Martina édesanyja könyvtárban dolgozott, ő volt, aki a lánya könyv iránti szeretetét megalapozta. Amikor a kis Martina megbetegedett, anyukája baba, vagy más játékszer helyett mindig könyvet vásárolt neki, így Martina rengeteg könyvillusztrációval találkozott, és a különféle stílusokat elkezdte összehasonlítani. Cseh és szlovák illusztrátorok munkáit vetette össze. Ezenkívül rendszeresen olvasott, még az is megfordult fejében, hogy egyszer író lesz, ám ezt az ötletet hamar elvetette. Igazi átéléssel olvasott, minden alkotás filmként pörgött le előtte. Milos Macourek és Adolf Born: Match és Sebesztova az iskolában című könyve volt az egyik kedvence, Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi című meseregénye a másik.

Az összes gyermekkönyvét a hálószobájában tartja, úgy döntött soha nem dobja ki őket. A szocializmus ideje alatt legfőképp az orosz szerzők és költők voltak elérhetők, ekkor találkozott a jövőből érkezett lány, Ajica fantasztikus történeteivel, melynek illusztrációiba beleszeretett, mert a rajztechnikája nagyon dinamikus, színes volt és kollázst is használt. A Pom Pom meséiben található illusztrációkat nagyszerűnek tartotta és tartja a mai napig, akár a könyvről, akár a rajzfilmről van szó.

Martina a Pozsonyi Iparművészeti szakközépiskolában végezte a tanulmányait, ahol a plakátkészítés művészetét akarta elsajátítani, azonban a figurális rajz különböző technikáit nem ismerte. Nem voltak jó alapjai, ezért „földönkívülinek” érezte magát az iskolában. A szaktantárgyakból többnyire nagyon rossz értékeléseket kapott.

1993-ban Csehszlovákia szétvált, azonban ez a művészek számára nem jelentett törést, hiszen ugyanúgy együtt dolgoztak különböző projekteken, általában a szlovák illusztrátorok dolgoztak cseh kiadóknak. A központ azonban mindig Prága maradt. Szlovákiában a Koliba Film Stúdió darabjaira hullott, a cég privatizálása után mindenkinek a saját útján-módján kellett boldogulni. Martina akkor döntött úgy, hogy nem akar saját filmstúdiót nyitni és animációs filmeket készíteni, de nem bánta meg, ugyanis könyvillusztrációban sokkal inkább ki tudta magát fejezni.

Az iskola elvégzése után beköszöntött a teljes reménytelenség, hiszen Martina nagyon szeretett volna illusztrálni, de egyik könyvkiadó sem alkalmazta ismeretlensége vagy tapasztalatlansága miatt. Portfóliójával járta a kiadókat, hogy munkát találjon. „Úgy érezte magát, mint egy zoknit áruló házaló.” Egyik ismerőse aztán bejuttatta egy könyvkiadóhoz, ekkor születettek Jaroslava Blazkova: Macky vo Vreci és Ohnostroj pre deduska című könyvek illusztrációi. Martina akkor találkozott először az író stílusával, mely vicces, a szentimentalizmus minden formáját hanyagolja, semmilyen kicsinyítő képzőt nem használ, és bár gyermekeknek íródott, a felnőttek számára is szórakoztató.

Martina karrierje a saját szavaival élve: „Ezután beindult, mint a meleg kifli” (szlovák hasonlat). Olyannyira, hogy tíz évvel ezelőtt, William Saroyan: Tracyho tiger című könyvének illusztrációjával sikerült megnyernie az Aranyalma díjat, mely minden illusztrátor álma. A díj elnyerésére a két évente megrendezett Pozsonyi Nemzetközi Biennálén van lehetőség, melyre a világ minden részéről érkeznek remekművek. A kézzel készített műveket részesítik előnyben és tizenöt alkotást állítanak ki. Martina szerint a mostani Biennálén csak azért állították ki illusztrációját, mert a sok számítógépes művel ellentétben az övé kézzel, kollázstechnikával készült.

Szerinte egy minőségi munka elkészítése minimum hat hónap, azonban sokszor a határidőhöz kell alkalmazkodni. Sok kiadó a számítógépen készült illusztrációkat preferálja, ugyanis azokat kevesebb pénzért, hamarabb elkészítik, más kiadók hajlandóak várni. Ilyen Szlovákiában az Artforum is, akikkel Martina nagyon szeret dolgozni, mert a minőségre figyelnek a mennyiség helyett, ennek köszönhetően kevés könyvet adnak ki. Számít, ki, milyen módon illusztrál, továbbá a papír minősége is, amire nyomtatnak. A kiadó hangulata magával ragadó, mindenki ismer mindenkit, a munkatársak szinte már családtagként tekintenek egymásra. A nagyobb kiadókkal az a tapasztalata, hogy kevesebb pénzt szeretnének belefektetni egyes kiadásokba, nem értik a különbséget a rajz és a festés között, ezért nem is szeret velük együttműködni.

2016-ban jelent meg Alexandra Salmela: Zsiráfmama és más agyament felnőttek című könyve Martina Matlovicová illusztrációival, melyből itt látható néhány, de érdemes az összeset megnézni, ugyanis Martina technikája, kreativitása maradandó élményt nyújt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. 

 

 

 

 

 

Alexandra Salmela szlovák származású írónő, aki olyannyira tehetséges, hogy egy finn irodalmi versenyen nyert úgy díjat, hogy arra csak finnek jelentkezhettek. A díjnyertes könyve felnőtteknek szól, azonban később írt egyet gyerekeknek is. Ehhez kerestek illusztrátort egy szlovák weboldalon keresztül, majd öt illusztrátorral vették fel a kapcsolatot, köztük Martinával is, és előre kértek egy mintamunkát. Martina kishitűsége miatt nem küldött be semmit, de a sors furcsa fintora miatt mégis őt választották. Az illusztrátor csak ajánlani tudja a könyvet, a történetek nagyon viccesek, nincsen benne egy felesleges szó sem. Az írónő nagyon gyakran kitalált szavakkal dolgozik, amiket nagyon nehéz lefordítani, ezért Martina nem egészen biztos benne, hogy az írónő egyedi stílusa igazán átjön fordítás után is. Ami a könyvben felettébb érdekes, hogy a felnőttek követnek el csínyeket, és a gyerekeknek kell valahogyan viszonyulni hozzá. A szülő-gyermek szálnál sokkal jobban meghatották a barátságról, bátorságról szóló történetek.

Mindig a szöveg inspirálja, szereti ábrázolni a bolondosabb írók történeteit, amelyekben a valószerű és a kitalált elemek folyamatos játékban vannak. Erre jó példa A pak se to stalo! , melynek szerzője Ester Stará. Martinát a könyv elvarázsolta, egyedi stílusával és történetével. Szófogadatlan gyermekek világáról szól, ahol nincs büntetés, nincs benne morális tanulság, csak vicces végkifejlet. Kiemelt két történetet. Az egyik azt mutatja meg, mi történik, ha egy kislány nem fésülködik, a másik egy fiú esetét mutatja be, aki nem tisztította meg a füleit.

 

 

A találkozó végül egy jó hangulatú dedikálással zárult, ahol Matlovicovának mindenkire jutott energiája, az utolsó vendégeket is ugyanolyan széles mosoly fogadta, mint az elsőket.

A fejléc kép forrása:Az esemény hivatalos Facebook oldala