irodalom
1. Az applikáció-demokrácia bemutatása
Korunk technológiai forradalma, az alapjogként való értelmezés küszöbén álló internet-hozzáférés, a társadalmi tömegek számára egyre könnyebben és egyre szélesebb körben elérhetővé váló személyi számítógépek és különböző okoseszközök kínálata lehetőséget teremt a modern demokráciákat alapvetően meghatározó kérdésekre adott – mindezidáig kizárólagosnak gondolt – válaszaink újrafogalmazására. A piactér, ahol a szabad állampolgárok alkalmanként találkozó szabad gyülekezete szabadon fogalmazhatja meg és mondhatja el véleményét a legkülönfélébb kérdésekben az általa alkotott közösség életéről, megújult, kulcsrakész, átadás előtt áll; a némiképp hosszúra nyúlt, ám korántsem tanulságmentes felújítási munkálatok befejezésével a demokrácia a városháza tanácstermeiből és zegzugos folyosóiról visszaköltözhet a szabad ég alá.
A hirtelen megsokszorozódott populációnak, a választásra jogosultak egyre bővülő körének és a mindennapok folyamatos gyorsulásának köszönhetően a demokrácia kinőtte természetes közegét, és működésének észszerű fenntartásához nemcsak új helyszín után kellett néznie, de működése maga is új, többszintes struktúrát igényelt. A világrészek elektronikus összekapcsolódásával azonban napjainkra egy új minőség alakult ki, létrehozva a virtuális világfalut, ahol már függetlenül a fizikai tértől és rohanó időtől, az ókori agora mintájára, ismét összeterelhetővé váltak az állampolgári vélemények. A nyilvánosság elérésének és szervezésének ezek az új módozatai napjainkban még úgy is hatékonyan tudnak működni, hogy online életünk észrevétlenül, de egyre irányítottabbá és felügyeltebbé vált. A technológia által lehetővé tett közvetlen jelenlét következtében hallhatóvá vált vélemények immár nem igénylik tovább azon hagyományos segítségeket, melyek ez idáig ezek összegyűjtésében, közvetítésében, felerősítésében játszottak főszerepet. A technológiának a politikumban történő alkalmazásával a demokrácia felépítményében hasonló reformfolyamat végbemenése várható, mint ami a városon belüli utasszállítás területén az Uber elnevezésű applikáció megjelenésével zajlott le. Az Uber által elővezetett újítás voltaképp nem is valódi találmány, hiszen megalkotói nem tettek mást, mint észrevették és alkalmazták a technológia által a használatra már készen kínált infrastruktúrát – az internetet és okoseszközöket –, melyek segítségével, az utazás megszervezésének folyamatát leegyszerűsítve, az utas és a sofőr még elviselhető plusz energia befektetésével közvetlenül tudnak egymással kapcsolatba kerülni; megkerülve és fölöslegessé téve a plusz, az utazás megszervezésében legkevésbé érintett, közvetítő szereplőt, a diszpécser-központot. Ugyanez a változás tapasztalható a banki szektort érintő blockchain-típusú megoldások elterjedésével, melyek a tranzakciók során a bankok a tranzakciók hitelesítésben betöltött közvetítő szerepének helyettesítésére tűnnek alkalmasnak; az eladó és a vevő viszonyára redukálva a pénzügyi műveleteket.
A modern demokrácia diszpécserközpontjai (és bankjai?...), a képviselet intézményesült hordozói a pártok, így a demokrácia működése és működtetése mikéntjének átalakulása először a pártok ma ismert szerepének szükségességét kell majd megkérdőjelezze, várhatóan egyszerre téve átláthatóbbá és nyíltabbá, ugyanakkor kifinomultabbá, élőbbé és rétegzettebbé a döntéshozatal folyamatát.
