A kiállítás címe legalább kétféleképpen értelmezhető. A száz évvel ezelőtti Bauhaus számára a mi jelenünk, a most a jövőt jelentette, tehát azt, hogy azok a kezdetek, törekvések, célkitűzések, amelyek megjelentek náluk, hová konkludálnak az eltelt évtizedek alatt. Másrészt értelmezhetjük a mosthoz, azaz a jelenhez képesti, a jövőben megjelenő áramlatok, eszközök, törekvések csiráinak kereséseként. Ez a két lehetőség, társulva a Bauhaus-i eszmékhez, tágas teret biztosított a művészek fantáziájának, alkotói elképzeléseiknek, törekvéseik és a Bauhaus-i eszmék közötti erőteljes párhuzamok megmutatásának.

A Bauhausban a kifejezés új eszköze a fotó, a fény lett, új távlatokat nyitva a fényreklám és az alkalmazott művészetek irányába is. Száz évvel később a fény továbbra is ugyanolyan fontos, de már a fotón túlra léptünk, sőt, a fotogramon túlra is. A művészek látókörébe a Bauhaus idejében még nem létező, új képalkotó eszközök kerültek. Amit viszont  maradéktalanul átmentettek, az az újra való törekvés. Először a fényképezőgépet kezdték rendkívüli, azaz nem a szokásos módon használni, és éppen a „rontott” képek vezettek új megismeréshez és műalkotásokhoz.[1] Megjelent a számítógép, egyre fejlettebb változatokkal és programokkal, a telefax és a másológépek garmadája, orvosi és ipari eszközként használatos digitális eszközök, új fényforrások, stb. Ezek mind újabb és újabb lehetőségeket teremtettek a képalkotás megújítására. A ledet pl. a szobrászatban önálló, új térképző elemként használják, de a táblakép-készítésben is alkalmazzák, gondoljunk Hérics Nándor kiváló műveire.

E mostani kiállítás a hely specifikussága miatt az elektrografikára szűkítve ünnepli a Bauhaus akadémia centenáriumát, 30 meghívott művész egy-egy munkájával. Egyes művek közvetlenül reflektálnak a Bauhaus művészeinek munkásságára, mintegy hommage-képpen, s ez közvetlenül a címadásban is megjelenik (Pataki Tibor, Kelecsényi Csilla, jelen sorok írója: Láng Eszter). Mások a geometria tisztaságát tükrözik valamilyen sajátos módon (Péter Ágnes, Gyenes Zsolt). Gábos József és HAász Ágnes a konstruktivista vonalat vezeti tovább. Itt vannak azok a művészek is, akiknek munkásságában a videó foglalja el a központi helyet, bár most egy-egy videóból kimetszett képpel szerepelnek (Spitzer Fruzsina, Ruzsa Dénes, Gábor Éva Mária). Ami a Bauhaus-i eszmékkel közös, az az általános törekvés az új eszközök alkalmazására, és a forma és a tartalom valamilyen egyensúlyba hozására. Különösen kiemelkedik e téren Csízy László, aki matematikai programokat ír képei elkészítéséhez, és ennek alapján alakítja a létrehozott műveket tovább, különféle szoftverek segítségével.

