„Párizsban tangót táncolnak”

„Párizsban tangót táncolnak. Aztán meg már Londonban, Rómában, Bécsben, Berlinben, de még Szentpéterváron is”[1] – csütörtökön, a Nagyszínpadon mutatták be Borges posztumusz kiadású kötetét, a Tangót. A programot az Argentin Köztársaság nagykövete, Maximiliano Gregorico-Cernadas kezdte meg köszöntőjével, melyben előrevetítette a következő egy óra irányát. Megjegyezte: „Ha van valami, amit Borges nem állhatott és legkevésbé hűen sem akarná, hogy megtegyünk vele, az az, hogy egy behatárolt időben, melyet ő úgy határozott volna meg, mint a naptárak önkényessége, őt ünnepeljük. De mi, hétköznapi emberek, akiknek nem olyan magasak az elvárásaik, mint Borgesnek, nem mehetünk el dicséret nélkül, a kiadó mellett, hogy éppen a Borges-évben, születésének százhuszadik évfordulóján adják ki ezt a könyvet.” Ahogy elmondta, az elfeledéstől megmentett mű címe becsapós, ugyanis nem csak az argentin tánc szerepel benne, de valami sokkal természetfelettibb, mert van benne zene, tánc, ének, költészet, elszántság, végzet és még több – „egy szóval minden, ami az emberi léthez köthető.”

Ezt követően Kepes András beszélgetett Kutasy Mercédesszel és Scholz László szerkesztővel. Scholz László kiemelte, hogy Borges sokszínű, sokrétű, ugyanakkor rendkívül irodalomközpontú író. Példaként elhangzott, hogy a tangó szó eredetét is egy vers vizsgálatával kutatta. Mégis úgy vélik, hogy írásai a lét minden sarkába nyitnak. A fesztivál szervezői ügyesen próbálták ábrázolni ezt a kettősséget: a nézők Serbán Andrea és Szeghalmi Endre közvetítésében kaphattak látványos ízelítőt a budapesti tangóból. Ennél ügyesebb párhuzam nem is lehetett volna: egy irodalomközpontú fesztiválon a tánc és a zene segítségével tárták fel az elbeszélhetőség újabb mélységeit.

A beszélgetés során még szóba került a borgesi ősi férfikép, a vagányság kérdése és a Tangó szereplői, helyszínei. Utóbbiak kapcsán felmerült a fordítás nehézsége: Kutasy Mercédesz szerint Kürthy Ádám Andrásnak őrülten nehéz dolga lehetett. Nem csak azért volt problémás a fordítás, mert például az argentin gaucho mást jelent hazájában, mint ahogyan itthon meg lehet jeleníteni, de az elmúlt idő súlya is rajta ül a nyelven.

Gyabronka József felolvasott a kötetből, majd visszatértünk a változás köréhez: Borges megemlíti, hogy a tangó más lett, ahogy kikerült hazájából. Kepes András is utalt a tánc átalakulására, ami az író korabeli Buenos Airesben még mást volt, mint ma Budapesten, ahova Párizson átszűrve került. Scholz László mondta erre: „Argentína változott meg közben, a világ is.”

Több anekdotát is elmeséltek a programon. Kutasy Mercédesz megemlítette, amikor Borgesnek egy híve azt kívánta, hogy az író örökké éljen. „Remélem, ez nem történik meg” – felelte az író. Ennek ellenére szerintem elmondhatjuk, hogy Borges még mindig él, művei még mindig tudnak hatást kelteni az olvasókban.

Fotó: a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár facebook-oldala.

Tranzit-trauma szótár

„Egy idő után rájöttem, hogy Teréznek hol van gyereke, hol nincs, hol elvált, hol férjjel él; tehát alapvetően különböző nőformákat követ” – mesélte Molnár T. Eszter a háromalakú, de mégis egyként traumatizált Terézek kapcsán a Teréz, vagy a test emlékezete című könyvének bemutatóján. Az író elmondta, hogy szövegeit különböző nyelveken konstruálta és nagyrészt migrációs alapélményekből származnak – egymástól is idegen nyelven jöttek létre, de végül egységgé álltak. Péterfy Gergely ennek az alkotásformának a játékos érdekességére rá is kérdezett: „mi az, amit az egyik nyelven el lehet mondani, de a másik nyelven már nem lehet elmondani?” Megállapította, hogy a magyar szöveg átvált egy egészen másik hangszínbe, amikor a lefordított szöveg következik: „és így három különböző rétegű magyar szöveg is létrejön. Ezzel hogy tudtál operálni?” Molnár T. elmondása szerint bátorságra is szüksége volt az írások létrehozásához és publikálásához, mert tudta: ezek a mondatok furcsák is lehetnek egy magyar befogadó számára.

