Három nagylemezzel, valamint számos magyarországi és külföldi turnéval a háta mögött az Ozone Mama az utóbbi évek egyik legsikeresebb vintage rockot játszó zenekara, amely egyedülálló módon képes a legkülönfélébb klasszikus hangzásokat és motívumokat ötvözni és új kontextusba helyezni. A debütáló korong, a The Starship Has Landed, illetve a Sonic Glory után a közelmúltban a Cosmos Calling is kivívta magának „Az év hazai hard rock vagy metal albuma" címet. Az öttagú banda ez utóbbi lemeze amiatt jelentős, mert a nemzetközileg is számottevő Ripple Music kiadónál jelent meg, ami szintén a sikereiket jelzi.

Az elsőként színpadra álló Peter Kovary & The Royal Rebels, amely ugyancsak egy Fonogram-díj tulajdonosa, teljesen beleillik abba a rock’n’roll miliőbe, amit az Ozone Mama is képvisel. Ez főleg dallamos, egyszerű, könnyed lüktetésű szerzeményeinek köszönhető, amelyek a hagyományos blues- és pop rock mellett rengeteg különböző műfajból merítenek. A háttérvokál, a billentyűk, a melódiák és a különböző témavariációk, amelyeket a banda alkalmaz, ugyanakkor szerethetővé és befogadhatóvá teszik a muzsikát, miközben a kötelező gitárelemeket is ügyesen és kreatívan építik a dalokba.

Az együttes főbb slágerei, mint a Soul Driver, a dinamikus It’s A Riot vagy a hangulatos akkordvezetésű Forever & A Day természetesen műsoron voltak, de meglepően intenzív, színes és ütős produkciót jelentett a koncertet megnyitó Keepin’ On vagy a formabontó, posztrockosabb hangzású Run For Cover is. Az inspirációk között hangszerelés és struktúra szempontjából a Rolling Stones, az AC/DC vagy a Deep Purple is megtalálható - ez utóbbi bandának híres száma, a Hush szintén felcsendült a zenekar tolmácsolásában.

Szórakoztatás terén nem hagyott minket cserben az Asphalt Horsemen sem, amely már tavaly is vendége volt az Ozone Mama Barba Negrás fellépésének. A banda által képviselt, alapvetően southern rockos közeg szintén műfaji szintézist valósít meg, és zenéjében a countrys, bluesos, boogies, rock’n’rollos tónusok is felbukkannak, amíg a hangzás és a kivitelezés ezt az egészet leönti egy olyan hard rock-formulával, amiben a grunge-, az alternatív- és a progresszív figurák is szerephez jutnak. Az együttes dalai, mint például a Down in the Dirt, a Te vagy a levegő, a Gyerünk!, vagy a Még lélegzel leginkább Kid Rock, Slash, a Lynyrd Skynyrd, a Blackfoot, és Lance Lopez zenei megoldásait idézték fel a számomra.

A zúzós riffek mellett az a kockásinges old school-életérzés, amit a banda sugárzik magából a színpadon, valamint a hallgatóság irányába tanúsított szeretet és alázat a legszimpatikusabb hazai fellépők egyikévé teszi az Asphalt Horsement, akiknek performanszában egyszerre van ott a motoros keményfiú és az érzelmes vidéki zenész. Ezt az imázst egészítik ki a technikás gitárszólók, illetve az énekes, Lőrincz Károly jellegzetes, erőteljes hangszíne, amely nem csak angolul, hanem magyarul is karizmatikusnak hatott. Ugyanis a zenekar legújabb albuma Halld, amit mondok címmel jelent meg az idén, a rajta szereplő számok némelyike pedig korábbi slágereik fordítása: így többek között a Rajtad áll (Wasting Time) is, amely a találó magyar szöveg mellett sikeresen megőrizte frissességét és varázsát.

A hippi- és az underground világot felelevenítő Ozone Mama minden eddiginél több meglepetéssel készült, ráadásul az egyik legerősebb repertoárral, amivel valaha is színpadra állt. Annak ellenére, hogy a legismertebb slágerek közül néhány kimaradt a listáról, teljesen feledtette ezt a közönséggel a szokásos expresszív jelenlét, életerő és show-hangulat, ami jellemzi a csapatot, eközben pedig szinte minden olyan darab elhangzott, ami ikonikussá tette a zenekart a magyar könnyűzenei szcénában: ilyen volt például a rádiók által is játszott Go!, vagy a Kings And Rulers dübörgő és súlyos riffje, valamint egy személyes kedvencem, az autentikus és már-már megunhatatlan Sidekick Miracle, amelynek karakteres ritmusa nagyszerű lehetőség volt a dobos Gulyás Máté számára a kibontakozásra.   

A koncert egyik rendhagyó momentuma a gitáros-fotográfus Máté Évi megjelenése volt a színpadon, aki két dal erejéig színesítette a zenekar műsorát: az első egy régi klasszikus, a Good Times Roll volt, a második az új album közönségkedvenceinek egyike, a slágeres csengésű High Ride, amelyhez az együttes legutóbbi videóklipje is készült. A banda oszlopos tagjának és elsődleges dalszerzőjének, Gábor Andrásnak ezúttal is számos példát hallhatott a közönség sokoldalú zenei eszköztárára: a Freedom Fighters a gyors és magával sodró, a Moon Pilot pedig inkább az absztrakt és stoner vonalat jelenítette meg, de a funkos és lírai elemek is helyet kaptak az este folyamán a Man On The Run, illetve a Gipsy Girl révén.

A másik érdekesség a fellépés során a Creedance Clearwater Revival egyik híres dalának, a Fortunate Sonnak a feldolgozása volt: az énekes Szeleczki Dávid ugyanis új oldalát mutatva gitáron kísérte a művet. Eközben vokál szempontjából is mindvégig hű maradt ahhoz az irányhoz, amely az Ozone Mamánál kikristályosodott, és a bandában töltött egy év során érezhetően fejlődött a teljesítménye. Ugyancsak nemrégiben csatlakozott a zenészekhez basszusgitárosként Botos Roland, valamint a hivatalosan is a banda tagjává lett billentyűs, Lukács László, aki az elmúlt években számtalanszor segítette már az együttes munkáját a koncerteken és a felvételeken egyaránt.

Tekintve, hogy jubileumi évet írunk, és elérkeztünk a legendás Woodstock Fesztivál 50. évfordulójhoz, erről megemlékezvén a záródarab egy Led Zeppelin-feldolgozás volt, mégpedig a Your Time Is Gonna Come című ballada, amelynek vokáljában az Asphalt Horsemen frontembere és Kőváry Péter is besegített, ezáltal pedig egy katarktikus közös produkcióval búcsúztak a fellépők, amiben benne volt minden olyan érték, amit ez a típusú zene magáénak vall: az összetartozás, a szerelem, a létöröm, ugyanakkor a magány és a szenvedés markáns kifejeződése is. A jelenlévőknek mindhárom banda esetében hamisítatlan amerikai muzsikában volt része, amely egyúttal a miénk is volt: eredeti és közvetlen, amely nézőt és előadót összekapcsolt egymással.

Képek forrása: Szabó Valentina (Valentina Photo), Erdős Júlia (youtube.com)