Bodó Viktor rendezése és Závada Péter előadásszövege tudatosan irtja ki a költészetet Shakespeare leghíresebb szerelmi tragédiájából, és arra tesz kísérletet, hogy itt és most, egy mai, lepusztult pesti környéken képzeljük el, hogyan nézne ki a két szerelmes fiatal és az őket körülvevő világ. Valami hasonlót megtett már a 2004-es Nyócker! is, Gauder Áron remek számítógépes animációs filmje, de hasonló szándék vezet sok Shakespeare-értelmezést és -adaptációt a hatvanas évektől, a West Side Story musicaljétől és Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című drámájától kezdve Baz Luhrmann1995-ös Rómeó és Júlia-filmjéig (ez utóbbi kettőre utal is az előadás többször). A legfontosabb kérdés sosem az eredetihez való „hűség”, ami amúgy is nehezen megfogható, hanem az, hogy vajon az új mű, az ismert történet új előadása önmagában vajon élvezetes, értékelhető és elgondolkodtató alkotásban valósul-e meg.

Itt vannak kétségeink, vagy Hamlettel fogalmazva: „there’s the rub”. Tagadhatatlanul akadnak megrendítő, vagy épp groteszkségükben, eltúlzott vulgaritásukban elgondolkodtató pillanatok, jelenetek, látványok. Ahogy a szélütéstől béna, tolószékbe kényszerült és szinte beszédképtelen Montágné (Takács Nóra Diána) a karaokébe torkolló, fantasztikus és meghökkentően eredeti jelmezekkel teli (a MOME látványtervező szakos hallgatóinak munkája) bulijelenetben egyszer csak tisztán és gyönyörűen elénekli Whitney Houstontól az „I will always love you”-t, miközben a háta mögött egymásra talál a két fiatal, nagyon szépen teremt a kliséből költészetet. Jelentésteli, hatásos színpadi kép, amint Júlia (Kókai Tünde) testét felemelik, és az őrjöngő bulizók feje felett lassan pörög áldozati pózban a fiatal női test.

Remek színészeket látunk, akik megteremtik a maguk helyét a számukra adott helyzetekben: Mácsai Pál bicajboltos, drogkeverő, rockgitáros papjától kezdve Csákányi Eszter locsogó Dajkájáig. Gálffi László Herczege tetőtől talpig crossmotoros szerelésbe öltözve jelenik meg, majd bukósisakját levéve arisztokratikus, halkszavú megnyilvánulásai nemcsak a látvány és szavak ellentétében válnak izgalmassá, hanem megmutatják azt a csöndes terrort és rettegést, amiben az őt alázatosan körbevevő és kiszolgáló Kapulekek és Montágok élnek. Nehéz feledni Geri (Jéger Zsombor) alázattól és forró gőzpárától csöpögő arcát, ahogy a pontosan három és fél perces tojást felszolgálja a Herczegnek. Pontos, szép, elnyújtottságában is remek jelenet – csak éppen semmi folytatása nincsen, sőt nem sokkal később a Herczeg együtt bulizik a tőle ekkor már csöppet sem rettegő „alattvalóival”. 

Profi előadást látunk, remek színészekkel és professzionális rendezéssel, sokféle színészi és színházi stílus egymásra játszatásával, brechti kifelé beszélt dialógusoktól kezdve (Tybalt, Nagy Zsolt és Kapulek, Csuja Imre között), hol őrjöngő, hol csak szórakoztató revüjeleneteken át a közönség direkt megszólításáig. A cél azonban nem látszik. A rendezés profizmusára vall az a megoldás is, ahogyan Bodó a tér- és idősíkok egymásba csúsztatásával játszik például a Júlia tetszhaláláról szóló álomjelenetben. Ott még egy boldog vég lehetősége is megképződik – csak azért, hogy utána agyoncsaphassa az egészet Júlia maga, aki Lőrinc arcába vágja a fiolát ezekkel a szavakkal: „Te aberrált vén fasz!”, majd hozzámenjen Páriszhoz (Ficza István). 

Júlia nem kér a szerelem nevű drogból, de nem tudjuk meg, miért nem, hiszen nem olyan rég még a két szerelmes hajnali búcsújelenetében, a nagyon mai és prózai, meztelenségében és szex utáni falicsapnál mosakodásában is megrázó jelenetben sírva könyörgött az égieknek, hogy „csak el ne vegyék tőle Rómeót, csak őt ne”. Nem biztos, hogy egy karakternek feltétlenül következetesnek kell lennie egy előadáson belül, de biztos, hogy a mondandó szempontjából nem árt némi koherencia, akár színházilag, akár az előadásszöveget tekintve. A Závada Péter nevével fémjelzett szövegben a vulgaritás és a gegek sajnos a kelleténél gyakrabban engednek egyfajta „very nagymenő” stílus csábításának (a Prológus szavaival). 

