Ilyen nagyszabású zenés mű felolvasószínházi keretek között most először került közönség elé. A produkciónak ezért zenei vezetője is volt, és a próbákat zenei próbák előzték meg, alaposan kifeszítve a szokásos felolvasószínházi kereteket. Költőként mi indított e zenés színházi mű megírására?

Kele Fodor Ákos szerző: A népi kultúrának van egy szubkultúrája: az angyalcsinálás. Hihetetlenül gazdag a hiedelemvilága. Az egykézés kultúráját a kuruc kor dúlásai, az azt követő aszály és pestis alapozta meg. Az egyik szükséges feltétele az egykézésnek, hogy az 1700-as évek elejére tönkrement a vidék. Történetileg ez nyilvánvalóan nem áll meg, de íróilag izgalmas volt az angyalcsinálást és a kuruc kort ötvözni. A két férfi főszereplő konfliktusa sem pszichorealista motivációban, hanem egy politikai helyzetben, a kuruc-labanc dichotómiában, értelmezhető. 

Irodalomtörténetileg és zenetörténetileg mit tudunk erről a korszakról? 

Kiss Farkas Gábor irodalomtörténész: A darab magja a magzatelhajtás kérdése, ugyanakkor ez legalább olyan részben szól a jelenről, mint a 17. század végéről vagy a 18. század elejéről. A műfaja egy autentizáló disztópia, vagyis negatív utópia. Azokat az elemeket keresi a történelmi alapok révén, amelyek révén hitelesnek tűnik ez az ábrázolás, miközben egy zombitörténetet látunk. Ennek a kortárs magyar irodalomban nagy divatja van, gondoljunk Térey János Káli holtak vagy Totth Benedek Az utolsó utáni háború című regényeire. 

Kele Fodor Ákosnál a velünk élő holtak befolyásolják az életünket. Hogyan jeleníthetők meg a történeti múltba visszahelyezve? Szerintem az egy izgalmas hipotézis, hogy a 17. század végéhez kapcsolja az egykézést. Az utóbbi ötven évben nem nagyon foglalkoztak azzal, hogyan jött létre. A harmincas-negyvenes években a délszlávokhoz kapcsolták: onnan vettük át a 19. század közepén. De ebben a műben az egykézés a disztópiához tartozik. El lehet képzelni egy ilyen valóságot, ahol ez történt. Különleges teret képzeljünk el, amely teljesen izolálva van az őt körülvevő történeti valóságtól. A szörnyűségek, amelyek fiziológiai tüneteket keltettek néhány nézőben, a mű legteljesebb hiteles rétegéhez tartoznak. Nem látunk túl ezen a lápszigeten. Nem kapcsolódik a külvilághoz. Ugyanakkor a műben szereplő receptek, praktikák, a népi, történeti énekek hitelesek. Kele Fodor Ákos a kuruc háborúk elemeit is beledolgozta a művébe. 

Weber Kristóf zeneszerző: Az archaikus, írásbeliség előtti dalok, nem tudjuk, melyik korból származnak. A kuruc kor előtt volt egy pezsgő zenei élet Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében, Bakfark Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén korában. A török uralom alatt viszont nem tanítottak zenét a medreszékben, és csak a török után kezdődött el valami a műzenében. A műfajiság számomra kérdés: ez a mű nem igazán daljáték, mert bár dalokra épül, a zene a cselekmény részévé válik, így ez inkább egy melodráma, amelyben az instrumentalitás határozza meg a mozgásokat. A daljátéknak viszont vannak hagyományai, útjai. Zenetörténészként furcsa is volt nekem, hogy egy drámai szövegben kottákat találok, mert Lavotta János műveitől kezdve Ruzitska József Béla futásáig azok zeneszerzői és nem költői műfajok. Ugyanakkor korábban voltak zeneszerző költők is: Tinódi Lantos Sebestyént, aki egy jóval korábbi szerző, költőnek is tartjuk, nemcsak zenésznek. Sőt Balassi Bálintról is tudjuk, hogy szerzett zenét, és a verseinek a jelentős részénél nemcsak a nótajelzés ismert, hanem maga a dallam is. Az más kérdés, hogy a dallam, amely ma az adott nótajelzés alatt ismert, nem is illeszkedik ritmusában, versmértékében ahhoz a Balassi-szöveghez, amelyhez a kézirati hagyomány kapcsolja. Tehát azt mondom, ez inkább egy melodráma. 