Mint mondta, az anyanyelven sokkal többet beszélünk, ezen a nyelven élve, felnőve elfedjük a traumákat, így magyarul jobban tudunk ellhallgatni, mit idegen nyelvekben.  „Amíg a magyar nyelvű szövegekben sokkal inkább a felszín alatt van a trauma, addig az idegen nyelvű szövegekben ez átüt és áttör.” 

A trauma a regény egyik kulcsszava volt a beszélgetés során: az otthon elhagyásának oka is lehet egy megrázkódtatás, de maga a migráció folyamata is traumatikus élmény. A szerző szavaiból éreztem, hogy kötődik a három Terézhez, de nem akar úgy csinálni, mintha szivárványfolyam lenne a valóság: vannak problémák, amiket nehéz feldolgozni. Karakterei „nehezített csomagot” kaptak az élettől.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Bach Máté, prae.hu

Felvetődött a kérdés, hogy vajon mennyire olvasóbarát a szöveg, az író is elmondta: sok olvasásnehezítő összetevője van, de cél volt a befogadhatóság. Péterfy Gergely szerint az az olvasónak nem okoz problémát a regény, a szerző fogja a kezét a narratív vándorlás során, és fejéhez kap, mikor rádöbben a trükkre.

Láthatatlan világok találkozása

Péntek este kerekasztal-beszélgetés keretében tartottak előadást a kortárs kínai science fiction kapcsán. Molnár Berta elmondta, hogy a zsáner történetében, ha az elmúlt harminc évet tekintjük, globálisan az angolszász írók voltak túlsúlyban. Szerinte pontosan ez az ok, ami miatt az olvasókban igény keletkezett valami új iránt. Rizikós volt bevállalni egy kínai írók tollából származó novellás kötetet, de a Láthatatlan bolygók megtalálta itthon is a piacát. Takács Gábor kifejtette, hogy az írásokat összeállító Ken Liu ügyesen alkalmazkodik a stíluskedvelők igényeihez; valószínűleg azért, mert már az Egyesült Államokban nevelkedett, de még van ázsiai kötődése. Ken Liu megtalálja az egyensúlyt az egzotikumok és a megszokott sablonok között.

A társalgást vezető Gaborják Ádám rákérdezett, hogy egyáltalán beszélhetünk-e kínai science fictionról. Salát Gergely elbeszélése szerint: „Abból a szempontból mindenképpen van kínai science fiction, hogy kínaiak írnak science fictiont. Hogy ez valami önálló műfaj lenne a science fictionon belül, az nyilván kétséges. Van egy ilyen általános jelenség, hogy amit az angolszász világban írnak, az univerzális jelenség és minden, amit ilyen más, rest of the world országokban írnak, abból van: norvég, magyar meg francia […], de ami angolszász, az elé nem szoktunk jelzőt rakni.”

Molnár Berta úgy véli, bár előfordulhat, hogy csak nekünk, nyugati olvasóknak érződik romantikusnak a kínai novellák atmoszférája, de ő maga érzi a különbséget. Takács Gábor ráerősített, hogy ezek a művek sötétebbek, mint az európai irodalom. Salát Gergely úgy fogalmazott Cixin Liura utalva: „Ebből a lehető legrosszabb világból a lehető legjobb Földet akarja megteremteni.”

Fotó: a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár facebook-oldala.

A Margó első napján szó volt a tangó átalakulásáról, ahogyan egyik országból áttáncolják egy másikba. A másodikon felvetődött a kérdés, hogy csak azért jelent-e újat nekünk a kínai sci-fi, mert keletről érkezett, és hallhattunk arról is, hogyan születik meg egy regény az emberek változásaiból és küzdelmeiből, amikor elhagyják az otthont. Nagyon sok érdekes gondolatot tudtam magammal hozni, sokkal kisebb léptékben, de utazás volt ez is, mint a táncé, az embereké és az írásoké.

[1] Borges, Jorge Luis Tangó, Jelenkor Kiadó, Bp. 2019.