E következetes következetlenségben Rómeó (Patkós Márton), Mercutio (Polgár Csaba) és Lőrinc képviselnek talán leginkább hitelesen valamit: egyik a szerelmében és drogtól való hiábavaló menekülésében, másik az őrjöngésében, harmadik kiábrándult és cinikus, impotens békeszerzőként – az egyetlen igazság a drog. Úgy tűnik, csak ilyen drogos álomképben, mely leginkább a halálra hasonlít, lehet részünk bármiféle tragikus katarzisban vagy átélhető érzelemben: a színpadi füstben a végén együtt táncol a két fiatal a két halottal, Tybalttal és Mercutióval. 

Shakespeare, Shakspeare, Sexpír sok mindent túlél, akárcsak a színház – a tabudöntögető polgárpukkasztás nem tesz neki rosszat, hiszen, mint minden igazi művész, ő is „rendetlen”. A kérdés csupán az, hogy az olyan erős színpadi jelek, mint meztelenség, vulgaritás, nyíltszíni szex hogyan működik, együtt létre tud-e hozni valami jelentéstelit, elgondolkodtatót a „csontra húzott” (inkább megváltoztatott) Rómeó és Júliával. Tessék eldönteni! Shakespeare szavaival: „hogyha tetszett, semmi baj”, vagy „gondoljátok: merő álom, ami zajlott e deszkákon”. Köszönjük, Nádasdy.

KETÉSZ UTCAI SHAXPEARE-MOSÓ
William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapján
NARRÁTOR (CSUPI, W. SHAKESPEARE): Máthé Zsolt
GERI: Jéger Zsombor
ÁBRAHÁM: Dóra Béla
TYBALT: Nagy Zsolt
MERCUTIO: Polgár Csaba
KAPULEKNÉ: Hámori Gabriella
KAPULEK: Csuja Imre
HERCZEG: Gálffi László
MONTÁG: Felhőfi-Kiss László m.v.
MONTÁGNÉ: Takács Nóra Diána
BENVOLIO: Vajda Milán
PÁRISZ: Ficza István
PÉTER: Novkov Máté
DAJKA: Csákányi Eszter
LŐRINC: Mácsai Pál
PATIKUS: Kákonyi Árpád
JÚLIA: Kókai Tünde
RÓMEÓ: Patkós Márton
VALAMINT: Ács Krisztina, Barabás Bíborka, Beregszászi Aletta, Berzeviczy Attila, Bognár Dániel, Bósz Tamás, Csapody Ágota, Csire Zoltán, Csoboth Viktória, Dömötör Anna Viktória, Fedor Bálint, Garai Dóra, Herpai Áron, Horváth Éva, Izer Ágnes, Józsa Anna, Kende Ádám, Kertész Virág, Mózer Zsolt, Novák Flóra, Olesiák László, Pusztai Kitti, Sulyok Máté, Tajti Boglárka Roberta, Tragor Péter, Vereckei Kata
Díszlet: Schnábel Zita
Jelmez: Nagy Fruzsina
Világítás: Bányai Tamás 
Szöveg: Závada Péter    
Dramaturg: Gábor Sára, Turai Tamás    
Zene: Keresztes Gábor, Kákonyi Árpád  
Sound design: Keresztes Gábor
Mozgás: Duda Éva
Súgó: Horváth Éva
Ügyelő: Dávid Áron, Mózer Zsolt
Rendező munkatársa: Szabó Julcsi
A bulijelenet jelmezeinek és maszkjainak tervezésében és elkészítésében a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának BA2 osztályos hallgatói vettek részt Nagy Fruzsina irányításával: Csoma Gabriella, Erős Hanna, Juhos-Kiss Csenge, Kerékgyártó Dorottya, Tóth-Király Betti, Mák Petra, Nádházi Eszter Mónika, Ocskó-Kü Kata, Viszolajszky Kíra Alexandra, Velki Eszter, Zatykó Borbála
Külön köszönet: Bartek Zsolt, Hargitai Péter, Kertész utcai autómosó
Rendező: Bodó Viktor
Bemutató: 2019. szeptember 28.
Örkény István Színház
Fotó: Horváth Judit