A tábortüzes estünk utáni reggelen odaillő módon egy nagy füstfelhő lepi a tábor helyszínét. (Szerencsére nem mi oltottuk el rosszul a tüzet, csak a szomszédban égetnek valamit). Ez a lassú elfüstölgés ahhoz is passzol, hogy ma zárul Rácz Péter műfordító szemináriuma, vele új projektbe már nem kezdenek a részvevők. A fordítói műhelyen a még kedden kiosztott regényrészlet fordítását beszélik meg a műfordítók – Nádas Péter Világló részletek című könyvéből kapták az első két oldalt házi feladatnak. Kevesebb problémát okoz ez a szöveg, mint az előző, hiszen a benne ábrázolt helyzethez mindenki tud kapcsolódni. A részletben egy nagyapa a levegőbe dobja és a térdén lovagoltatja a kisunokáját, énekelve a hozzá járó gyermekrímeket. Egyeseknek ezeknek a rímeknek a megtalálása okoz némi fejtörést, már túl rég lovagoltatta őket bárki a térdén. Itt a fordítónak ugyanúgy vissza kell utaznia a gyerekkori emlékei mélyébe, ahogyan ezt Nádas is csinálta a szöveg megírásakor.

Összességében mégis gyorsan megtárgyalunk minden kérdést a regényrészletről, úgyhogy marad idő egy rövid ujjgyakorlatra: lezárásképpen egy „schnellfordítást“ készített elő Rácz Péter. A résztvevők Moesko Péter egyik novellájából kapnak egy bekezdést, amit tíz perc alatt lefordítanak, majd összevetik az eredményeket. Hiába rövid a szöveg, itt több kérdés is összegyűlik. Az egyik megtárgyalt probléma szépen illusztrálja, hogyan befolyásolja az olvasó kulturális háttere a szövegértelmezést: a részletben egy homlokérintés szerepel, amit más-más jellegű érintésre fordítottak a résztvevők, annak megfelelően, hogy saját kultúrájukban megpuszilni, vagy tenyérrel, illetve kézfejjel szokták-e megérinteni a homlokot.

A nagycsapat

Az ősz idő

A séta

A szél

Az ebéd és egy nagycsoportos dunaparti séta után egy évről évre visszatérő, mindenki által imádott előadás következik a programban (habár az idei résztvevők többsége még nem tudja, hogy imádja). Ugyanis ezen a délutánon Károlyi Csaba osztja az észt, bocsánat, az ÉS-t, utána pedig az év legjelentősebb új köteteiről mesél nekünk – már amennyire tud róluk mesélni ezen a ponton, hiszen idén ősszel is rengeteg fontos mű jelenik meg. Két részre van osztva a bemutatója, az első órában csak néhány mondatban vázolja fel nekünk másfél oldalnyi összegyűjtött könyv tartalmát és értékét, itt még kihagyva az idei favoritjait, mégis elhangzik a közönségtől a panasz: mennyivel kell majd emelni a könyvvásárlási büdzsét ezután! Ehhez nem lehetünk elég gazdagok. Egy rövid szünet után Károlyi Csaba öt regényt mutat be részletesebben, ebből az egyik ugyan tavalyi könyv, Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye, de mivel este erről fog szólni a beszélgetés, egy kis előtudással lát el minket. Az idei könyvek közül Grecsó Krisztián Vera, Végel László Temetetlen múltunk, Závada Pál Hajó a ködben és Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című regényét emeli ki, beavatva minket a tartalmukba (például, hogy senki ne keressen túl sok Puskint Péterfy regényében) és az egyes könyvek erősségeibe.

Az esti beszélgetés Krusovszky Dénessel tökéletes folytatását képezi a délutánnak, maga Károlyi Csaba a beszélgetőpartnere, tehát mindenre ki tudnak térni, amit korábban Csaba elárult nekünk a könyvről, sőt, még többre is. A beszélgetésüknek különösen meghitt hangulata lesz, amikor bekövetkezik egy áramszünet, és onnantól gyertyafényben folytatják. (Valójában egy perc után visszakapcsolt az áram, de addigra már hatott a tűz varázsa, és a többség a romantikus világítás megtartása mellett dönt.) Miután Károlyi Csaba, amennyire a könyvajánlóiból meg lehet ítélni, szinte minden könyvben talál valami szeretnivalót, most arra kíváncsi először, hogy Krusovszky szerint mindenki másnak miért tetszett ennyire a regénye, lévén, hogy sikerkönyv lett belőle. Krusovszky azzal tudja ezt megmagyarázni magának, hogy egyrészt hiány lehetett olyan művekből, amelyek a mi korunk életkörülményeivel foglalkoznak, olyan formában, hogy sok ember fel tudja ismerni magát benne; másrészt, bár generációs regénynek is hívták sokszor a könyvet, mégsem egy nemzedék ügyeire összpontosít, hanem sok korosztály tud a regény világához kapcsolódni – például azáltal, hogy a regény főszálában a szülőgeneráció is szerepet kap, illetve hogy egy a múltban játszódó történetszál is van benne.

A múltbeli idősávról Károlyi Csaba alaposan kikérdezi a szerzőt, mivel abban egy különösen megrázó, és mégis – bár sajnos egy időben gyakori – sokaknak ismeretlen sors derül ki. Ez a szál egy tüdőklinika ápolóját követi; a figura ott olyan betegekért felelős, akiknek gyermekbénulás járványban megbénult a tüdejük és csak egy vastüdő nevű szerkezet segítségével tudnak életben maradni, miáltal teljesen kiesnek a normális életükből. Ez a történet sokak szerint az egyik legmegrendítőbb és legjobb szál a könyvben, azonban a beszélgetésből kiderül, hogy eredetileg nem azért került bele, mert a szerző épp ezt a történetet akarta elmesélni, hanem mert ebben találta meg az ideális elbeszélői hangot egy másik történet, egy 1956-os forradalom alatti pogrom elmesélésére. Szerencsésnek tűnik, hogy épp a vastüdősök sorsát találta meg erre a feladatra, mert a könyv alaptémája – az a probléma, hogy amikor az életünk bármilyen fordulatot vesz, akkor rengeteg alternatív út bejáratlan marad, rengeteg egykor lehetséges életváltozat elérhetetlenné válik – pontosan benne van az itt ábrázolt figurákban is, hiszen sok jelenetben önkéntelenül is azt a gondolatot hívja elő a sorsuk, hogy nekik másképp is lehetett volna.

Amikor végül azt kérdezi meg Krusovszky Dénestől Károlyi Csaba, hogy a főszereplőben mi van benne önmagából, megint csak ehhez a problematikához jutunk el: a szerző nem azonosul különösebben a regény protagonistájával, de a figura olyan helyzetekbe kerül, olyan utakat jár be, amiken Krusovszky is lehetett volna, tehát a szerző számára a regény főszereplője talán épp egy ilyen alternatív sorsban lévő változat lehet. A beszélgetés végén még a versfordítás témájáról is marad idő beszélni, Krusovszky bemutatja a VersumOnline projektet. Ezzel tehát a prózában való elmélyülés után az est végén visszatérünk a műfordításhoz, és tényleg elértük a tábor félidejét.