Sajátos elegyként art-rock, industrial, postpunk és noise rockos, szabadszellemű, videóművészeti csoportként ismerhettük őket a 80-as évek elejétől. Az, hogy most itt voltak, kisebbfajta csodaként is felfogható, hisz tavaly, október 13-án meghirdetett koncertjük a dobos, Lady Jaye tragikus halála miatt elmaradt.

A koncert előtt számos ismerősöm "nagy megmondó" volt, hogy majd milyen sokkoló és beteg koncert várható, meg amúgy is... Aztán nem. Sőt. Ki gondolta volna, hogy ilyen egyszerűségében is letisztult, közvetlen zenész-közönség együttlétet kapunk. Adva volt egy karizmatikus énekes-legenda, Genesis P-Orridge alias Neil Andrew Magson személyében, akiben ötvöződött Debbie Harry vagány punk attitűdje és a Dead or Alive transzvesztita külsőségei.

A dobokat Morrison Edley vette kezelésbe: feszesen, minden felesleges sallangtól mentes, precíz játékkal. A gitárt egy számomra ismeretlen, középkorú csajszi pengette nagyon egyszerűen, de pontosan: ha kellett, tiszta, bontott témákkal, ám nagyon gyilkos zúzást is tudott mérni ránk a Fender Strato-jával. Számomra az este kellemes meglepetése azonban Candy Ass basszeros volt. Kevés ilyen karakteres, sugárzó egyéniség látható a színpadon. Nagyon szexi, végig fülig érő mosollyal, éteri bájjal játszik, nyoma sincs benne mesterkéltségnek. Hiteles, remekül érzi magát, mintha csak egy kellemes próbán lenne a haverokkal.

A bulin elhangzó dalok jó része a legutóbbi Hell Is Invisible… Heaven Is Her/e című lemezre épült. Amúgy széles a zenei spektrum: industrial beindulás, zajos-zaklatott rock, ballada, tiszta, már-már Velvet Underground-os rock’n’roll, pszichedélia, repetitív énektémára épülő életképek. Mögöttük a kivetítőn stilizált és valós (?) átalakulás Genesis-módra, még a párjával, Lady Jaye-el is. David Bowie androgün mivoltában... összemosódik jelen-múlt, valóság és fikció. A gitár hol lesüvíti fejünket, hol megnyugtat tiszta harmóniameneteivel. A basszustémák lüktetnek vagy slappesen feszülnek, az elszállást pedig konkrétabb rock követi.

Genesis elől menetel, hangmintákat küld felénk, integet és dívaként pózol. Arca nem evilági: pantomimes szélsőségeket idéz, folyamatosan gesztikulál, és köszöni szépen a lelkesedést. Ami marad, az egy emlékezetes, könnyen befogadható, remek koncert jól teljesítő és kiváló formában levő zenészekkel, akik minden másodpercét élvezik a bő másfél órának. Nem ezt vártuk. Azonban sokkal több volt ez így, mint amennyi az elvárásunk lett volna.

Kapcsolódó linkek:

Psychic Tv a Myspace-en
Genesis Breyer P-Orridge hivatalos weboldala