HAász Ágnes: Nyílt struktúra, 2017

Megjelennek a minimalizmus, az egyszerűség, letisztultság irányába tett lépések, pl. Herendi Péter fotográfiai alapú nyomatán, és ennek ellentéteképpen az új eszközökkel történő kifejezései valamilyen konkrét, képi történésnek, figurának, helyzetnek (Bátai Sándor, Burian Norbert, Daradics Árpád, Ferenczi Zsuzsa, Fürjesi Csaba, Krnács Ágota, Mayer Éva, Syporca Whandal). Fürjesi Csaba Lightbox című 2016-os művében digitálisan montírozza össze a 19. század fordulójának idejéből származó, szigorú, fegyelmezett pózba rendezett család fényképét a fényforrás fotójával. Azáltal, hogy utóbbit háttérként és az előtérben látható asztalra is elhelyezi, a fénykép új értelmezési tartományba kerül. Bátai Sándor B. Jolán című művén a múlt fényében idézi meg szereplőjének életét apró kockákra bontva, s ezek a kockák egy fal tégláin rajzolódnak ki, jelezve, hogy az élet is egyfajta építmény, s az egyes fényképek, képrészletek dokumentálják az életfordulókat, életkockákat. Krnács Ágota képén (Csendélet játszótérrel) összemosódnak a térhatárok, ezt rétegek milliméternyinél is kisebb egymás fölötti elcsúsztatásával éri el, s hogy ez még hangsúlyosabb legyen, a képéleket színes szélek jelzik. Daradics Árpád képein a fekete és a piros alkalmazása nemzetközileg ismert branddé vált az idők folyamán. Duel című, lightbox-szerű nyomata két rétegből tevődik össze úgy, hogy a fény belülről, a háttérből érkezik. Syporca Whandal CO-STRUKTÚRA (2019) című digitális montázsán giccses elemeket felhasználva hoz létre bizarr és szarkasztikus művet.    

Az újfigurativitást képviseli Freund Éva. Alakjai sémaszerűek, elmosódottak, „pókhálósak”, színeivel a festményhez közelítő nyomatot teremt. Az újgeometria irányzatába sorolható Lonovics László, Maczkó Erzsébet, Nógrádi Kiss Magdolna, Paczona Márta, Szél Ágnes munkája, az újminimalizmus képviselője e cikk szerzője, újkonstruktivistának nevezhető Kecskés Péter, Gábor Enikő, Szalai Judit. Kecskés Architects of Dusk versus the Envoys of Light (2018) című művének alapja egy olyan épületkonstrukcióról készült digitális fotó, ahol a rétegzettség nem számítógépes manipuláció következménye, hanem az egymáson többszörösen átlátszó felületek áttűnéséből születik meg. Paczona Márta Lebegés című művét is áttetsző elemek, rétegek építik fel, szép példájaként a formákkal való játék és a térbeliség találkozásának.

A fény és a sötét ellentétét és ezáltal a fény jelentőségének kiemelését a legkarakteresebben Spitzer Fruzsina jeleníti meg montázsában (Ébredés, 2019), amelyen a körforma (mely erősen utal Oskar Schlemmer Bauhaus-logójára) maga a fényforrás, a nap szimbolikája, városelemekre hajazó geometriai alakzatokkal. Az ugyancsak mértani elemekből szerkesztett figura is számos asszociációra ad lehetőséget: lehet akár egy kötéltáncos, aki maga előtt gurítja a nap-labdát, de lehet akár a görög és még régebbi mitológiából származó Mithrász is, a nap istene, a fényhozó. Az újabsztraktivitást képviseli Szilágyi Erzsébet vonalalakból és színfoltokból összeálló, Azt gondoltam, eső esik című műve.

A bőség ejtheti zavarba a látogatót. Ez is megerősíti azt a Bauhaus-i alapeszmét, hogy az egyes művészeti ágak között átjárás van, érintkezési felületek és kapcsolatok léteznek közöttük. A rövid életű, de hatásaiban, kisugárzásában máig jelentős intézmény egyensúlyt kívánt teremteni a technikai és a művészeti problémák között, és ösztönözte az új kifejezési formák keresését – amellett, hogy szemponttá tette a tiszta szerkezeti rendszerekre, az egyszerűségre, a szerkezeti igényességre és az (építészeti) esztétika magas szintjére való törekvést is.

[1] Nem véletlen, hogy épp egy éve valósult meg a Kaposvári Egyetemen a MET-tel együttműködve az a kiállítás és ezzel együtt egy konferencia  is A hiba esztétikája címmel, amelynek válogatott anyaga az elmúlt hónapokban kapott nyilvánosságot a Képírás felületén.

Az Inspirációk a jövőből című kiállítás 2019. július 15-ig tekinthető meg a Mária Magdolna Toronyban (1014 Budapest, Kapisztrán tér 6.)

(Kurátorok: Paczona Márta, Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina) 

Fejléc: Gábos József: Könyvtár, 2019 (részlet)

Négyzetes kép: Herendi Péter: Digitális szekvenciák No 136, 2019 (részlet)

Borító: Spitzer Fruzsina: Ébredés, 2019