Szalai Zsolt első kötete 2004-ben jelent meg, Sütő Csaba András szintén első verseskönyvével, "ikerkönyv" gyanánt egybekötve. Az azóta eltelt több mint három év éppen elég volt arra, hogy a volumenét nézve szerény, alaphangját tekintve viszont pozitív kritika kifussa magát. Ez a kritikai visszhang megfelelő táptalajt nyújtott második, sörülökazerkélyen című kötetének megjelentetéséhez, s talán megalapoz egy megérdemelten szélesebb körű sikert.

A sörülökazerkélyen sok tekintetben megőrzi A romantika posztulálásának koncepcióját és tematikáját. A német romantika talaján álló gondolati költeményeket zsánerversek, szerelmi líra gazdagítja, néhány ügyes képverssel, találó fragmentummal, olykor csupán egy-két szóból/sorból álló geggel, és persze néhány versfordítással a nagy elődöktől. A hangnem is maradt: hol komoly és érzelmes (a maga visszafogott módján), hol kamaszosan tréfálkozó, hol kőkeményen drámai, és sok helyütt egy kissé ironikus. Jó látni, hogy Szalai nem akar "felnőni", nem akar kiábrándulni a romantikából, hanem életformát, a mai korban is helytálló életszemléletet kíván kovácsolni belőle. A folyamatosságot, a korábbi köteteihez és fiatalabb énjé(/ei)hez való lineáris viszonyt hangsúlyozza azzal is, hogy gyakran saját kamaszkori verstöredékeit állítja versei elé mottóul. Ez a szokatlan megoldás kell is nekünk: árnyaltabbá és személyesebbé teszi számunkra a kötet által sugallt értelmi-érzelmi mondanivalót. Ahogy Szalai (pont egy ilyen mottóban) írja: "a zsenge: irodalomtörténet". És ez a "saját intertextualitás" teszi őt számunkra hitelessé, különösen arra figyelemmel, hogy első kötetéhez képest a valódi kamaszosság már kikopott a költészetéből, és versei inkább egy férfi sorai, de egy emlékező, tudatos, önnevelő és friss szellemiségű férfiéi. Összefoglalva: Szalai már érett, de még friss. Egy lírikus számára talán a legkívánatosabb állapot ez.

A sörülökazerkélyen gondosan, koncepciózusan összeválogatott kötet, melyben a korábbihoz képest sokkal inkább dominál a szerelmi téma. Néha összekeveredünk, hogy ugyanarról a nőről, ugyanarról a szerelemről van-e szó, de hát ez tulajdonképpen nem is számít. Hiszen a sörülökazerkélyen című ciklus lassan megtalált, észrevétlenül otthonossá váló szerelme akár lehet a De mindig eljön az új verseinek komollyá váló szenvedélye is. Azt viszont nehezen hinnénk, hogy az Alternarratíva, mely egyfajta szerelmi naplóként is felfogható, azonos lenne az előző két szerelmi történettel. Akárhogy is van, Szalai olyan érzékenységgel ragadja meg egy kapcsolat meghitt rezdüléseit, epizódjait, hogy nyugodtan magunkénak érezhetjük minden egyes sorát: "Lábad az / erkély korlátján / pihen kávéscsészébe / merül szemed / kékje míg végre / kínlódja magát az éj / s hangodból énekek - nőnek" (Amit itt hagysz). Vagy egy másik nagyszerű részlet: "A vár alatti lépcsőn égett le / arcod, napfényt fröcskölt rá a Rába, / szemérmetlen pírral öntötte el, / cenzúrát bírva a délutánra. // Kapszula sör a napszúrásért / bevettük, mint borostyán a várat, / kötözni való bolondod lettem, / hogy vágyam a falra felindáztad." (Vár alatti lépcsőn)

A kötet egészére természetesen most is végig hatással van az az esztétikai és eszmetörténeti viszonyrendszer, mely a német romantikához oly erősen köti Szalait. Azonban míg A romantika posztulálásánál ez még inkább tűnt mankónak, a költő viszonyulása szellemi őseihez és szövegeikhez új verseinél némiképp megváltozott. A sörülökazerkélyent olvasva soha nem érezzük, hogy ezek a szövegek adnának alkalmat egy vers megírására, sokkal inkább, hogy Szalai Zsolt verse ad alkalmat azok megszólaltatására. Vagyis nem Szalai sorai a vendégszövegek egy (pl. Hölderlin-) versben, hanem a Hölderlin-sorok Szalai vendégszövegei. Még egyszerűbben: Szalai szemmel láthatóan képes a megfelelő arányban és hangsúllyal használni az idegen szövegeket.

Nem maradt adós a korábban már látott prózaversekkel sem (Katarzina Kudra, Világlás), melyek valódi telitalálatok, csakúgy, mint fajsúlyos (új dionüszia) vagy akár jelentéktelen (Tanga rólad), ám roppant szórakoztató képversei. A vizualitás alapjában véve is sokkal erőteljesebb szerepet kap. Sortörések, a sorok egymásoz képest történő elcsúsztatása, alakzatba rendezése: előfordul, hogy ezeknek az esztétikumon, az átláthatóságon vagy érdekességen kívül semmi jelentőségük sincs, de sokszor ezek a nem túl bonyolult technikák erősítenek rá a vers eszmeiségére, vagy fűszerezik meg egy kissé a matériát. Szalai Zsolt már nagyon tudatosan és pontosan használja a soráthajlásokat is, tudván, hogy nem viheti túlzásba, mert megerőltetné - olykor amúgy is erőt próbáló - verseit. Nyelvezete megőrizte veretességét, szemléletességét, hangvétele pedig a korábbihoz képest sokkal felszabadultabb, bátrabb. Nincs benne görcs, de rendezett. Letisztultságot is érzünk, és a korábbinál lazább szerkezeteket. Mintha korábbi verseit egy kissé "szétírta" volna, ami persze nem jelenti azt, hogy írásai felhígultak volna.

