Rubenst, a híres barokk festőt látjuk a mennyországban. Olykor saját (vagy Esterházy) hasnyálmirigyével folytatott párbeszédének is tanúi vagyunk. Mindez intenzív színészi jelenléttel és Ferge Elizabet meghitt, lírai hárfazenéjével. Csupán pár festőkeret és egy gurulós, fekete, ravatalszerű doboz alkotja Bognár Eszter díszletét. Humoros megoldások jellemzik a színészek jelmezét is. Szőlővel és boros pohárral mintázott alsógatyában és papucsban jelenik meg előttünk Bacchusként Lengyel Benjámin. Szemtelenül lezseren, pimaszul és megkapóan játszik. Elfogadható pökhendiséggel szól bele Rubens saját haláláról való elmélkedésébe. Lengyel ugyanilyen cserfes és dinamikus festőinasként is, jól megfér nála egymás mellett az emberi és az isteni karakter.

Bájos, tisztán artikuláló Mentes Júlia angyala. Buja, életvidám és energiával teli rákos hasnyálmirigyként is, ahogyan virágos ruhájában körülugrálja gazdáját, Esterházyt. Azaz Rubenst. Vagyis, igazából Pogány Juditot, aki kettő az egyben. Esterházy Rubens. Nem is szükséges elválasztani a magyar írót a flamand festőművésztől, mert Pogány Judit mélyen őszinte, (ön)iróniával átitatott, olykor megrendítően szép játéka egyesíti e két, eltérő korban élő embert. Pogány Judit nagybetűs Művésszé válik, aki azt hiszi, halálos betegségét, sőt, magát a halált is le tudja győzni maradandó alkotásaival. Aki azért küzd, hogy valamilyen módon mindenki kapjon egy szeletet abból a világból, amelyet ő lát. Amilyennek ő látja a világot. Ezen túlmenően eredeti megoldásként hat, hogy az alkotók a szerzőt saját szövegében helyezték el, saját prózájával.

A műalkotás örökkévalósága és a tudomány hideg racionalitása éleződik ki a mennybéli színben Pogány és Hajduk Károly között. Hajduk a matematikus Gödelként még a túlvilágon is szembesíteni akarja Rubenst és egyúttal minket is a képletekkel és tényekkel felvázolható világgal, amelyet tűpontosan (talán) csak a matematika képes bemutatni. Szenvedélyes Pogány és Hajduk közös jelenete, ahogyan az ösztönszerű, ihlet áldotta (festő)művészet összecsap a számokkal, vonalakkal és axiómákkal megtámogatott euklidészi és nemeuklidészi geometriával.

A szép ívvel felépített előadás, egyben a leleményes és csattanós szöveggel megírt dráma szereplője még Rubens gyászoló, meg nem értett, fájdalmakkal és sérelmekkel teli fia, Albert. Kenéz Ágoston egyenletesen jut el karaktere csúcspontjára, amikor már-már üvölt apja még ilyenkor is helyesbítő, vissza-visszaszólogató hullájával. Kenéz hevesen, ám tiszta és pontos artikulációval és hangsúlyozással van jelen Albertként, aki a barokk kor divatja szerint lila öltönyszerűségben magyaráz, érvel, gesztikulál. A színészhallgató játékában a kisfiú hisztije mellett a férfi kiborulása és kétségbeesése is megjelenik.

Közös zenéléssel, a játszókból létrejött zenekar muzsikájával zárul a nem egészen másfél órás előadás. Az egyszerre megnyugtató, ugyanakkor az érzelmeket felkavaró zene teszi ki a halálról, a műről, a világról és a művész kapcsolatáról szóló kérdés mögé a kérdőjelet.

És végül ott van az a fontos kérdés is, ami a művész számára egy asszony legfontosabb és leginkább ábrázolható testrésze, lehet-e egyszerűen egy nemeuklidészi geometria alapján is lerajzolható segg?

Innen, a huszonegyedik századból és evilági mivoltomból nézve szerintem lehet. Remélem, Rubens is hallja odafönt.

Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
Rubens: Pogány Judit
Festősegéd, Bacchus: Lengyel Benjámin
Angyal:  Mentes Júlia
Albert: Kenéz Ágoston
Gödel: Hajduk Károly
Zenész: Ferge Elizabet
Díszlet és jelmez: Bognár Eszter
Zene: Cseri Hanna
Dramaturg: Komán Attila
Rendezőasszisztens: Zrinyifalvi Eszter
Rendező: Dohy Balázs
Bemutató: 2019. május 31.
Ódry Színpad
Fotók: Ódry Színpad