A dalokhoz mellékelt népzenei kottákat lehetett használni ebben a koncertszerű felolvasószínházi verzióban? Hol, mennyiben és miért kellett eltérni az író által jelzett szándéktól? 

Kovács Márton zeneszerző, zenei vezető: A műben szereplő dalszövegek mellé oda volt írva, hogy melyik létező népdal dallamát kell hozzákapcsolni, mellékelve volt egy kotta és egy link, amelyen meg is tudtam hallgatni. Nagyon szabadon nyúltam hozzá az egészhez, mert nem tudok sokat a kuruc kor zenéjéről, és amikor ezt a felolvasószínházi felkérést megkaptam, tudtam, hogy a kuruc kor zenéjében elmerülni jóval több idő. A megadott magyar, szerb, román, cigány dalok a Kárpát-medencéhez vagy annak a határvidékéhez kötődnek, nemcsak a kuruc korhoz. Évszázadokon átívelő népzeneként fogtam fel, de nem kötöttem szigorúan ehhez a korhoz. A zenének van gyakorlati része is: az adott dallamra egy nagyjából megegyező szótagszámú szöveget próbálunk rátenni, ha nem az eredeti szöveggel játsszuk. Az egyse esetében nem mindig lehetett a megadott dallamot használni, mert ha a szótagszám egyezett is, máshová jöttek ki a súlyok, a dalszöveg nem követte a dallam ívét.

Így aztán a megadott zenei anyaggal háromféle dolog történt: egyrészt, amikor lehetett használni, használtuk, ilyen volt például a darabban a csucsujgató, másrészt a dallamívet próbáltam átformálni a szövegre, harmadrészt félreraktam a megadott dallamot, és írtam a szövegre újat. Sok népdalszerű dalt írtam már, így, szégyen, nem szégyen, egy olyan is volt, amelyet a régebbi műveimből emeltem át. A zeneszerzésen túl a hangszerelés is fontos. A felolvasószínházhoz nem szerződtethettünk zenekart, így olyan hangszereket használtunk, amelyeken a hat kiváló zenei érzékkel bíró színészünk játszik, például melodika, bendzsó, basszusgitár. Ha ez a mű egyszer színpadra kerül, a hangszerelésen el kell gondolkodni. Én ragaszkodnék az élő zenekarhoz. Felvetődik a kérdés, hogy mi lehet a zenészek funkciója az adott szituációban. Zenei vezetőként, zeneszerzőként izgalmasnak találom az atmoszférákat: milyen a láp, vagy amikor a szellemek megjelennek. Most csak jelzésszerűen volt mód ezzel foglalkozni. 

Az rendezői kérdés, hogy mit mutatunk meg az atmoszférából. 

Keszég László rendező: Felolvasószínházi keretek között nem sikerült bemutatni a mozgást, hogyan mozog az a lápsziget. Az biztos, hogy én még egyszerűsítenék a művön, a cselekményt még nyesni kell, hogy ne veszítsük el a nézőket a darab közepén. Ha itt a felolvasószínházban nem veszítettünk el őket, és úgy látom, nem, akkor jól dolgoztunk. 

Amikor Kovács Márton elvállalta a mű zenei vezetői feladatait, tudható volt, hogy zenei atmoszférákkal fog dolgozni, hogy ezt a művet is végig fogják zenélni, hiszen minden színházi munkájában és hangjátékában ez történik. Többféle atmoszféra lehetne, de Keszég László rendezői elképzelése az volt, hogy legyen a láp, meg a nem-láp. A differenciáltabb atmoszféra még tovább bonyolította volna ezt az amúgy is bonyolult szerkezetet. 

