Új fesztivált alapítani manapság nem csak költséges, de rizikós vállalkozás, mindenekelőtt jó kapcsolati tőke, elegendő szponzor, megfelelő politikai helyezkedés, széleskörű marketing és akár önkormányzati támogatás is szükséges. Nem mellőzhető a szervezők türelme sem, bízva abban, hogy a befektetett munka és tőke egyszer majd megtérül.

A Vácon zajló négynapos találkozót 2013-ban Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója hozta létre. Olyan eseményben látott perspektívát, mely a V4-országokat a politikai és gazdasági együttműködésen kívül kulturálisan is összeköti. Délután cseh, lengyel, szlovák és magyar társulatok előadásait láthatja, este pedig koncerten bulizhat a közönség. A darabokra jegyet váltók ajándék belépőt kaptak az aznapi zenekarok fellépéseire, hogy ezzel csábítsák színházba az érdeklődőket, vagy éppen megismertessék a színházi eseményeket mellőző fiatalokkal a művészeti ág világát. Az előadások öt éven keresztül még a kőszínházban, míg az esti koncertek kezdetben a közeli épület parkolójában zajlottak. Utóbbi gyorsan kinőtte magát, így a zenei fellépések színhelye a Duna melletti sétány lett.

2018-ban minden korábbinál nagyszabásúbb és szervezettebb eseménysorozat valósult meg, a fesztivál minden elemével a Duna-partra költözött. A színházi sátorral, két színpaddal, gasztroudvarral és kempinggel ellátott partszakasz, a hangulatos fényfüzérekkel és lámpásokkal olyanná vált, mint egy mesebeli kis sziget. A helyszínváltozás és az állami támogatásokkal bővülő program gyors eredményeket hozott, tavaly a látogatottság megdöntötte a korábbi évek rekordjait. Az előadásokon is számottevően vettek részt, a legismertebb hazai fellépők koncertjein pedig tömegek szórakoztak.

Idén is ígéretesnek mutatkozott a kezdet, a magyar nyitódarab csaknem telt házat vonzott. Olt Tamás koncertszínházi produkciója könnyed felütéssel alapozta meg a fesztivál hangulatát. A garázsrock-formáció és a klasszikusokat játszó trió végül összeáll, hogy egy „megakoncerttel” kezdje meg pályafutását, a bosnyák alvilág elől menekülő menedzser vezetése alatt. A dalokra és humorra épülő előadás egészen szórakoztató lehetett volna, ha Olt Tamás nem terheli túl a számok alatt látható koreográfiákkal és akrobatikus mutatványokkal. A profi táncosokat szerződtető amerikai sztárok koncertjeivel össze se lehet hasonlítani a magyar rockzenekarok világát, ahol félmeztelenül vonagló testekkel maximum akkor lehet találkozni, ha az együttes tagjai kimelegedve leveszik magukról a pólót. Felesleges jelenlétük és helyenként paródiát idéző mozdulataik kilógtak a felejthető, de könnyed másfél órát biztosító darabból.

Koncert, avagy semmi sem tökéletes 

Másnap, pénteken a cseh Slovácké Színház produkciója a normalitás határait feszegetve beszélt volna az autizmusról, drámai és komikus pillanatokat egyaránt kilátásba helyezve. Betegség miatt azonban sajnos az előadás elmaradt, helyette egy rendkívül elvont mozgásszínházzal szembesültek az aznapra jegyet váltók. A három táncost és egy női énekest felvonultató Gyönyörű hely ez a világ időnként a verbalitást sem nélkülözte, de a produkciót ihlető Ferlinghetti-vers magyar fordítása sem segítette az értelmezést. Posztdramatikus színház és virágcsokrot legelő színészek ide vagy oda, a sátor elhagyását a „Te értetted ezt a darabot?” többször is felhangzó kérdése kísérte.

Gyönyörű hely ez a világ

Szombaton a szlovák partnerszínház előadása sem a könnyed pillanatokat erősítette, és bár ötven percben figyelemfelkeltően, videótechnikát is alkalmazva beszélt a rasszizmusról – a menekültekre vonatkozó áthallásokkal –, a színmű beválogatásával felmerült a kérdés, a nyári fesztivál hangulatához passzolnak-e a súlyos témákat kevés humorral tálaló, kőszínházban valószínűleg jobban érvényesülő előadások. Különösen, ha a gyomrost a vasárnapi előadás első fél órája viszi be, a lengyel társulat ugyanis Keresztelő Szent János életét fókuszba állító produkciót hozott. A CHOREA Színház tavaly egy különleges Hamlet-adaptációt tárt a nézők elé, az idei darab pedig szintén a mozgásszínházra épült, így újszerű, megragadó megoldásokból ugyancsak nem volt hiány. A Jan tragédiája a lengyel színjátszási hagyományokat kívánta megidézni a jezsuita főiskola diákjainak előadásmódjában, akik a 17. században groteszk elemekkel is fűszerezték a vallási történetek tolmácsolását. A barokk szöveg és a lassan beinduló játék kezdetben megviselte a nézői türelmet, de a szokatlan megoldások végül egy egészen érdekfeszítő produkciót eredményeztek.