A romantika posztulálásához hasonlóan a sörülökazerkélyen is tartalmaz néhány - szám szerint négy (két Hölderlin-, egy Novalis- és egy Nietzsche-) - fordítást, megcsillogtatva ezzel egy olyasfajta tehetséget, mely nem igazán divatos a legújabb generáció költői körében. Szalai nem idegenkedik a gondolattól, hogy más költőket szolgáljon, s ne saját, hanem elődei babérkoszorúját fonja. A versfordítás műfaja azonban, beillesztve egy amúgy sok tekintetben retrospektív kötetbe, más értelmet nyer, mintha ezek a darabok külön jelentek volna meg. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ez esetben a német auktorok sorai, szerves egységben a kötet eredeti darabjaival, sajátként szólalnak meg, és a kötetté szervezett versfolyam koncepcióját, üzenetét hivatottak erősíteni. Emblematikus ez a néhány Hölderlin-sor: "…hallgatsz mígnem elhervadol, / mert hiába, ha barbárok közt / vágysz tieid után napba nézni, // szelíd lelkekre, kik tovatűntek már!" (Friedrich Hölderlin: Diotima). E sorokat olvasva elenyészik minden kérdésünk, hogy vajon miért a romantika, vajon miért Hölderlin, Novalis, stb. Egész egyszerűen azért, mert Szalai képes volt meglátni a régi, poros, sokszor modorosnak tűnő szövegekben a mait és a mindenkorit. E tekintetben figyelemre méltó, hogy fel is merte vállalni. Nem látszik rajta semmiféle kétes kimenetelű igyekezet arra nézvést, hogy megfeleljen mindannak, amit ma nevezünk költészetnek. Nem tud, nem hajlandó mainstream költészetet művelni. És épp ezért milyen üdítő! Úgy alkotni eredetit, mait, aktuálisat, hogy nem divatos: ehhez bátorság kell. És Szalainak egyértelműen sikerült, ami viszont: teljesítmény.

Szalaitól nehéz lenne elvitatni a kitételt, hogy tudniillik poeta doctus, aki egyértelműen birtokában van számos verstechnikai fortélynak, s aminek még nincs, az sem fog gondot okozni, hiszen érti, érzi a verset. Ezen felül valóban rendkívül tudatosan, széles körű filozófiai és irodalomtörténeti műveltségét, tapasztalatait feldolgozva alkot. Átszűri magán, ha úgy tetszik. Mégsem válik költészete a jól ismert, magába gabalyodó, köldöknézegetős lírává, melynek szerzője már szinte magával sem ért szót. A doctus hajlam szerencsésen oldódik fel a romantikus költőtől méltán elvárható ösztönösséggel és érzelemgazdagsággal. Bár Szalai versei látszólag kissé profanizálják a romantika éteri magasztosságát, valójában azzal, hogy a mindennapi élet apró mozzanatait teszi meg versei tárgyává, csak azt bizonyítja, hogy az ún. "romantikus értékek" sokkal közelebb állnak hozzánk, mint gondolnánk, hiszen mindennap jelen vannak életünkben, csak reflektálatlanul megyünk el mellettük. Ezt a reflektálatlanságot akarja Szalai felszámolni, és erre biztat minket is: lássuk meg a hétköznapok rutinszerűvé silányult intim helyzeteit, tanuljuk meg a maguk helyiértékén kezelni, s átélni romantikájukat.

Érdekes gondolatokat ébreszthet bennünk a kötet címe is, mely alkalmas a többféle olvasatra. Sör, ülök az erkélyen, sörülök az erkélyen, s örülök az erkélyen. Úgy látszik, a Hölderlinnel való baráti italozás kísérőjeként a sör váltotta fel a bort (ld. Borozgatás Hölderlinnel - az előző kötetből). Talán nem véletlenül. A tartalmasabb beszélgetésekhez inkább dukál a bor, a sörözés (vagy sörülés) azonban könnyedebb műfaj. Szalai hangvétele is könnyedebb, derűsebb korábbi verseihez képest. A cím utal továbbá egy másik jelentésre, az erkélyről lenézés gesztusára, mint a szemlélődés metaforájára, mely Szalai filozofikus alkatától korántsem idegen.

Szalai Zsolt költészetében figyelemre méltó, hogy egyszerre klasszikus és modern, egyszerre súlyos és derűs, egyszerre szent és profán. És mindezt úgy tálalja elénk, hogy nem akaródzik kétségbe vonnunk: ez így teljesen természetes. Fontos, hogy a romantika nála nem póz, nem elménckedés, hanem, úgy tűnik, valódi, megélt életszemlélet. A második kötetet is olvasva, és következetességét figyelembe véve hiteles embert sejtetnek versei. A Fiatal Írók Szövetségének Hortus Conclusus sorozata olyan fiatal, már kötettel rendelkező írókat-költőket mutat be, akik eljutottak pályájuk első szakaszának lezárásához, és beértek a szakma számára is. Szalai Zsolt kétségkívül igaz ez a kijelentés. A sörülökazerkélyen című kötet meghozhatja számára az áttörést, hiszen bizonyította vele, hogy már sokkal több, mint ígéretes költő.

(Fiatal Írók Szövetsége, Hortus Conclusus Sorozat, Budapest, 2006, 1400 Ft)