A műfordító vendégeink számára azzal indul a nap, hogy nyelv szerinti csapatmunkában átbeszélik az előző napi szöveg fordítási problémáit Imreh András szemináriumában. Ez a munka majdnem az egész délelőttöt igénybe veszi, annyi kérdés maradt még a nyersfordítás készítése után. Olyan nehézségeket tartalmaz a szöveg, mint hogy a keresztény kultúra „kihordta magának” az elmúlással kapcsolatos hozzáállását, ahol kérdéses, hogy a célnyelven is kell-e valami terhességre utaló megfogalmazást keresni, illetve sok absztrakt fogalomról alaposan át kell gondolni, melyik szó feleljen meg neki. Az elmúlást fordíthatjuk-e egyfajta elhunyásként, vagy nem kapcsolódik a halálhoz? Mit csinálunk a „személyességgel”, hogyha a nyelvünkön nincs különbség személyiség és személyesség között? Ezután persze még mondatba kell önteni a megtalált fogalmakat, ami ennél a szövegnél szintén kihívás, és az egyazon nyelvre fordítók jellemzően teljesen különböző megoldásokat találnak ki.

A délutáni programunk egyrészt az ifjúsági irodalmat reprezentálja, másrészt már az esti zsánerirodalom-témához is passzol, ugyanis egy disztópiát, Az emberek országa című kötetet mutatja be nekünk Péczely Dóra és a könyv két szerzője, Molnárt T. Eszter és Mészöly Ágnes. Ez a bemutató több szempontból is izgalmas: beavatnak bennünket a regény cselekményébe, amely még egy rakás spoiler után is felcsigázza az érdeklődést, és abba, hogy miért jó műfaj a disztópia, valamint abba is kapunk betekintést, hogy hogyan tud két író együtt megírni egy regényt.

Ezt a bonyolult feladatot úgy oldották meg, hogy két főszereplőt kreáltak, egy fiú és egy lány karaktert, és fejezetenként felváltva vagy az egyik vagy a másik főszereplő szemszögéből követi az olvasó a cselekményt. Így fel tudták osztani, hogy ki melyik főszereplő szemszögét írja meg – a lány, Umia fejezetei Mészöly Ágnestől származnak, Nanoukéi pedig Molnár T. Esztertől. Azt persze együtt találták ki, hogy nagyjából hogyan alakuljon a történet, mi legyen a végkifejlet és az egyes fejezeteken milyen ponthoz érjen el a cselekmény, de a pontos útvonalat, a részleteket minden szerző önállóan írta meg, rendszeresen kiakasztva a másikat, akinek akarva-akaratlanul akadályokat gördített az útjába. A végén mégis egy olyan történet alakult ki, amellyel mind a két szerző elégedett, és stílusban is annyira ráhangolódtak egymásra, hogy a projekt befejezése után mindkettejüknek kellett egy kis idő, hogy újra megtalálja a saját nyelvét.

A regény egyébként Grönlandon játszódik, a 2600-as években, a harmadik világháború és a teljes klímakatasztrófa után, a három, még a világon létező állam közül az egyik társadalmában, ahol a polgároknak tilos más kultúrákról és nyelvekről bármit is tanulniuk, sőt, a vezetőiknek még álmodni és emlékezni sem szabad – ennek az államnak a neve Kalaallit Nunaat, „az emberek országa”. Az idegentől való félelem jellemzi tehát ezt a társadalmat, és egy fordítói rendezvény résztvevőiként különösen örülünk, hogy ebből adódóan a könyvben éppen a nyelv lesz a kulcs a helyzet javítására. Hogy a nyelv milyen fontos szerepet játszik a könyvben, az abból is látszik, hogy minden fejezet elején vannak szócikkek az ábrázolt világban és az adott fejezetben fontos, a szerzők által kreált, a grönlandi inuitból merítő nyelvben létező szavakról.

Mindenféle szinten fiktív tehát  Az emberek országa világa, mégis azt veszik észre a szerzők, hogy a regény megírása után mintha máris elkezdenének beteljesülni a leírtak, például a könyv történetében Grönlandot felvásárolta az amerikai elnök. Ez pedig végül is nem teljesen rendkívüli, hiszen alapból is azt tartják a szerzők a disztópia feladatának, hogy a jelenről beszéljen, akárcsak a történelmi regény. Pontosan ugyanez hangzik el többször az esti beszélgetésen is, ahol Egressy Zoltán Holdon című regényével még egy disztópia, Moskát Anita Irha és bőr című könyvével egy fantasyregény és Cserháti Éva A sellő titka című kötetével egy krimi a téma. Egressy könyvében egy olyan jövőbeli világ szerepel, ahol egy férfi a monarchiává vált Magyarországról a magyar holdkolóniára költözik, de a Földön esik szerelembe; Moskát regényében állatok kapnak emberszerű testet és küszködnek az identitás és integráció problematikájával; Cserháti krimijét pedig a műfajból adódó nyomozásszál mellett átszövi a görög polgárháború után Magyarországra került görög diaszpóra története.

A három szerzővel Gaborják Ádám vezeti a beszélgetést, amelyben szóba kerül a kérdés, hogy a három regényben megtalálható aktuálpolitikára és társadalmi problémákra való vonatkozások mennyire tudatosak. Egressy Zoltán rögtön a beszélgetés elején leszögezi, hogy a regénye a jelenről szól, hiszen az író mindig a saját koráról ír, és az lenne a hiba, ha ezt el próbálná kerülni. Cserháti Éva, akit elsősorban a krimiírás érdekel, kiemeli, hogy az ő műfajában, mivel mulandó, különösen jól lehet társadalmi problémákra és változásokra reagálni, és ezt a lehetőséget ki is használja. Moskát Anita az Irha és bőrt, amelyben az emberré vált állatok integrációjáról népszavazást is tartanak, még a 2016-os magyarországi népszavazás előtt kezdte el írni, ott tehát a téma nem egy tudatos reakció eredménye volt, de az író nem találja problémásnak, hogy aktuálpolitikai olvasata is lett a könyvnek – amiatt viszont aggodalmát fejezi ki, hogy akinek esetleg jó volna elgondolkoznia a regényben felvetett kérdéseken, nem elég nyitott ahhoz.

Ez alkalommal is a műfordítói problematikára térünk rá a beszélgetés végén, abból kiindulva, hogy Moskát Anita elmondása szerint szándékosan konkrét helyre (Kistarcsára) helyezte a könyve cselekményét, épp azért, hogy csak egyetlen egy fantasztikus elem legyen a regényben, de azon felül ne érezze az olvasó magától túl távolinak a történetet, jobban rá legyen kényszerítve, hogy a jelen felől olvassa. Így aztán felmerül a kérdés, hogy számít-e, hogy a regény helyszíne ismerős lehessen az olvasónak, tehát a fordítónak érdemes-e áthelyezni a saját országába a történetet. Erről különböző vélemények hangzanak el, felmerül, hogy talán nem is a helyszín közelsége döntő, hanem az a fontos az olvasó számára, hogy specifikus legyen. A regényekről folyó beszélgetést aztán kötetlen keretekben folytattuk, kifejezetten nagy társaságban – velünk maradt Péczely Dóra, Molnár T. Eszter, Gaborják Ádám és Balogh Endre is.