Jan tragédiája

A fesztivál színházi programjai talán jobban megtalálták volna az utat a közönséghez, ha nem három egymást követő, gyakran elvont és nehezen értelmezhető produkciót helyeznek a programba. Ami a tavaszi MITEM-en működik, az nem biztos, hogy egy jóval kisebb nyári, szabadtéri fesztiválon is alkalmazható. Ez a nézői részvételen is lekövethető volt, a második és a negyedik nap voltak legkevesebben a színházi sátorban. Nyilván nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a különböző generációk eltérő igényei között lavírozva, de ha a rendezvény kezdeti célja fennáll, akkor olyan előadásokkal lenne érdemes kísérletezni, amelyekkel valóban vonzóvá tehető a színház azok számára is, akik kevésbé látogatják.

Na stáž!

A közös kulturális pontokra épülő színházi koncepció helyett egyre erőteljesebb eltolódás figyelhető meg a zenei vonal felé, ami üzleti szempontból persze érthető. Idén többek közt a Tankcsapda, Russkaja, Vad Fruttik, Szabó Balázs Bandája, Margaret Island, Intim Torna Illegál, Irie Maffia és a Follow The Flow számaira szórakozhatott a közönség. 2019-ben a fiatal tehetségek támogatása is a fókuszban állt, így cseh, lengyel és szlovák zenekarok is színesítették a programot. Nem is lenne semmi probléma az egyre bővülő zenei választékkal, ha nem az utcaszínházi előadások látnák kárát, vagy éppen elegendő résztvevőt hozna. Az ismeretlen külföldi formációk és a népszerű hazai bandák mellett ebben az évben egy multikulturális ínyencség, a Russkaja is bekerült a műsorba, de a kisebbik színpadra betett osztrák ska zenekar megdöbbentően kevés hallgatót vonzott.

Russkaja

Az elmúlt években az utcaszínházi produkciókat többnyire az ukrán Jaroszlav Fedorisin társulata tolmácsolta, eklektikus látványvilággal szórakoztatva a közönséget. A változatosság persze gyönyörködtet, idén azonban kettőre redukálódott a hazánkban kevéssé elterjedt műfaj beépítése a programba. A 7. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó a rendszerváltás 30. évfordulóját állította a középpontba, így a nyitónap zárásaként a Szabadság finom érintése is helyet kapott. A táncosokat, akrobatákat és zenészeket felvonultató összművészeti produkció inkább tűnt a magyarság fontos történelmi eseményeit megidéző paródiának, mint a három évtizede lezajlott események művészi ábrázolásának. A Fővárosi Nagycirkusz előadása ugyanis az ´56-os mozzanatokat, majd a közös történelmi emlékezetet előhívó berlini fal leomlását 3D-s díszlettel is megjelenítette, hogy aztán éles váltással ugorjon egy évezredet, és sámánisztitikus zenei aláfestéssel a hét vezérrel szembesítse a nézőket.

Mielőtt a maroknyi közönség magához tért volna, már Mátyás király és Hunyadi László került terítékre, majd Liszt, Kodály és Bartók művei után a béklyóit lerázó, szárnyaló magyar nemzet illúziójával zárta egyórás játékidejét a darab. Nem meglepő, hogy a három minisztérium, a váci önkormányzat és a szponzorok által támogatott fesztivál nem a V4-ek közös kultúrájára vagy azok országainak sajátosságait bemutató utcaszínházi előadásokra szerződik, hanem az állami propaganda kijelölt útvonalát követi.

A szabadság finom érintése

A különböző nemzetiségű színészek közös bemutatója viszont évről évre a színházi programsorozat csúcspontját jelentik. Blaskó Borbála vezetése alatt a workshop két hét alatt olyan eredményt produkált, mintha egy összeszokott, hónapok óta próbáló társulat munkáját látnák a nézők. A sajátos kultúrájú, de Közép-Európában hasonló történelmi emlékezettel rendelkező országok színészei improvizációkra és mozgásszínházra építve lenyűgöző, katartikus alkotást hoztak létre. Az Orient expressz köré felfűzött történet természetesen, sallangok nélkül beszélt a szülőföld elhagyásáról és a határok megnyitásáról. A Ghymes dalára és az In the Mood for Love fimzenéjére koreografált drámai pillanatokat komikusak váltották, amikor egy balkáni esküvőt eljátszó stáb életképei is megelevenedtek a színpadon, a Bohemian Betyarsz és a Parno Graszt Ha menni akarok című számára.

A V4 országok közös előadása

A Dunakanyar színházi és zenei fesztiválja egy élhető, laza, festői hangulatú rendezvény, mely úgy tűnik, nem kerüli el a támogatásoktól függő események sorsát. Előbb-utóbb azonban a szervezőknek fel kell tenniük a kérdést, hogy mit áldoznak be azért, hogy a rendezvény egyre nagyobb méreteket öltsön. Jelenleg úgy látszik, éppen a színházat.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

2019. július 4-7. 

Vác

Fotók: Klinger Gábor