Cirkusz és történelem összefonódását követhetjük nyomon az interjúkban. A cirkusz működését sokáig magáncirkuszok is jelentették, a cirkuszművészek saját játszóhellyel rendelkeztek, amelyekkel gyakran mozogni tudtak, ám az államosításkor ennek vége szakadt, így a cirkusz mobilitását némileg felváltotta a statikus, helyhez kötött működés (persze voltak, akik megkockáztattak kiskapukat találni). A történetiséghez hozzátartozik, hogy a cirkuszhoz híres cirkuszdinasztiák köthetők, így meghatározóvá válik az áthagyományozott tapasztalat, a tudás átadása.

Érdekes a nyitottság és zártság mintázatainak kirajzolódása, miközben a cirkusz világa mindig is nyitott, nemzetközi volt más szakmákhoz képest, Zsilák György ennek fényében is részletesebben elemzi a változásokat: „A cirkusz az 1960-as évek elején egy zárt rendszer volt, ma már nem az, tájékozottnak kell lenni nemzetközi szinten. A mai MACIVA-ban nincsenek állományba véve artisták, ahogy a színészeket is sokszor egy-egy szerepre szerződtetik a színházak. Semmi nem hal ki, maximum valamiből kevesebbre vagy többre lesz igény, szezonálisabb, kirándulócentrikusabb lesz. (…) Abszolút nincs leírva ez a szakma, csak mások lettek az igények.”

Többször szó esik a MACIVA-ról, ami fontos szervezete a szakmának. Krately Vilmos kiemeli, hogy minden külföldi fellépését ők intézték, id. Richter József is a MACIVA hivatásos artistájaként dolgozott, első külföldi fellépése tizennégy éves korában volt. Eötvös Tibor, az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke a MACIVA vezetésével együtt dolgoznak azon, hogy a munkaadó és a munkavállaló érdekeit is figyelembe véve képviseljék a szakmát.

A kötetből rengeteg olyan hasznos információt és kérdést is megtalálunk a szakmáról, amelyeket a prae.hu művészeti portál is vizsgál a Külföldön Sikeres Magyar Művészek projektje kapcsán. Ilyen például a cirkuszhoz köthető képzések áttekintése, változása. Említésre kerül többek között az Állami Artistaképző Intézet, ami ma már Baross Imre Artistaképző iskolaként él tovább, és az Állami Balett Intézet is. Az intézményes képzés szerepe, működése és megkerülhetősége változó, de mindenképpen a tudás megszerzésének egyik sarokpontjának tekinthető. Hasonló kapcsolódási pont id. Richter József visszaemlékezése a fesztiválszereplésiről is, amelynek fontosságát Kristóf Krisztián is hangsúlyozza a vele készült interjúnkban. A fesztiválok olyan platformok voltak, ahol az embert megismerhették világszerte, cirkuszigazgatók és menedzserek fedezhettek fel tehetségeket.

Fontos szála a szakmáról való gondolkodásnak, hogy mi minden tartozhat a cirkusz vonzáskörzetébe. Jól mutatja ezt Kovács László és Kovácsné Négyesi Katalin példája, akik 1999-től bohócdoktorként dolgoznak. Az interjúból kiderül, hogy 2000-ben alakult meg a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, akikkel tizenkét évig dolgoztak együtt. Ez az alapítvány már megszűnt, de a Reménysugár Habilitációs Intézetbe a mai napig havi rendszerességgel járnak. Hasonlóról számol be Balog Ibolya is, aki évtizedek óta karitatív munkaként sokszor egykerekűn viszi az ebédet a rászoruló időseknek, s tanítványaival rendszeresen látogatják a gyerekkórházakat, ahol előadásokat tartanak a gyerekeknek.

Nagy erénye a könyvnek, hogy nem pusztán a cirkusz felmagasztalásáról szól, hanem a szakma árnyoldalaira is rákérdeznek. Balog Ibolya tapasztalatai szerint az artistalét lemondással jár, és idősebb korban az ember ízületei, izmai megérzik azt a rengeteg próbát és gyakorlást, amire szükség van.

Szóba kerül a nyugati és a keleti cirkuszművészet közti különbség, a különböző felfogások hatásai a szakmára. Ifj. Simet László véleménye szerint a legnagyobb különbség, hogy pl. Oroszországban vagy Kínában a cirkusz művészetnek számít, egyenértékű a színházzal, balettel. Ezzel ellentétben nyugaton inkább üzleti alapú népszórakoztatás, ami az anyagi helyzetükön is meglátszik, így ott az artisták dolgát nehezítik a rossz körülmények, a szakemberek hiánya.

Eötvös Tibor beszél az egyik legmegosztóbb probléma összetettségéről, az állatok szerepléséről. Mindennél fontosabb, hogy az állatoknak jó legyen, és elismeri, ez korábban nem mindenki esetében volt elsődleges szempont. De azt is látni kell, hogy ez ma már nem így van, az állatvédők bevonásával meg lehet egyezni az állattartókkal és idomárokkal, hogy mit szabad, és mit nem. Az idomítást felváltja a tanítás.   

A könyvsorozat kiemelendő érdekessége a vizuális anyagok bősége. Egyrészt a sorozat minden egyes darabját, mint könyvtárgyat esztétikussá teszik, de ennél sokkal érdekesebb, hogy általuk nyomon követhetjük az elmúlt évtizedek vizuális kommunikációját.

Cirkuszi csodaemberek, Szerkesztette Fekete Péter és Pál Dániel Levente, az interjúkat készítette Szekáry Zsuzsanna, Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., 2019.

Fotó: Fővárosi Nagycirkusz