Mit gondolsz, mi történik majd Kielben május végén az Európai Elsőregény Fesztiválján?

Biztos, hogy érdekes tapasztalat lesz. Megismerek majd olyan szerzőket, akik, mivel még pályakezdő írók, nem jelennek meg Magyarországon, így kevés az esélyem, hogy amúgy találkozhassak a munkájukkal – holott nagyon fontos lenne, hogy figyelemmel kísérjük az európai folyamatokat az intézményesülés előtti szinten is. Azt gondolom, a szellemi szabadság jele lenne, ha az ember esélyt kapna arra, hogy ne a nagy kiadók szerkesztőinek ízlése és üzleti stratégiája által szelektált könyvek kerüljenek a kezébe. Szerencsés vagyok, hogy megkapom ezt az esélyt, még úgy is, hogy az Európai Elsőregény Fesztiváljának résztvevői már átestek bizonyos szelekción.

Jártál már Kielben? És Németországban?

Még egyáltalán nem jártam Németországban, habár lett volna lehetőségem ott tölteni egy kis időt. Németországhoz és a német nyelvhez ellentmondásos viszony fűz. Az ottani mentalitás, ha van ilyen, valamilyen szinten része az életemnek, családi vonatkozások miatt. Viszont a német nyelvvel nem ápolok bensőséges viszonyt, mivel többnyire a balatonparti vendéglátásban használtam, és ez megpecsételte a sorsát. De legalább a német étlapokon jól kiigazodom! Számomra az egyik legfontosabb irodalmi figura Dr Faust(a), de jellemzően a Fura dels Baus-féle feldolgozás áll hozzám közel (Faust 5.0).

Milyen elvárásaid vannak ezzel az úttal kapcsolatban?

Privát téren: Először utazom repülőn. A botanikus kert! (A szervezők szerint nagy élmény a botanikus kert – a szerk.). Bővítem a rózsaszín vízilovas fotósorozatomat német helyszíneken.
Szakmai téren: Élőben, európai kontextusban mutatkozik meg a könyvem. Tesztelem a professzionális olvasók szokásait: miben tér el a magyar és a német? Miben mások esetleg az európai kollégák befogadási stratégiái?

Inkább másokra vagy kíváncsi, avagy inkább arra, hogy mások mennyire kíváncsiak rád?

Mindkettő. Már alig várom, hogy kezemben legyen az összes prózarészletet tartalmazó brosúra. (A meghívott írók mindegyikétől olvasható lesz egy háromoldalas részlet egy közös kiadványban – a szerk.). A szövegeken kívül érdekelnek a fordítók megoldásai. Amikor az én munkáimat fordították (korábban a The Room számára, most az Európai Elsőregény Fesztiváljára), előjött néhány érdekes probléma, mellyel egy-egy fordító megkeresett. Legutóbb egy saját munkámat fordítottam angolra, egy monológláncot, melyet Jakab Magda fotósorozatához írtam, így saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire nehéz szakma a műfordítás. Érdekelnek az életrajzok is, mivel tapasztalom, hogy nagy különbség van az európai és a magyar írók életpályája között.

Saját munkám fogadtatása is érdekel. Elsősorban itt is az eltérésekre vagyok kíváncsi. A Valami jó testnyílásról idehaza megjelent kritikák azt mutatják, hogy a magyar kritikusok többsége (természetesen nem mindenki) nem szakemberként, hanem magánemberként olvas. Az ilyesféle „elemzésekből” a könyvről keveset tudunk meg, inkább az derül ki, hogy az adott kritikus mely identitástémáit szereti megmártani a nyilvánosságban. Adott esetben, a könyvem kapcsán ez az olvasói attitűd azért sem szerencsés, mert én szakemberként, és nem magánemberként írok, sőt, a nyilvánosság előtt is csak szakemberként jelenek meg. A magánember szigorúan nagyon zárt szférában marad. A könyvbeli játék például az indiszkrécióval: (nem is új) szakmai fogás. (Persze hogy ezt itt elmondtam, az meg az én identitástémám variációja. De sose késő elűzni az önreflexió démonát.)

Külföldről eddig egyetlen visszajelzést kaptam (USA), az alapvetően más úton haladt, mint a magyar kritikusok. Szlovéniában élő barátnőm, aki professzionális olvasó, felhívott, hogy hogy a f…ba tudok ilyeneket kitalálni. Sőt, előre figyelmeztetett a következő könyvem kapcsán: „Figyelj, úgyis referenciálisan fogják olvasni. Azt mondják majd, na, a kis kurva, megírta a tapasztalatait.” Az olvasók visszajelzései, legyenek profi, vagy valódi olvasók, mindig nagyon érdekesek és szórakoztatóak. Úgy érzem, az olvasók nem könyveket írnak, hanem visszajeleznek, és ezek az ő szövegeik, amiket én olvasok. Ezzel saját magamat teszem próbára, és persze ők engem. Kielben új élmény vár rám: az európai olvasók.

Mi a véleményed arról, hogy esetleg szélesebb körben külföldön is megismerhetik a munkáidat?

Örülök ennek a lehetőségnek. Bár a magyar nyelvvel szerencsés helyzetben vagyok, hiszen viszonylag nagy nyelv a beszélői számát tekintve, viszont sajnos kevesen olvasnak a rengeteg magyar nyelvet bíró ember közül. Pláne az én könyvemet! Teljes meglepetésként ért például, mikor elfogyott a könyv az Írók Boltjából. Ezért volna jó olyan nyelveken is megjelenni, amelyekben a szépirodalom olvasása természetes része a mindennapoknak.

Ismered azokat, akik eddig voltak ezen a fesztiválon? Ez egy női vonal, egyet leszámítva. A következők voltak eddig Kielben: Szécsi Noémi (Finnugor vámpír) 2003, Teslár Ákos (Ezeket kidobtam) 2004, Kiss Noémi (Tájgyakorlatok) 2005, Tóth Krisztina (Hangyatérkép) 2006.

Tájékozódási szinten ismerem a fesztivál eddigi magyar vendégeinek munkáit. Szerencsésnek tartom, hogy egymást követő években ennyire különböző módon író emberek kerültek ki. Az, hogy az Európai Elsőregény Fesztiválján többnyire nők képviselték Magyarországot, szerintem tünetértékű. Nézd meg Magyarországon, a szakorvosok között hol van több férfi, és hol több nő. Sajnos nálunk még mindig az a szokás, hogy a nők kiszorítják a férfiakat az alulbecsült és rosszul fizető szakmákból. Ezért van nálunk sok női gyerekorvos, és sok férfi szemész. Úgy tűnik, a kulturális szféra Magyarország gyermekorvosi rendelője.

Fotó: Jakab Magda