Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg Gyulán a Shakespeare Fesztivált. A fesztivál 2005. óta minden évben különleges nemzetközi előadásokat és nagysikerű magyar produkciókat vonultat fel, ami Gyulára vonzza a magyar színház- és Shakespeare-rajongókat. A fesztivált Gedeon József álmodta meg, és nagy öröm, hogy utóda, Elek Tibor hasonló kreativitással és aktivitással, lelkesedéssel őrzi ezt a páratlan színházi élményt: idén is számos meghívott nemzetközi produkciót láthattunk, sőt két saját bemutatóval készült a Gyulai Várszínház is. Fontos hozzátenni, hogy nem csak a színdarabok és az előadások vonzzák ide a nézőket: a város az esemény „díszleteként” maga is legalább annyira vonzó, mint a színházi élmények. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom és öröm van jelen az utcákon, a tereken, ami az oda érkezőket lelassulni és megnyílni engedi, és ezt koronázza meg az a páratlan kulturális élmény, amit Gyula egész nyáron, de különösen a Shakespeare Fesztivál idején nyújt.

Az események rendszerint három helyszínen zajlanak, a Várszínpadon – az Alföld egyetlen megmaradt gótikus téglavárában, ami egészen különleges hangulatot kölcsönöz Shakespeare darabjainak (is); a tószínpadon, ahol a vár mint háttér, a tó mint kellék tud a produkciók részévé válni; és egy hagyományosabb, zártabb színházi tér is rendelkezésre áll, az Erkel Művelődési Központban.

Idén a fesztivál a „vidám Shakespeare” téma köré szerveződött, és ez különleges helyzetet teremtett. Egyrészt nyilván szűkítette a meghívható előadások számát, hiszen Shakespeare tragédiáiból általában több előadás születik. Ennek következménye lett, hogy a bő egy hét alatt mindössze négy Shakespeare-darab, a Sok hűhó…, a Vízkereszt, a Szentivánéji álom és A vihar kerültek színpadra. Viszont éppen ez a szűk keresztmetszet ritka lehetőséget biztosított arra, hogy jobba rálássunk a darabokra, hiszen éppen az által, hogy több feldolgozásban láthattak a nézők egy-egy komédiát, nyílt alkalom arra, hogy a bennük rejlő jelentésrétegek feltáruljanak. A Vízkereszt például háromszor szerepelt: először a Várszínpadon Sztalker csoport Gyulai Várszínházzal közös bemutatóján, másnap Keresztvíz című táncos előadásban a Juhász Kata társulat használta fel, és harmadszor az orosz U Mosta Színház mutatta be, szintén a Várszínpadon.

Ugyanaz a darab volt a kiindulópont, de a három megközelítés három teljesen más irányba vitte el az értelmezést. Az U Mosta hagyománytisztelő, reneszánsz kosztümös és díszletes, gonddal előadott, látványvilágában kifejezetten szép, de kissé egysíkú előadása mintha ellenpárja lett volna a Sztalker csoport nagy sikerrel bemutatott friss és vad, tragikomédiába (vagy inkább komiko-tragédiába) forduló Vízkereszt, de amúgy mindegy című darabjának, amiben a színek, a mozdulatok és a zene legalább olyan fontossá váltak, mint a szöveg. A Keresztvíz pedig még inkább eltolta ezt a hangsúlyt a mozdulatok irányába, és a zene és a tánc volt hivatott Shakespeare darabját megidézni, „napjaink dokumentarista és fikciós médiatartalmaival” illusztrálva.

A Sok hűhó semmiért hasonlóképpen több dimenzióból volt látható: a tánc és a mozgásszínház felől a Kulcsár Noémi Tellabor közelítette meg. Shakespeare szavai ismét mozdulatokba olvadtak, már ha ez lehetséges egyáltalán, és a darab vidámságát és feszültségeit a tánc volt hivatott megjeleníteni. Egy grúz társulat, a Nodar Dumbadze Youth Theatre az Erkel Művelődési Központban (Dimitri Khvtisiashvili rendezésében) még ugyanaznap szintén bemutatta a Sok hűhót: a lendületes, fiatalos, a mozgásszínház eszközeit a humor szolgálatába állító előadás a darab árnyoldalait elrejtve, remek Don Pedro alakítással nagy sikert aratott.

Végül a Sok hűhó volt az egyik alapja a fesztivál záróeseményének is, a Vidám Shakespeare című előadásnak, amely több Shakespeare-komédia felhasználásával Pino Di Buduo rendező, az olasz/nemzetközi Teatro Potlach és az indiai Fanatika Theatre közös, egyszeri és megismételhetetlen alkotásaként, mintegy a fesztivál szintézise lehetett, felhasználva a Vár környékét és minden belső terét is az este folyamán.

A Szentivánéji álom a francia Dream című produkció elmaradása miatt csupán egy alkalommal, az iráni Mostaghel Színház előadásában került színpadra, egy ritka látványos és akrobatikus, az idei repertoárból is kiemelkedő előadás formájában. Ugyanígy A vihar is csak egy villanás erejéig volt látható, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata előadásában.

Már hagyomány, hogy a meghívott produkciók köré, azok kísérőjeként irodalmi konferenciára is sor kerül, amit a Magyar Shakespeare Bizottság szervez. A konferencia idén szintén a Vidám Shakespeare címre épült: a komédiákban megbújó (és néhol nagyon is nyilvánvaló) szexualitástól elkezdve (Pikli Natália) a Rómeó és Júlia kellemetlenül vicces jelenetének fordítási nehézségeivel kapcsolatos dilemmákkal bezárólag (Nádasdy Ádám) előkerült számos izgalmas szempont, és az érdeklődők a fesztivál előadásainak értelmezéséhez is sokféle támpontot kaphattak.

Egy-egy kortárs magyar író, költő is mindig ellátogat Gyulára, és egy beszélgetés erejéig Shakespeare kísérő társa lesz. Esterházy Péter, Bereményi Géza, Nádasdy Ádám, Varró Dániel, Kodolányi Gyula, Térey János után idén Szabó T. Anna volt ez a vendég, akit nemcsak a Shakespeare-hez fűződő viszonyáról, hanem saját művészetéről és a fordítás nehézségeiről is kérdezett Farkas Wellmann Éva.

A gyulai Shakespeare Fesztivál eseményeinek enumerációja, noha fontos információkkal szolgálhat az érdeklődő olvasók számára – nem tükrözi híven azt, amit ez a fesztivál jelent. A sokszínűség, a találkozások, az esetenként hagyományos, máskor elgondolkodtató, olykor provokatív vagy idegesítő, néha ámulatba ejtő és meghökkentő, de mindig érdekfeszítő előadások sora egy hétre valóban Shakespeare városává tudja változtatni Gyulát. Legyen így jövőre is!

Fotók: https://shakespearefesztival.hu