A teljesség igénye nélkül írt róla Benedek Anna (Kolorlokál: a békák Waterloója), Károlyi Csaba (Doktor Jocó és az ördög), Keresztesi József (Faustus, mint kísérő), Radics Viktória (Magyar konyha), Reményi József Tamás (A szédület), és Valuska László (Az elejétől a végéig mesélni). A kritikák fejlődésregényt, mágikus realizmust, K-Európa-hangulatot emlegetnek, igazuk is van, az én fülembe mégis a "beavatási regény"-kifejezés mászott bele igazán. ("Ez egy beavatási regény. Egy fiatal férfi az egyetemről kikerülve elindul az úgynevezett felnőtt életben, és azt nézem meg, hogy hogyan szocializálódik, hogyan fogadják be, és ezek a befogadási/beavatási gesztusok milyen kríziseket tudnak okozni." -Nem tangózni tanít - Falvai Mátyás interjúja a PRAE.HU portálon Grecsó Krisztinnal.)

A beavatás során a beavatott átalakuláson megy keresztül. Ennek során előbb elszigetelődik korábbi környezetétől, kivonul addigi megszokott szociális közegéből, majd átesik a konkrét transzformatív aktuson, majd végül, immáron új minőségében visszakerül a közösségbe (ld.: Arnold van Gennep: Átmeneti rítusok, L’Harmattan, 2007). Addig viszont, ebben az átmeneti állapotban egészen új szabályok érvényesek rá, gyakorlatilag minden tapasztalata megváltozik, "érvényüket vesztik vagy elhomályosodnak a hétköznapok rendjét biztosító osztályozási rendszerek - más szimbólumok pedig a viselkedési és kognitív szabályok időleges felrúgásával kapcsolatosak" (Victor Turnert idézi Böszörményi Nagy Katalin itt).

A Tánciskola ifjú hőse, Jocó, a frissen végzett jogász első munkahelye gyanánt Tótvárosba (Békéscsabára) kerül fogalmazónak, az ő beavatása a felnőtt férfivá válás rítusa. Se szülők, se barátok, komplett szeparáció. Egyedül különc, hóbortos nőcsábász nagybátyjára, Szalma Lajosra számíthat, amit ő nem tart túl biztató körülménynek. Jocó viszonya nagybátyjához a regény fő témája lesz, kispolgári énje lenézi, megveti az iszákos, bolondos, lecsúszott tanárt, akinek kora alapján már rég iskolaigazgatónak kéne lennie, de őt ez nem érdekli. Hedonista énje viszont nagyon is irigykedve tekint az abszintban, tejfölös lángosokban és jobbnál jobb nőkben tobzódó bonvivánra, s titkon próbálja is elsajátítani a szalmalajosság fortélyait. Ez a megfelelni akarás egy idő után egyre kényszeresebbé válik, Jocó idegesítő belső monológokban tépelődik azon, vajon mit gondol róla főnöke, két kollégája, a csapos lány, és úgy egyáltalán mindenki.

Az elszigetelődés után jönnek a rítusok, melyek a beavatandó szubjektumát lényegében formálják át. Ennek során a ráció szabályai érvénytelenné válnak, a rítus átmeneti (liminális) belső törvényei lépnek működésbe. Az idevezető első lépés a regényt indító egyik legfontosabb jelenet, melyben Jocó és Szalma Lajos az országúton átvonuló békák kamionok által végrehajtott tömegmészárlásában gyönyörködnek. Békatetemek - a bibliai csapás inverzeként - spriccelnek fel a kerekek nyomán, és szembesítenek azzal, hogy Isten "csak oda tudta megteremteni a világot, ahonnan kivonult".

