Shakespeare Szeget szeggel című vígjátékát nem véletlenül sorolja a modern kritika a problémadarabok közé: noha többszörös esküvővel, férfiak és nők összekötésével végződik, mint minden tisztességes korabeli komédia, a happy end elég messzire kerüli a párok nagy részét. Bár a két fiatal, Claudio és a terhes Júlia újra egymásra találhat némi börtön- és halálélmény után, a többi párt tekintve legalább az egyik fél a boldogtalansággal köt emiatt életre szóló kapcsolatot: az erkölcsileg bukott Angelót hozzákényszerítik Mariannához, mert szexuális kapcsolatot létesített vele (bár ő úgy tudta, Izabella szüzességét veszi el), a szabadszájú Lucióval elvetetik azt a prostituáltat, akinek gyereket csinált, és a mindenkit manipuláló idősebb Herceg „jutalomból” elveszi az eredetileg apácának készülő, a mocskos események középpontjába került fiatal lányt, Izabellát.

Mindehhez a drámában egy morális tartását vesztett város, a Shakespeare által elképzelt korabeli Bécs adja a hátteret, ahol a bordélyház és az udvar szereplői kavarognak a börtön, az utca és a bíróság terei között – Ján Klata rendezésében viszont épp ez a környezet hiányzik. Az előadásban inkább csak hangulatilag idéződik meg egy olyan világ, ahol valami nincs rendben: a színpadi térként szolgáló fekete emelvényen hangosan dübörgő popzenére lépnek fel a szereplők, eltolt és stilizált mozdulatsorokkal, időnként karikírozott jelmezekkel (Lucio például mintha a Baywatch sorozatból lépett volna ki, a bordélyház madame-ját játszó magas férfiszínész igazi drag queenként jelenik meg, a csapos és strici Pompeius banánnak öltözik). A központi szerep itt a Hercegé, Vincentióé, aki fehérre festett arcával, 18. századi merev öltözetben és bírói parókával lép elénk, majd szent szerzetesként, már arcfestés nélkül kavarja a szálakat és a szereplőket kímélet nélkül a végső „megoldás” érdekében. Közben azonban ő is értékét és erkölcsét veszti (ha volt neki valaha egyáltalán), és kiderül, hogy nem több egy kéjsóvár öregembernél, akinek AMOR/ROMA feliratú alsónadrágja mocskos vágyakat takar.

Az eredeti dráma történetéből csak a fő szál marad meg, még Lucio szerepe is eljelentéktelenedik – ez önmagában nem lenne baj, ha világos lenne az oka. Izabella kálváriája lenne a középpontban, eltúlzott vallási fanatizmusa, melyet színpadra lépésekor riasztóan hatásos mozgás- és hanggesztusokkal mutat be? Ha ezt állítaná párhuzamba az előadás Angelo erkölcsi „fanatizmusával”, akkor értenénk, de ez az öltönyös Angelo, akinek sötét zakóján egyre sokasodnak a (szexuális) bűnt jelző fehér pöttyök, nem elég erőteljes egyéniség ehhez: gyenge, kéjsóvár lúzer mindössze, aki persze visszaél hatalmával, és kihasználja a lehetőséget egy éjszakai aktusra, de semmilyen tartása nincs, már a történet elején sem. Erőteljes tabló ugyan, amikor Angelo a fejét-kezét kalodában tartó Mariannát erőszakolja meg, miközben mögöttük a padlón fekszik Izabella, akinek fehér arca és kezei passiószerűen széttárva tükrözik a szexuális aktust elszenvedő másik nő sorsát, de egy hatásos színpadképnél nem jutunk tovább.

A díszlet legfontosabb elemei a több helyen is felállítható kalodák, amelyekbe hol ezt, hol azt a szereplőt zárják be – ezek az IKEA-jellegű, öszecsukható büntetőeszközök egyszerre viccesek és félelmetesek, akárcsak a kalodába zárt Claudio, aki plüsskutyát szorongat kezében, míg húgát, Izabellát próbálja rábeszélni arra, hogy áldozza fel szüzességét a bátyja életéért cserébe. Mégis: az ötletek, a hatásosra komponált színpadképek, jelmezek, kellékek és az improvizált dialógusok – azaz minden, amitől egyedivé válhatna az előadás – nem állnak össze értelemmel bíró színházi estévé. Inkább a kihagyott és ki nem játszott lehetőségek dominálnak: mind az alapul szolgáló drámában, mind Ján Klata és a színészek tehetségében több rejlik, mint amit ez az előadás meg tud mutatni.

William Shakespeare: Szeget szeggel

Szereplők: Jan Vlasák, Jan Teplý, Veselý Ondřej, Jan Hušek, Martin Němec, Martin Hruška,

Radek Valenta, Tereza Dočkalová, Vendula Fialová, Kamila Trnková, Tomáš Dianiška

Fordította: Martin Hilský
Látvány és fény: Justyna Łagowska
Koreográfia: Maćko Prusak
Dramaturg: Iva Klestilová
Rendezőasszistens: Olga Słowik

Rendező: Ján Klata

A prágai Divadlo pod Palmovkou színház előadása

Katona József Színház

2019. november 8.

Fotók: Martin Špelda