyekszik a fiatal lány szereplőit is lepuffantani, és nem átszexualizálni a halálukat.

És hogy miért fontosak a szerzőnek a női főszereplők? Cserháti egyfajta missziót akart elindítani, de hősnői mellé azért a béke kedvéért két férfit is helyezett – őket is megszerette, amiből azt a következtetést vonta le, hogy belül valószínűleg mégiscsak egyfajta egyensúlyra törekedhet. Igyekszik kerülni egyébként az „erős női főszereplő” kifejezést, hiszen, ahogy egy krimifesztiválon hallotta, az izlandi író, Yrsa Sigurðardóttir szerint minden izlandi nő erős, ezért ő is próbálja elhagyni a kiemelést. A következő kérdést, miszerint van-e olyan küldetése az írónak, hogy gyanútlan olvasókat feministává változtasson, nevetés kíséri, de egyértelmű választ nem kapunk. A szerző feministaként definiálja magát, de nem így marketingeli a könyvet, hiszen ezzel jelentősen leszűkítené az olvasótáborát. Inkább az a missziója, hogy az olvasók elkezdjenek gondolkozni a társadalmi nemi szerepekről; hogy olvashassunk magyarul is olyan könyvet, ahol le van írva a feminizmus szó, és mégse kapjanak az emberek frászt – mert olyan kontextusban szerepel, amitől nem kap egy külön élt. Tehát a feminizmus kontextualizálása a cél (amely szerinte most csak politikai szinten zajlik), ha közben valaki feministává is válik, az már csak egy bónusz.

A beszélgetés után egy dedikáló sor is kialakult, mielőtt a szervezők pezsgőt bontottak volna. Sőt, még egy torta is előkerült az est végére, így igazán nem lehetett hiányérzete senkinek – már csak azért sem, mert kiderült, elfér egymás mellett a krimiről való (néha igencsak humoros) beszélgetés és a nők elleni erőszak témája.

A képek forrása Cserháti Éva Facebook-oldala