Ezeknek a képeknek már nincs gazdájuk. A rajtuk szereplőkkel elbánt a kor vagy a világháború. Fotóba zárták létük pillanatait, a képeket meg a fiókba. Utódaik sincsenek már, vagy csak nem tartanak igényt őseik emlékeire. Pedig a képek az el nem mesélt történetek tanúi, örökre. Én évente egyszer átnézem a fotóalbumunkat. Több éve halott Anyukám újra és újra játssza a Chopin-mazurkát fehér ujjú blúzában. Újra meg újra anyakönyvvezető elé áll Apukámmal. A falon ciripelő, véletlenül lekapott tücsök néhány hónapnyi léte is örök némaságba merevedik rajtuk.

Tamási Miklós és Szepessy Ákos úgy döntött, nem hagyja veszni a pillanatokat. A Fortepan 110 ezernél is több képét a két középiskolai osztálytárs kezdte el gyűjteni az 1980-as években. Sok fotó és negatív a szemétből és ócskáspiacokról került elő. Rendszeres, de esetleges gyűjtögetésük után 2010-ben létrehozták internetes oldalukat, 5000 digitalizált fotó közzétételével. Adományozói körük közben 600 fősre nőtt, melyben megtalálhatók közintézmények és magánszemélyek is. Nekik köszönhetően a gyűjtemény hónapról hónapra bővül. A Fortepan archívum nevét az egykori váci Forte gyár legnépszerűbb, amatőr fotósok által is kedvelt negatívfilmjéről kapta. Az archívum két legfőbb tulajdonsága az, hogy szabad és közös. Közös, mert akárki részt vehet az egyes helyszínek, személyek beazonosításában. Szabad, mert szabadon elérhető akárki számára, és a képek jogdíj nélkül felhasználhatók.

A kiállítótérbe belépve, egy óriási kivetítőn máris több tucat arccal szembesülök, amelyek váltják egymást. Ismeretlen ismerősök. Ismeretlenek, ahogy a villamosmegállóban látott, minden nap más ábrázatok. Ismerősök, mint minden ember. A tárlat életszakaszok szerint tagolódik: gyerekkor, felnőttkor, időskor. Bár a kiállítás nem különíti el őket, a társadalmi osztályok élesen elválnak egymástól. Hetykén pózoló dzsentrik és a mélyszegénység bugyrai. A lóversenyek elegáns látogatói és libát őrző maszatos kölykök. A régi budapesti fotókon beazonosíthatók Budapest utcái. Dédszüleink rá sem ismernének a városra. A vidéki lét momentumai között a mezítlábas parasztgyerekek először látnak hőlégballont. A fejkendős idős néni esti imáját mondja. Abban viszont mindannyian közösek, hogy mindegyikük életében voltak hétköznapok és ünnepek. Sőt, a Fortepan képein a hétköznapok is megismételhetetlen ünnepekké emelkednek. A nevezetes sportesemények, politikai megmozdulások, életfordulók mellett nem kevésbé érdekesek a mindennapok tevékenységei, mint a pipázás, napfürdőzés, kutyasétáltatás képei sem. Mert az élet főleg hétköznapokból áll.

Tetszett, hogy a fotók alatt az Instagramon használatos „hashtag”-jelbe foglalva olvashatók az adott fotóhoz kötődő jelszavak, témák, ezzel hozva közelebb a 21. század emberéhez a látottakat. Néhány „olvasói” levél is ki van függesztve, például az, ahol valaki saját, negyed évszázada elhunyt édesapját látta viszont egy focicsapatot ábrázoló képen. Valaki más gyerekkori biciklizőpajtását ismerte fel egy képen.

A kiállításon kiemelt helyet foglalnak el az úgynevezett „képpárok”. Itt a felső képet felhajtva látjuk meg a másodikat, amelyen az adott helyszín látható későbbi formájában, nem egyszer megrázó módon. Különösen érdekes a fekete-fehér mozgókép is a Fortepan gyárban folyó munkáról. Furcsa, ahogy az eddig csak merev pózokban látott „régi emberek” megelevenednek. Ettől talán valóságosabbnak, magunkhoz közelebb állóknak is érezzük őket.

A látogató közönség ennél direktebb módon is be van vonva a kiállításba: szavazni lehet ugyanis a kedvenc képünkre. Nincs ebben semmi kifogásolnivaló, jóllehet én személy szerint nem éreztem késztetést kiemelni egy képet sok közül, hiszen mind a maga módján különleges. Miért „versenyeztessem” őket? 

A kiállítótermek közepén elhelyezett tablók a nagy egészen belül külön kis tematikát feldolgozó egységekként vannak jelen. Ilyenek a teljesség igénye nélkül: a Sztálin-szobor lerombolása (a néhai népvezér szobrának fülével), tűzben megégett képek, bűnügyi helyszínek, holocaust-fotók, neves sportolók, különleges sportok, jeles fotósok tömbjei. Számomra a legdöbbenetesebb, hogy jó néhány fotót a készítője nem is látott, mivel negatívból lettek előhívva. Ide kapcsolnám a „Szétlőtt Budapest” című képsorozatot, amely szomorú látványt nyújt a leszakadt hidakkal, rommá szakadt kultikus épületekkel.

A képeket e néhány kiragadott példa kivételével nem akarom elemezni, töménytelen mennyiségük miatt ez lehetetlen is lenne. Magáról a kiállításról sem mondanék ítéletet; a legfontosabb az értékmentés és az értékek megmutatása. E múltbeli családok mintha mindannyiunk családjai lennének. Ez a mi kollektív múltunk. Ahogyan a kiállítás címe is mutatja: minden múlt a múltunk.

A Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan című kiállítás 2019. augusztus 25-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában (1014 Budapest, Szent György tér 2.)

Fotók: MNG