Vagyis, amikor applikáció-demokráciáról beszélünk, nem egy, a technológia által lehetővé tett, vegytiszta közvetlen demokrácia-modellt értünk alatta, hanem egy olyan demokrácia-modellt, amely egy elképzelt skálán, melynek egyik a közvetlen, míg másik végpontja a képviseleti demokrácia modellje, valahol félúton helyezkedik el. Ez azzal a további előnnyel jár, hogyha már felépítettük és hosszú időn keresztül több-kevesebb sikerrel üzemeltettük is, nem kell bezárnunk, és hagynunk lepusztulni a városháza épületét sem; mindössze a piactérre nyíló tömör ajtókat kell leszerelnünk róla, hadd járja át az épületet is a piactér irányából áramló, meg-megújuló, friss szellő.
A politikatudomány az ezen elv mentén szerveződő és működő modelltípust összefoglalóan részvételi demokráciáknak nevezi, melyek átmenetet képeznek a két fentebb említett végpont között, amennyiben elfogadják a választás és a képviselet intézményének szükségességét, ugyanakkor a választásokon való részvételt csak a demokrácia egyik, és nem is legfontosabb elemének tartják. A részvételi demokrácia-modellben a hagyományos képviselet a választópolgárok közvetlen döntéshozatali fórumaival egészül ki, aktív szakszervezetiséggel és civiltevékenységgel, különböző hivatalos-félhivatalos konzultációkkal – melyek közül hagyományosan kiemelkedik a népszavazás intézménye –, a választott képviselőkkel fenntartott szorosabb, élőbb viszony kialakításával, illetve a technológia által kínált, megannyi új, praktikus megoldással.
Az applikáció-demokrácia (innentől: AD) a fentebb említett, közvetlen választópolgári részvétellel nemcsak, hogy kiegészíti a hagyományos képviseleti elemeket, de, megteremtve hozzá az intézményes keretfeltételeket, teljes egészében föléjük is rendeli azt. Ez nem azt jelenti, hogy az AD-ben minden egyes döntést külön-külön közvetlenül kell majd szentesítenie a választóknak, ennél sokkal többet, egy új demokratikus fundamentumot jelöl, mely kiköti, hogy minden egyes nem a választók által meghozott döntésnek visszavezethetőnek kell lennie egy, a választók által közvetlenül meghozott olyan döntésre, mellyel a választók nem ruházták át másokra a további döntés jogát. Vagyis a döntések ok-okozati hierarchikus felépítményével – melyben minden ok mögött ott áll támasztékul a választók közvetlenül kinyilvánított akarata – a képviseleti demokrácia-modellhez képest az AD-ben a legitimáció nem ragad meg a demokratikus intézményrendszer szereplőinek szintjén, hanem kiterjed a szereplők által hozott döntésekre is. Ez
az AD várakozásai szerint egyfelől szűkíti a demokratikusan megválasztott szereplők hatáskörét és mozgásterét, a szereplőket eredeti vállalásuknak megfelelőn szigorúan a választói akarat képviseletének elsőbbségére visszaszorítva, másfelől módosítja a politika tartalmát is; a hatalomért folytatott verseny uralta logika megszűntetése következtében ügyalapúvá téve a demokratikus működést, ami további lehetőséget teremt a társadalmat valóban érdeklő, valós kérdések centrumba emeléséhez. Gyakorlati működését kizárólag egy okoseszközre telepíthető, minden választó számára ingyenes, hosszútávon non-stop elérhető és biztonságos használatot biztosító telefonos applikációra alapozza.
A dolgozat ezen feltételek ismeretének függvényében „marxi jóslatra” is vállalkozik: az AD demokrácia-modellje elsőként a legmagasabb technológiai szinten álló, leginkább digitalizált országok körében fog megvalósulni.