Kele Fodor Ákos: A darabban 21 dal van, tehát nem idegen az írói szándéktól, hogy a mű egy tömény zenei anyagban hangozzék el. Alapvető kérdés, hogy mennyire legyen a mű átzenélve, de ha csak a dalok szólalnának meg, akkor is átzenéltnek hatna. A folklóranyagból a keserű dalokat választottam ki, mert az egyik minőség, amit megcéloztam, a csömör volt. Amikor azt hallottam a közönség soraiban, hogy valaki émelyeg, örültem: nem bánom, ha a magzatelhajtás részletezése viszolygást vált ki. A prédálásnak, azaz rablásnak, zsákmányszerzésnek is gazdag hagyományai vannak a Kárpát-medencében, elég a török hódoltságra, kuruc harcokra gondolni. Ezt hívom én csontdarálónak magamban. 

Kováts Kriszta színművész: Ebben a műben a végigzenélés effektezést jelent, amely az egész hangulatát, az adott szituációt erősíti. Az atmoszférát nem is nevezném zenének, pláne nem megírt zenének: együtt kerestük a hangulatot, így jött létre a zene és a szöveg szövete. Ez nagyon izgalmas feladat volt a zenés színházból érkező színészeknek: hangszeren játszani és énekelni. 

Kiss Farkas Gábor: A zeneiség tekintetében is historizál a mű: a műfajmegjelölése, a comico-tragicus daljáték ugyanis utalás a 17. század legnépszerűbb drámájára, a Comico-tragoediára, amely egy allegorikus dráma, bűnök és erények küzdenek benne egymással. Ebben a 17. századi darabban az egyes történeteket zeneileg is feldolgozták: a négy felvonás egyike például a bibliai gazdag ember és szegény Lázár története, ahol is a bibliai Lázár történetét párbeszédes formában, és utána a tanulságot zenében előadva is megkapjuk. Az egyse esetében is ezt a zene és szöveg közti viszonyt éreztem, hogy a zene egyfajta summaként viselkedik az adott jelenet előtt vagy után. 

Ez egyébként nem a zenés színház jellemzője? Hogyan használjuk a dalokat zenés színházi műfajban? 

Petridisz Hrisztosz színművész: A zenés színházhoz vezető utam egy néptáncegyüttesből indult. Szívem szerint a mai felolvasó-koncertszínházi bemutatón többször felálltam volna táncolni: csángót vagy erdélyi táncokat. Olyan ritmusvilága van ennek a műnek, amely a műben ábrázolt világot gazdaggá teszi. Én azt is el tudom képzelni, hogy egy táncos-zenés-prózai előadás születik belőle, komplexen, nem szétválasztva. Az egyse számomra egy olyan mű, amelyben tökéletesen tudna működni a zene, tánc és próza együtt. 

Keszég László: Szerintem a zenés színháznak megvannak a maga kanonizált szabályai. Az ilyen darabokat, mint ez, ma inkább a prózai színházak adják elő olyan alkotók tolmácsolásában, akik szeretnek zenével dolgozni, és átitatják zenével az előadást. Ez egy érdekes műfaj a mai magyar színházi rendszeren belül. Én arra fókuszáltam, hogy ez a mű egy horror, és a csecsemők a darab főszereplői. A bosszúhorror az, amit elsöprő erővel lehet csinálni a színpadon, sokféle műfajt egyesítve. Ehhez nagyszínpad kell, forgóval, zsinórpadlásos süllyedővel. 

Vagy akár egy 160 nézős stúdió, amely technikailag ugyanezt tudja.

Kele Fodor Ákos: Az egyse. Comico-tragicus fekete daljáték a legnagyobb bocsánatos bűnről.
Szereplők:
Tremakordiás György: Némedi Árpád
Bánathwáry Lilianna/Zacskó Miska: Török Anna
Bánathwáry Borbála Léna/Lugos Marcsa: Kováts Kriszta
Jámbor Jancsika: Angler Balázs
Karókatona/Ágh Sebestyén: Herczeg Tamás
Kalányos Csucskári/Kender Kálmán: Petridisz Hrisztosz
Zenei vezető: Kovács Márton
Mentor-dramaturg: Cseicsner Otília
Rendező: Keszég László
Felkért hozzászólók: 
Kiss Farkas Gábor irodalomtörténész
Weber Kristóf zeneszerző
Bemutató: 2019. június 9.
Pécs, Művészetek Háza
POSzT, Nyílt Fórum
Fotók: Weber Kristóf