Imreh András az első szemináriumában felbontja a szakmai műhelyek megszokott rendjét, a szeminárium kezdete olyan, mintha a Jeopardy nevű amerikai tévéműsorba csöppentünk volna bele. Az első feladat ugyanis az volt, hogy mindenki írjon fel valamilyen kérdést egy cetlire, dobja azt egy Prae-vászontáskába (márkahűek maradunk), amiből aztán mindenki húz és megválaszol egy kérdést. A játék az, hogy a többieknek a válaszból kell a kérdést kitalálniuk, ami olyan válaszoknál, mint az „öt tésztalap, mák, dió, alma és lekvár“, viszonylag egyszerű (annak, aki evett már flódnit), de a „tizenöt“ esetében már komoly kihívás. Amikor minden meg van fejtve, kiderül, hogyan kapcsólódik a bevezető a mai fordításunkhoz. Imreh András egy olyan szövegrészt hozott, amely válaszol egy kérdésre, de az egész kontextust nem kapjuk meg. A Mészöly Miklós Párbeszédkísérletéből vett részlet tulajdonképpen hangos gondolkodás arról a kérdésről, hogy az ember természetével ellentétes-e a keresztény szenvedéshit. Ennélfogva itt nem feltétlenül a lexikális szinten rejlenek a nehézségek, hanem az absztrakt fogalmak átültetésében és a kacifántos mondatokban megfogalmazott ötletek megértésében. Josie így fejezi ki: „Minden szót ismerek, értem a szavak jelentését, csak a mondatok jelentését nem.”

A szöveggel hosszan dolgoznak a fordítók, a szeminárium végére épp csak egy nyersfordítás készül el. Hogy a nehéz mondatokkal való bajlódás ne törje meg senkinek a lelkesedését, délután egy motiváló történettel találkozunk: Vitályos-Bartalis Réka tart beszélgetést Pál Dániel Leventével, akinek Az Úr nyolcadik kerülete című könyvét fordítja románra. Réka tavaly még a tábor résztvevője és a Balassi műfordító képzés hallgatója volt, most pedig már egy majdnem kész könyvprojektről tud nekünk beszámolni. A kötetben valóban megtörtént és összegyűjtött nyolcadik kerületi szituációk vannak leírva, rövid és tömör fejezetekben, de mivel a benne ábrázolthoz hasonló közegek a legtöbb nagyvárosban megtalálhatóak, ezek fordításban is tudnak működni. A munka folyamán részletesen összeültek fordító és szerző, hogy megbeszéljék a felmerülő kérdéseket. Mivel a könyv szlenges, rontott, sokszor szándékosan helytelen vagy zavaros nyelvezettel meséli el a nyolcadik kerületben nap mint nap átélhető abszurd helyzeteket, könnyen adódhatnak problémák. A nyelvet, amit Pál Dániel Levente alkalmaz, Réka a bukaresti alagútrendszerben élő hajléktalanok sajátos nyelvének felhasználásával próbálja visszaadni, ám persze így is maradnak gondok, amikor például olyan specifikus szlengszavakra kell megfelelőt találni, mint a „banyatank”.

Miután a könyvről és a fordíthatóságáról mindent megtudunk, Pál Dániel Levente egy másik szerepben is tart egy rövid bemutatót, az újonnan létrejövő Petőfi Irodalmi Ügynökség jövőre megvalósuló terveit vázolja fel nekünk. Áttekintést nyerünk arról, milyen lehetőségek lesznek majd fordítástámogatásra, és Pál Dániel Levente a reprezentált célnyelveket figyelembe véve külön tájékoztatja az egyes résztvevőket olyan nemzetközi irodalmi projektekről, amelyekbe esetleg ők is be tudnak majd kapcsolódni.

Estére egy újabb páros érkezik, szerző és műfordító helyett most szerző és kutató ül előttünk, Grecsó Krisztián és Hermann Veronika. Előző nap Károlyi Csaba már beszélt nekünk az idén megjelent Vera című kötetről, de ma este ennél a regénynél még sokkal többről esik szó. Hermann Veronika – megint csak Csabára utalva – az „élet és irodalom” súlypontok alapján építi fel a beszélgetést. Ez a felépítés azért is jó kiindulópont, mert ahogy Grecsó Krisztián elmondja nekünk, a Mellettem elférsz című regényében felhasznált esemény (egy rokonról kiderül egy fénykép megtalálása után, hogy a családban végig hazudtak ennek az embernek a történetéről) az ő saját életéből származik. Grecsó ebből adódóan kezdett a titkolózás, elhallgatás, felejtés kérdésével és a családi múlt feltárása által elért önmegismerés problémájával foglalkozni, ezért lettek ezek a kérdések visszatérő motívumok a regényeiben is. Természetesen sok könyvében a cselekmény helyszíne is megegyezik Grecsó Krisztián életének helyszíneivel.

Ezek a körülmények azt eredményezték sokszor, hogy a regények hőseit magával a szerzővel próbáltak azonosítani. A legújabb regény, Vera, erre már nem ad lehetőséget, hiszen annak egy kislány a főszereplője, és a korábbi regényekkel ellentétben nem is vidéken játszódik, hanem Szegeden – ahol Grecsó ugyan egyetemista volt, de kislány soha nem. Ezenfelül abból a szempontból is különleges a könyv a korábbiakhoz képest, hogy a cselekménye egyszerű folyású, viszonylag rövid időtartamban zajlik, nincsen benne sok feltűnő idősíkugrás vagy egyéb írói fogások, olyannyira, hogy néhányan hajlamosak lektűrnek tekinteni a művet, és még Grecsó maga is úgy gondolja, hogy egyetemista korában ő nem szerette volna ezt a könyvet. Ez viszont mind szándékosan van így: Grecsó egy letisztult, egyszerűnek tűnő regényt akart írni, amiben ugyan nem villant fel oldalakon át tartó mondatszerkezeteket vagy hasonlókat, de éppen ettől jó a könyv, hiszen Grecsó szerint gyakran akkor van egy könyvben ilyesféle művészkedés, amikor a háttérben, a dramaturgiájában valami nem stimmel. A Vera valójában nem is annyira egyenes és egyszerű, amilyennek az olvasóknak tűnik, van benne például egy nap, amelyet a narrátor fordított időrendben mesél el, de ezt az olvasók többsége nem veszi észre, ahogy azt sem, hogy nem első személyben van elbeszélve a regény. Grecsó Krisztián erre különösen büszke, számára ez azt mutatja, hogy elérte a kívánt hatást.

A mai beszélgetés végén is visszakanyarodunk a műfordítás témájához, közösen, Péczely Dóra jelenlétének köszönhetően már kiadói szempontból is fontolgatjuk a kérdést, hogy Grecsó művei miért nem tudtak eddig áttörést elérni külföldön. Választ sajnos nem találunk ugyan, de úgy látszik, hogy az este egyes fordítóknak meghozta a kedvét, hogy nekifussanak – hátha most sikerül. Más tekintetben is élénkítő hatással volt – a tábortüzezésből most sajnos a hideg idő miatt nem lesz semmi, de a hangulatot ez sem tudja elrontani, bent folytatjuk az estét jó sokan, a YouTube segítségével belemélyülve a magyar popzene mindennemű alregisztereibe.