Elsőként a Kazamataszínpad félreeső terme felé veszem az irányt, ahol Valuska László beszélget Mucha Dorkával tavasszal megjelent Puncs című könyvéről. Az első kötetes szerző debütálását „berobbanásként” minősítik sok helyen pimaszsága, merész hangvétele és a  történet miatt, ami egy egyetemista lány és tanára közötti viszonyt dolgoz fel, már amennyire fel lehet ezt dolgozni. Ebből következik az egyértelmű első kérdés, Mucha szemrebbenés nélkül felel: nem, nem ő a sztori főhőse, de a pályakezdő írjon arról, amit ismer, számára pedig az egyetemi lét még mindig az élet szerves része.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Bach Máté

A szerző saját bevallása szerint még soha nem írt ilyen hosszú terjedelemben, a mágikus egy oldal átlépése mindig kihívást jelentett számára, éppen ezért a szerkesztési folyamat érzelmi hullámvasútja és az irodalmi eseményekbe való berobbanása után még nem is volt ideje végigolvasni a könyvet. A történet kötött struktúrák mentén épül, az első koncepció lett a végső is – a teljes kilátástalanság ábrázolásának célja nem követelte meg a karakterek kifejezett jellemfejlődését. Mucha Dorka többször kijelenti a beszélgetés alatt, hogy végső soron akár meg is ölhette volna főhősét, és semmi jót nem képzel el számára a jövőben. Emiatt nem tartja fejlődésregénynek a művet, és szerinte elképzelhetetlen, hogy főszereplőjének egészséges kapcsolata legyen huszonkilenc macskán kívül bármilyen ellenkező neművel, valamint hűtőjében egyértelműen csak „light kóla van és szójaszósz”. A függő viszony ábrázolása egy aszimmetrikus, hierarchikus viszonyt fest elénk, amelyben állandóan cserélődnek a szerepek, a fiktív világ azonban néha valósággá válik a szerző számára, állítása szerint egyre többen keresik meg hasonló problémákkal. Arra a kérdésre, hogy mi a terve a jövőben, azt a választ kapjuk, hogy az elkövetkezendő öt évben biztosan megjelenik három könyve. A szerző a minimalizmus jegyében igyekszik majd megjeleníteni olyan témákat, amik a hétköznapi kegyetlenségről szólnak, amikor „úgy bántunk, hogy észre sem vesszük, hogy bántunk”.

 

 

 

 

Fotó: Hering Orsolya

Egy órával később Nádas Pétert a Nagyszínpadon a Leni sír – összegyűjtött esszék I. című kötetéről Csehy Zoltán kérdezi, a nézőtér soraiban minden korosztály képviselteti magát, az izgatott sustorgás, fészkelődés tanúbizonyságot tesz róla, hogy Nádas Péter kultusza továbbra is nemzedékeket mozgat meg. Az író fellépked a színpadra, mikrofon elé áll és, a tapsvihar után beállt csendben a kötet Nagy karácsonyi gyilkosság című novelláját kezdi felolvasni. A Ceausescu  házaspár kivégzését mérnöki pontossággal megragadó szerző hangja áthatóan rezegteti meg a terem feszült csöndjét. A novella megteszi rendeltetésszerű hatását – mindenki némaságba burkolózva hallgatja a szemei elé festett víziót. Kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy felolvasással kezdődik a program, hiszen így azok is ízelítőt kaphatnak a mű hangulatából, témájából, akik még nem olvasták, és így könnyebben kapcsolódhatnak a beszélgetésbe, ami ebben a megalapozott légkörben folytatódik Csehy Zoltánnal.

 

 

 

 

Fotó: Bach Máté

Az első kötet azokat a politikai, társadalmi témájú esszéket tartalmazza, amik 1990 és 2017 között születtek; a második irodalmi, művészeti, esztétikai jellegű válogatás lesz. Az esszéválogatást gondolati rendszer szerint rendezték, a szerző szavaival „érdemes követni a gondolatmenetet, mert egy hosszú múltra visszatekintő korszakot láthatunk belőle”. A műben az ember állati ösztönlény mivolta bontakozik ki – egy egész blokk foglalkozik a holokauszt témakörével, a diktatúrákkal, valamint a társadalmi fóbiákról is igyekszik véleményt formálni, beleértve a „zsidózást, cigányozást, buzizást”, ami egyértelműen a „közösségalkotás folyamata”, hiszen a rasszizmus sajnos átütő, de csoportidentitást és az egyén identitását elősegítő jelenség. Nádas Péter azt is kiemeli, hogy „mindig utólagos az erkölcsi döntés, nem előzetes”, ami folyamatos utólagos önreflexióval jár, így hazatérve nyilván ő is felül fogja vizsgálni, mit mondhatott volna jobban a beszélgetés folyamán. A műfajok meghatározásával kapcsolatban Nádas az olvasó hangsúlyosságát emeli ki, hiszen lehet, hogy a kötetben valami recenziónak indul, „kérdés, hogy az olvasót magával viszi-e és vissza tudja-e kapcsolni” – fogalmaz. Ez változtathatja a műfajt, az alapvető esztétikai kérdése a műnek tehát a visszacsatolás; az pedig, hogy „egy témáról elindított dialógus a semmibe fut ki, maga az élet” – a fontos Nádas szerint, hogy az alkotó képes-e a befogadót a visszacsatolásra rávezetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Hering Orsolya

