Jó ideje nem nézek tévét, így amikor a közösségi oldal feldobja a Lélektükrök című estet, a borítóképen szereplő gitáros srác számomra valami mélységet tükröző arckifejezése és az esemény leírásában szereplő Szepes Mária-idézet fog meg. Fogalmam sincs, kicsoda Csórics Balázs, így sem elvárásaim, sem a színészhez kötődő képeim nincsenek. Így utólag, tájékozódva eddigi munkásságáról, hálás vagyok tudatlanságomért. Nyitottabban, tisztábban tudtam megérkezni az Andrássy úton található MagNet Házban tartott irodalmi önismereti estjére.

A teremben félhomály, a borítóról ismerős színész közepén ül, gitárral a kezében és kedvesen invitál. „Gyere csak, még hangolok.” Nem vagyunk sokan, olyan érzésem van, valamiféle baráti körbe kerültem, és egy képzeletbeli tűz körül ülünk, ahol a mindenkori gitáros zenél, történeteket mesél, néha mi, többiek is bekapcsolódunk az éneklésbe, és a végére egy jóérzésű tábortüzezés kerekedik az estéből. Többnyire valóban ez is történt.

Az előadás egy felvonásban, két órán át tart. Ez talán hosszú kicsit, néhol érezni is a művész zavarát. Főként, amikor általa ismeretlen terepre – nyelvészet, a magyar nyelv mágikusságának, varázsának, jelentésrétegeinek tárgyalása, boncolgatása – tesz kitérőket. Ezekben a pillanatokban színészi magabiztossága szinte eltűnik, ami a dalok és versek, kisebb jelenetek előadása alatt megkérdőjelezhetetlen és megidézi ebben a teljesen színházidegen környezetben is a színházat. Egyik nyelvész professzorunk mondta az egyetemen: „Három dolog van, amihez ebben az országban mindenki ért, a politika, a foci és a nyelvészet.” Szerencsére a művész minden nyelvről való gondolatmenetében megjegyzi, ezek csupán az ő interpretációi, az ő egyéni „agymenése”, és ez az, ami menti a menthetőt. Ez az őszinte önfelvállalás. Csórics Balázs egyszerűen csak Csórics Balázs, aki az elmúlt három év önismereti munkája alatt kincseket talált magának saját szellemi, érzelmi terének mélyén, és ezeket a kincseket hozza fel nekünk az estjén, megosztva mindazt, ami számára felfejthetővé-megfejthetővé teszi az életet.

Az előadásban elhangzik Demjén, az LGT Elfelejtett szója, a Honfoglalás szívszorítóan szép betétdala és más, a magyar popkultúrából jól ismert slágerek, amelyek Csórics hangján betöltik a teret. Áradóan, tisztán és szinte hipnotikusan énekel. Szaval Pilinszkyt, Radnótit, Szabó Lőrincet és minden verset, dalszöveget felfejt velünk-nekünk. Akkor van igazán elemében, amikor a színházról, annak mágikus, spirituális erejéről, gyógyító hatásáról beszél. Érezni, látni, ez valóban az ő terepe. Ezekben a pillanatokban hiteles leginkább. Mélyen átéli és átérzi, hiszen hosszú évek tapasztalása, tanulása van mögötte. Egy egész élet, ami esetében első sorban a színészeten keresztül értelmezte, szemlélte a világot. Az est után sokáig gondolkodom, forgatom magamban mi az, ami miatt szerethetem, mi az, amit kritizálnom lenne szükséges (?). Végül ezt a levelet fogalmazom meg:

Kedves Balázs!

Köszönöm az élményt! Sokat adott, hogy viszontláthattam általad az egyik legmélyebben gyökerező személyes igazságomat: Merni megmutatni magunkat és elmesélni a történeteinket, a saját életmesénket, saját megértéseinket és megoldásainkat – mindezt érzékenyen, önreflexíven, nem általános gurumaszlaggá olvasztva, hanem megtartva a sérülékeny személyes kitárulkozás, én-beszéd szintjén/szálán. Ennek van igazán transzformáló, ébresztő ereje.

A legjobbakat kívánom neked az úton, amin elindultál! Hálás vagyok, hogy beengedtél a világodba!

Judit

Fotók: Csórics Balázs hivatalos facebook oldala, Peter Weaver Art fotói

Csórics Balázs: Lélektükrök 

Önismereti irodalmi est

2019. november 15.

MagNet Közösségi Házban