A húszévnyi kutatás, mely eredményeképp megszületett a szóban forgó könyv, a szerző saját elmondása szerint 1986-ban kezdődött, amikor is felkérték a Műcsarnok 100+1 éves a magyar plakát című kiállításának megrendezésére. A művészettörténész végzettségű Bakos Katalin így került közelebbi kapcsolatba a plakátművészettel, melynek köszönhetően az később kutatási területe lett. A Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményének vezetőjeként az ottani plakátgyűjtemény is gondozása alá került, az elmúlt években pedig a tematikus kiállítások (Faragó Géza, 1987; A Bauhaus és a magyar plakátművészet, 1988; A változás jelei. Plakátok 1988-1990, 1990; Szivárvány Áruház és Nagyvilág, 2001; stb.), illetve megjelent katalógusok jelentették az előmunkálatokat a mostani nagyszabású gyűjteményként aposztrofálható albumhoz.

Már a cím is sejteti (10x10 év az utcán) a könyv felosztását, mely a százéves periódust évtizedekre szedve taglalja, végigjárva az adott korszakok politikai háttértörténéseit, figyelembe véve a főbb eszme- és kultúrtörténeti változásait, emellett nem elhanyagolva a műfajhoz használatos technikai eszközök fejlődését, alakulását. A szerzőnek nyílt szándéka volt, hogy ne csupán egy felsorolásszerű plakátalbumot, "képeskönyvet" szerkesszen, hanem hogy a plakátművészet mint műfaj folyamatos változását a történeti és más környezeti hatások viszonylatában értelmezze.

A plakátok "önállósodása" hazánkban a 19. század végéhez köthető, egészen pontosan a millennium körüli évekhez, amikor is a kulturális fellendülés következtében a műfaj széles körben nagy szerepet kapott, mind a reklámban, mind a sajtóban és a művészetben is.

Viszonya a festészethez mindig is meghatározó volt, tekintve, hogy eleinte szinte csak festők készítettek plakátokat (a műfaji "felhígulás" csak később, a technikák széleskörű fejlődésével kezdődött), szakirányú oktatása pedig csak 1949-től kezdve indult az akkori Képzőművészeti Főiskola grafika szakán. Vaszary János például tudatosan reagált az új művészeti feladatok kiteljesedésére, Radisics Jenő pedig programban határozta meg 1898-ban, hogy a képzőművészet és iparművészet közé mesterségesen felállított korlátot el kell törölni, melyben fontos szerephez jut a plakátművészet is. Az 1950-60-as években egyre inkább ugyanazok a szabályok vonatkoznak a két műfajra, a "plakátszerű festmények és festményszerű plakátok" korszaka ez. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a fotográfia jelenlétét sem, hiszen széles körben való robbanásszerű elterjedésével a plakátok világában is mindinkább fontos szerepet vívott ki magának, már-már kiszorítva a festészeti-grafikai eljárásokat elsődleges helyzetükből olyannyira, hogy napjainkban az utcákon minket körülvevő és az újságok lapjain is kicsiben megjelenő plakátok szinte kizárólag fotók.

Nagyban meghatározta az adott korszak, hogy milyen célú és jellegű reklámok szerepeltek a plakátokon. Mindig is elsődleges helyen szerepeltek a termékplakátok, érthető okokból, és ez ma sincs másként. Többször is példaként hozza Bakos a Modiano-reklámokat, melyek különlegessége, hogy a cég minden egyes plakátjuk megtervezéséhez más művészt kért fel (köztük Berény Róbertet, Bortnyik Sándort, Farkas Endrét, és még sok más művészt). Vagy gondoljunk csak Faragó Géza 1912-es Tungsram volfrámlámpa és Pachl Viktor Zwack Unicumot hirdető 1909-es reklámjára, amelyek a mai napig a köztudatban élnek. A mozi térhódításától kezdve a filmplakát is állandó "terepet" biztosított a festők és grafikusok számára, ezeket vizsgálva a korszakokon végighaladó műfajbeli változások kifejezetten jól követhetőek (a szecessziós hatás, majd az expresszionista elemeket követő dekoratív stilizálás és a konstruktív szemlélet, a folklór folyamatos beemelése, a lírai szubjektivitás és művészi önkifejezés, a neoszecesszió és a pop art, a neoavantgárd, majd a személyes hangot átvevő csapatmunka eredményei).
Az első és a második világháború természetes velejárójaként a plakátokat is felhasználták a mozgalmi, forradalmi-ellenforradalmi, háborús eszmék közvetítésére. A sajtó mellett szinte a második legfontosabb eszköze volt a nép tájékoztatásának és a rájuk való hatásnak. Ugyanígy a háborút követő időszakok a "plakátipar" óriási fellendülését eredményezték, hiszen a választások idején a kampányok eszközeként megmaradt fontos propagandaszerepe.





A rendszerváltás gyökeres változást és hangsúlyeltolódást eredményezett a plakátművészetben is azzal, hogy tömegesen jelentek meg a külföldi multinacionális cégek a magyar piacon. Egyrészt elterjedtebb lett a csapatmunka, másrészt a rohamos technikai fejlődés következményeképpen a manuális alkotási folyamatokat számítógépes programokkal helyettesítették.



Az egyes szakaszok végén részletes bibliográfia, illetve két-két kiragadott plakát elemzése kapott helyet, melyeket a szerző felkérésére Földi Eszter, Orosz Márton és Szücs György készített el, ezzel pontosabbá és konkrétabbá téve az adott korszak plakátművészetének jellemzőit. A közel háromszáz illusztrációt felvonultató könyvben a szerző még megannyi alkotó nevét és további műveiket említi, amelyek a terjedelmi korlátok miatt nem kaphattak helyet az albumban.

Bakos Katalin: 10x10 év az utcán. A magyar plakátművészet története 1890-1990
Corvina Kiadó, Budapest, 2007.
204 oldal, 9990 Ft.