Egy felnőtté válásról szóló regénynek természetesen tartalmaznia kell a szüzesség elvesztését is. Ez a Tánciskolában megint csak a megszokotthoz képest kifordítva megy végbe: Jocó apját ártatlanul azzal vádolják, hogy megrontott egy kamasz cigánylányt, de ezt a bűnt - épp a bosszúhadjárat szürreális nagytotálja közepette - végül maga Jocó viszi végbe, nem az apa bűne száll tehát fiára, hanem épp ellenkezőleg: a fiú teljesíti be azt, amivel az apát vádolják. Kis rugalmassággal még némi Ödipusz-áthallást is belefülelhetünk.

A beavatás terének megalkotásában nagy szerepet kapnak a különböző tudatmódosítók: hasis, látnokzsálya, pántlikafű. A Tánciskolában ezek a szerek nem pótcselekvésként, szubkultúraként vagy szórakoztató időtöltésként jelennek meg, mint mondjuk az angolszász irodalomban (Ellis, Welsh) vagy azok Hazai követőinél (bocsánat), hanem valóban beavatási eszközként, hangsúlyozva azok szerepét az iniciatív aktusban. Szalma Lajos külön hangsúlyozza a látnokzsályás szeánsz előtt, hogy annak fogyasztása semmivel sem kevésbé legális, mint a krumplié, aki tehát visszautasítja, csakis saját félelmeire hivatkozhat. Saját készítésű pántlikafű-koktélja pedig a Kicsi Teiresziász névre hallgat, mely név mitológiai eredetéről kicsit szájbarágós, többoldalas magyarázatot is kapunk…

A liminális szakasz csúcsa kétségkívül a főszereplő látnokzsályás élménye, melyben ördög is megjelenik, és rendes fausti idézetként viselkedve alkut ajánl. Jocó azonban magához tér, mielőtt igent vagy nemet mondhatna, az ördög-szál kifutása így egészen a regény végig nyitva marad, mi pedig kételkedhetünk, vajon oly elesettnek induló hősünk azért kezd-e hirtelen hódítani, mert odalett a lelke, vagy egyszerűen csak férfivá érik lassan.

A beavatás harmadik fázisa, az immáron újjászületett ember visszatérése a közösségbe Judit figurája révén megy végbe. Némi sötét iróniával: épp a mozgássérült lány az, aki Jocót első önálló lépéseire készteti, akinek kedvéért szembeszáll nagybátyjával, főnökével, akinek kedvéért anyját is faképnél hagyja karácsonykor. Mint kiderül, áttételesen bár, de a lány és halott bátyja is Szalma Lajos áldozata: a fiú hasonló ördögös-drogos látomáson esett át, ezért azt hitte, száguldhat éjjel esőben. A fiú ebbe belehalt, Judit pedig ekkor lett mozgássérült. Ebben a pillanatban szakad el végleg a szál mester és tanítvány közt, és az ambivalens viszonyból csak a hideg megvetés marad Jocóban, innentől kezdve lesz felnőtt és szabad ember. A regény karácsonyi misébe, feltámadásba torkolló zárlatát épp csak egy hajszállal emeli el a giccstől, hogy mire Jocó észbekap, Judit a rá jellemző derűs cinizmussal már rég az igazak álmát alussza.

A néhol túlontúl didaktikus mesélés és tobzódó mitológia ellenére ugyanakkor élvezetes, lendületes regénnyel van dolgunk. Fő erőssége talán, hogy nem csak annak a generációnak szól, amelyiknek a problémáira fókuszál (mai huszonéves, vidéki értelmiség). A beavatás rituális-kozmikus nyelvén át ugyanis egyetemessé tud válni, sőt még a felnőtté válás kliséin is felül tud emelkedni a szöveg a sok-sok mitológiai (biblikus-ógörög) és irodalmi (Faust, Don Quijote) reminiszcencia segítségével. Ráadásul Grecsó olyan jókedvvel mesél, és olyan kerek történetet mond el, hogy némely különösen jól sikerült jelentnél az embernek óhatatlanul eszébe jut, milyen remek filmet lehetne ebből csinálni. Csak ne Szőke András rendezze. Hanem mondjuk Menzel, vagy Kusturica.