A beszélgetésből kiderült, hogy a díjra a kiadók nevezik a könyveket egy űrlap kitöltésével. Ők jelölik be a kategóriát is, amelyben indítani szeretnék az adott kötetet – sajnos előfordul, hogy ezt rosszul határozzák meg, és a könyv, ami egy másik kategóriában akár az első öt között is szerepelhetne, a választottban nem jut tovább. A nevezéssel kapcsolatos egyedüli kritérium, hogy a kötetnek az előző naptári évben kellett megjelennie.

A zsűritagok más-más módszerrel készítették el a maguk shortlistjét. Amikor összeállt a végleges lista a negyven könyvvel, leültek megvitatni, melyik lesz kategóriánként az az öt, amit továbbjuttatnak a következő körbe. Ekkor fogták először kézbe a nyomtatott példányokat – addig ugyanis csak PDF-ben olvashatták őket –, ami néhányuk számára csalódás volt. Kaposi Dorka szerint egyes könyvek sokkal szebbek, izgalmasabbak lehettek volna más méretben. Ha az ember elmegy egy nyugati könyvesboltba, eszméletlen változatosságot tapasztal a könyvek méretét illetően. Ezenkívül szerinte a borítók területén kell fejlődnie a magyar gyerekkönyvkiadásnak.

Simon Krisztina számára különösképpen fontos szempont volt a zsűrizés alatt, hogy mit gondolnak maguk a gyerekek a könyvekről – hiszen elsősorban nekik kell, hogy tessenek, ők a célközönség. Ezért is működik a szakmai zsűri mellett már második éve az általános és középiskolás, fővárosi és vidéki diákokból álló gyerekzsűri. Ők is megkapták a shortlisten szereplő könyveket és egy pontozólap segítségével véleményezniük kellett őket. A pontozással az egyesület nem titkolt célja az olvasás népszerűsítése a fiatalok körében.

Krisztina elmesélte, hogy a könyvtárban síri csendben olvastak az osztály legproblémásabb gyerekei, mert büszkék voltak, hogy rájuk bíztak egy ilyen felelősségteljes feladatot. Volt olyan is, hogy a buszon együtt olvastak és pontoztak a gyerekek egy osztálykirándulás alkalmával. Továbbá megtudtuk azt is, hogy a diákzsűri végül nagyjából ugyanazt az öt könyvet választotta ki, mint a szakmai zsűri.

Az egyes kategóriák nyerteseit a második körben választotta ki a szakmai zsűri, ami elmondásuk szerint nagyon nehéz, egy esetben pedig megosztó volt – ezért is volt előnyös, hogy öten dolgoztak együtt, mert így szavazással tudtak dönteni a vitás kérdésekben. Az Év Gyerekkönyvírói díjának odaítélésekor Keresztes Józseftől a Csücsök avagy a nagy pudinghajsza és Várszegi Adéltól a Gibbon és makákó között hezitáltak. Az utóbbinak jó a története, a szöveg és az illusztráció szép egészet alkot – ám sokat nyomott a latban, hogy Keresztes József könyve verses formában íródott. Ezt az egy alkalmat leszámítva mindig konszenzusra tudtak jutni, egyhangúlag választották ki az első helyezetteket. Viszont igazságtalannak tartják, hogy csak egy könyv nyerhet. A fordítói kategóriában például nagyon nehezen döntöttek az Így mennek nálunk a dolgok című könyv és az Olga, avagy a papírlány fordítása között, és végül az eredeti szöveg összetettsége alapján választottak, ami az Olga, avagy a papírlány mellett szólt. Az illusztráció kategóriában a Labirintó csak egy hajszálnyival maradt le az Azt mondták, válnak mögött, ami, bár innovatív illusztrációval bír, végül az erős tartalom miatt kapta meg az első helyezést: az írónő, Holló Kati gyereknyelvre fordította a válást. Innováció kategóriában pedig egyértelműen az Otthon nyert, mert a címen kívül egy árva betű sincs benne. Bár (főleg) a gyerekkönyvek esetében fontos a képi világ, sokan döntenek úgy, hogy nem vesznek meg egy könyvet, ha kevésnek találtatik benne a szöveg. Mintha a könyvnél a mondat lenne a mértékegység – ezért is újszerű Rofusz Kinga silent book műfajú kötete.

A díjazottak teljes névsora ebben a cikkben található.

Fotó: Bach Máté