A szerző Csehy Zoltán unszolására kis kitérővel mesél ikonikus körtefájáról, ami „köszöni, rosszul van”, ennek kapcsán hozza szóba lesújtó véleményét a klímaváltozásról. A beszélgetés lassan hömpölygő, kritikus; az egyik pillanatban szórakoztató, a másikban gyomorszorító témákat boncolgat – csakúgy, mint a műben, Nádas Péter szavai itt is hatnak az emberre, még akkor is, vagy főleg akkor, ha szerinte a két legjobb tulajdonsága fajunknak az „empátia és racionalitás, amely akadályként működhet” főként a kötetben megjelenített események kapcsán. A súlyos témák feldolgozása nem idegen a szerzőtől, mégis, egy ilyen esszéválogatás az életmű nagy részét felvonultatja tematikusan rendszerezve.

Nyolc órakor Győrfi Kata Te alszol mélyebben és Nemes Z. Márió Barokk femina című friss kötetéről beszélget a szerzőkkel Károlyi Csaba. A személyes kapcsolaton kívül a Jelenkor Kiadó köti össze a szerzőket, ám a beszélgetés során kiderül, hogy eredetileg Nemes Z. Márió szerkesztette volna a Te alszol mélyebben kötetet, aminek tematikájába így is belenyúlt. Győrfi Kata első kötetes költő, többször hangsúlyozza, teljesen érthetően, hogy igazán zavarban van, de kitartóan válaszolgat a kérdésekre az álomvilágról, amit teremtett művében, és amiből Nemes Z. tanácsára lépett ki pár vers erejéig. Ennek kapcsán azt is kiemeli, hogy „kevés képben gondolkozni vonzó számára”, de megkönnyebbülés volt átlépni az ágy - hálószoba - álom témakörét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Bach Máté

A versek a mély magányt közvetítik, miközben Győrfi Kata ezt az éles magányosságot kiszélesíti: „a társ hiánya nem egyenlő a magánnyal”. Öt versét olvassa fel, főleg az álomvíziók világából kapunk ízelítőt, számomra ez azt jelzi, hogy mégiscsak közelebb áll hozzá a hálószoba témaköre. A kiemelt versekben olyan részletező leírás hangzik el, amely szétfeszíti az álomdimenzió elmosódottságát és visszarántja a befogadót a realitás talajára a pattanásig feszült vershelyzet közepén, amelyben még a verset is csak álmodjuk.

Nemes Z. Márió összefüggő prózavers szerű szövegekből álló kötetében a 2006-os eseményeket dolgozza fel. A szerző verses könyvként határozta meg eleinte a művet, majd áttért a napló megnevezésre, hiszen az elváló „fejezetek” naplóbejegyzésszerűen helyezkednek el. A művet irodalmi, vallási, politikai tárgyú szövegként határozza meg, amelyet belülről apokaliptikusnak érez, ahogy fogalmaz: „politikai határsértés a könyv, minden irányban forradalmat követel, még önmagát a forradalmat is meg akarja haladni, végső soron anarchista”. 2006-ban jelent meg Nemes Z. első kötete az Alkalmi magyarázatok a húsról - a Barokk femina ezt folytatja, húzza szét tematikusan a 2006-os eseményekkel a háttérben, miközben a szöveg a jelen archeológiája, próbálja feldolgozni a „most”-ot is. A költőben a beszélgetés során megszólalt a kritikus és esztéta is, pont úgy, mint a szövegekben, amelyekben a műfajok különbözőségének összefeszülését ez a skizoid állapot teremti meg. Az erősen politikus szöveg az avantgárd irányába is húz, a kérdésre, miszerint összekapcsolódik- e a kettő, kitérő választ kapunk, de azért megjegyzi az avantgárddal kapcsolatban, hogy „kesztyűs kezű pipiskedés történik körülötte, néha megjelenik a kísértete, szembesíti a túlságosan polgári és higiénikus magyar irodalmat, végül kiűzzük és nem jönnek fel az elfojtások”. Felolvasása után világos lesz mindannyiunk számára, hogy Nemes Z. Márió nem sok mindent fojt el, és költőként a szellemidézés pártján áll.