2. Az applikáció-demokrácia működésének modellje önkormányzati szinten
A választópolgár, amennyiben élni kíván szavazati jogával, a számára államilag biztosított okoseszköz és a személyazonosságának igazolásához szükséges egyéb eszközök (pl.: e-személyi, bankkártya-leolvasó, stb.) segítségével felcsatlakozik az AD-t szolgáltató ingyenes platformra, ahol a felmerülő és megoldásra váró ügyek egy-egy kérdés formájában jelennek meg. A választópolgárnak a kérdésre adható alternatív válaszok megnyitásához először meg kell válaszolnia három, a szabályozandó területet alapvetően érintő kérdésből álló beugrótesztet. A beugróteszt hivatott ellenőrizni, hogy a választópolgár rendelkezik az adott terület szabályozásához szükséges alapvető információkkal, ezzel teremtve meg a szabályozandó területre vonatkozó kérdésre adott válaszának utólagos értelmezhetőségét. A beugróteszt nem tekinthető műveltségi cenzusnak, hiszen az ott feltett kérdésekre adandó minden egyes helyes válasz megtalálható a kérdések alatti pro és kontra érveket egyaránt tartalmazó hivatkozásokban, vagyis a választójogával élni kívánó választóval szemben támasztott egyetlen elvárás csak annak a szabályozandó területre vonatkozó kérdés súlyához képesti minimális erőbefektetésnek a felmutatása, amivel a választó bizonyítja, hogy döntése előtt átgondolta, tisztába került a szabályozandó területtel kapcsolatos főbb összefüggésekkel, válaszának lehetséges hatásaival, következményeivel. Hogy a választó erre képessé váljon, két dolog nélkülözhetetlen. Egyfelől, hogy olyan oktatásban részesüljön, ami biztosítja számára, hogy minden különösebb nehézség nélkül tudjon elolvasni és értelmezni különböző hosszúságú, de nem túl bonyolult szövegeket, másfelől ugyanígy szükségeltetik a szabadon való tájékozódás – a sokszínű, kiegyensúlyozott és minden választó számára egyaránt elérhető szabad sajtó és média – biztosítása is.
A választónak a beugróteszt sikeres kitöltését követően a kérdés szavazásra bocsátásának pillanatától függően kétszer két lehetősége van. Ha a kérdés még az első, tehát a vita-fázisban van, maga is javasolhat önálló, számára kedves megoldási alternatívát, melyet – hasonlóan a Facebook által használt szavazófunkcióhoz – egyszerűen, a meglévő válaszopciók új választási lehetőséggel való bővítésével tehet meg (erre egyszer van lehetősége), illetve felhasználhatja három preferencia-szavazatát, megjelölve velük a számára az adott esetben általa javasolt opción kívüli második és harmadik legszimpatikusabb megoldásjavaslatot. Minden megjelenő opciónak ahhoz, hogy a vita-fázisból a szavazó-fázisba átlépve változatlanul versenyben maradjon, három feltételnek kell megfelelnie: meghatározott időn belül meghatározott számú preferencia-szavazatot kell összegyűjtenie, különben a rendszer automatikusan törli azt még a vita-fázisban (ezen biztosíték mintegy természetes szűrőként működik, mely a javaslatsereg átláthatóságát hivatott biztosítani), a vita-fázis lezárásakor benne kell lennie az első tíz legtöbb preferencia-szavazatot begyűjtő megoldásjavaslatban, illetve ki kell állnia az alkotmányosság próbáját, vagyis az erre kijelölt szerv afeletti ellenőrzését, mely azt vizsgálja, hogy a választó által javasolt opció összhangban van-e a már elfogadott határozatokkal.
A szavazó-fázisban aztán a választó már nem javasolhat újabb és újabb alternatívákat; kizárólag szavazati jogával élhet. Leadhat egy pozitív szavazatot, amivel a tízre szűkített listáról kiválaszthatja a hozzá legközelebb álló javaslatot, és leadhat egy negatív szavazatot, mellyel adott esetben megpróbálhatja megvétózni azon alternatívát, melynek megvalósulását mindenképpen szeretné elkerülni.
A szavazás állása természetesen a szavazás lezárásáig nem látható egyik választó számára sem; győz a legtöbb szavazatot kapott megoldásjavaslat, de határozat csak akkor válik belőle, ha a kérdés súlyához igazított időkereten belül (az AD érvényességi kritériuma), a kérdés súlyához igazított megfelelő számú választópolgár részvételével (az AD eredményességi kritériuma), a kérdés súlyához igazítva a második helyen végző alternatívához képest meggyőző fölénnyel (az AD egyértelműségi kritériuma) végez az első helyen, különben az alkotmányos megkötések mértékének arányos csökkentésével a kérdésben új szavazást kell kiírni. A megszületett határozat által szabályozott témában a határozat jogerejét csorbító vagy azt akár egészében, akár részletében újraíró új kérdést csak meghatározott idő elteltével lehet újra szavazásra bocsátani (mely moratórium célja a stabilitás és tervezhetőség elősegítése).
Példaként: a Betri Reykjavik egy izlandi internetes fórum, ahova különböző közéleti-szakpolitikai kategóriákban (sport-szabadidő-rekreáció, egészségügy, oktatás, környezetvédelem, közszolgáltatások, stb.) a közösség életével kapcsolatos kérdéseket, javaslatokat tölthetnek fel a reykjaviki lakosok. A kategóriákból összesen tizenöt darab van, melyek teljes egészében képesek lefedni a közösség ügyeit. Minden egyes regisztrált felhasználó, ha javaslata van, javasolhat, ha véleménye, hozzászólhat, ha kérdése, kérdezhet, ha szimpátiája valami iránt, akkor szavazatával támogathatja azt. A különböző indítványok legnépszerűbbjeit havi rendszerességgel, kötelező jelleggel tárgyalja az önkormányzat. A legnépszerűbb indítványok köre is pontosan rögzített: minden kategória legnépszerűbb – tehát legtöbb szavazatát (like-ját) begyűjtő – indítványa mellett az 5, kategóriáktól független, abszolút értékben mért legnépszerűbb indítvány, illetve a hozzájuk tartozó „joganyag” (azaz az egy-egy kérdés kapcsán megfogalmazott érvek, kommentek kivonatai) kerülnek az önkormányzat elé. Az önkormányzatban a győztes indítványokat először egy, a kategóriának megfelelő szakmai bizottság véleményezi, majd dolgozza ki megvalósíthatósági tervüket, hogy az önkormányzati testület már a megvalósíthatósági tanulmányok ismeretében támogathassa vagy utasítsa el a projekteket. Azon indítványokat, melyek nem kerültek az önkormányzat elé, összegyűjtik és feltűntetik a következő hónap javaslatai között, hogy a reykjaviki lakosok az indítványok esetleges módosításával tovább pontosíthassák elképzeléseiket. A projekt sikeressége egyértelműen megmutatkozik a felhasználók nagy arányában (120 000 reykjaviki lakosból 70 000 már használta a felületet) és az 5800, közvetlenül reykjaviki lakostól eredő új ötletben, melyekből több 100-at már meg is valósítottak. Ugyanakkor a politikai haszonszerzés logikai keretrendszerében is értelmezhető marad a projekt; a platform segítségével, megalapítása után mindössze egy év elteltével az izlandi Legjobb Párt elnevezésű viccpárt meg tudta nyerni a 2010-es reykjaviki önkormányzati választást. (Vö.: Better Neighbourhoods, a svájci Bern város költségvetésének kialakításánál bevett gyakorlat, vagy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alapjának működtetése.)
Búcsúzásul önvallomás.
Az AD demokráciamodell kialakításának szükségszerűsége abból a hétköznapi tapasztalatból indult el és indul ki, mely szerint megálmodójának, bár rendületlenül próbálkozzék is, eddig még egyetlenegy olyan ötlete sem volt, melyről ne az derült volna ki, hogy az, végső formába öntése és közzététele után, ne lett volna a felismerhetetlenségig továbbtökéletesíthető – ebben a szellemben, a közös továbbgondolás reményben kínálja a szerző gondolatait, további vitára és érvelésre bátorítva az olvasót. Találkozunk az óra alatt.
Irodalom
Enyedi Zsolt: Politikai képviselet és intézményi alternatívák. Felfogások a polgárok és a politikusok körében, In: Tardos Róbert-Enyedi Zsolt-Szabó Andrea (szerk.): Részvétel, képviselet, politikai változás. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2011, (243-265. p).
A sorozat korábbi részei
Szerzők
-- Szemes Máté --
További írások a rovatból
