PRAE.HU: Rengeteg országban jártál egészen fiatalkorodtól kezdve. Fontos neked, hogy melyik országban élsz, és milyen emberek vesznek körül? Befolyásolja ez a munkádat?

A cirkusz világa mindig is nagyon nyitott és nemzetközi volt. Egy artista évekig tanulja a produkcióit. Én Gentleman Jugglerként, vagyis „úriember zsonglőrként” adtam elő egy számot. Az úriember zsonglőr rendszerint elegánsan van öltözve – akár frakkot is hord –, hagyományosan kalapokkal és szivardobozokkal dolgozik. Az artisták viszik a számaikat különböző országokba, állandóan új környezetbe kerülnek, ők a dinamikus részei ennek a piacnak. A cirkuszi előadások mindig nemzetközi produkciók, így lehet a legjobb embereket összeválogatni. Magyar specialitás a lovas akrobata, és vannak híres zsonglőrjeink is.

PRAE.HU: Egy előadásnak melyik aspektusa, eleme, száma, hat leginkább másképp a különböző kultúrájú emberekre?

Rendezőként több szempontot is figyelembe kell vennem. Tudnom kell, hol mi működik jobban, mivel váltok ki nagyobb érdeklődést. Megkeresem, hogy az adott ország közönségénél mivel érek el hatást. A humor a legérzékenyebb műfaj, az ebben rejlő lehetőségek különböző reakciókat váltanak ki. Egy bohóc esetében például a közönség életkorára is tekintettel kell lenni, hiszen másképp működik az interakció egy óvódás közönséggel, mint felnőttekkel. Ugyanakkor egy zsonglőrnél ez már kevésbé hangsúlyos, az artista pedig mindenhol ugyanúgy ugorja a szaltót, ami ugyanazt a hatást váltja ki.

PRAE.HU: Mivel a cirkusznak alapja a nemzetközi működés, ha egy pályakezdő érkezik a szakmába, van már egy teljesen kiépített hálózat, amit használni tud? Neked kellett külön utakat keresned, amelyek külföldi lehetőségeket nyitottak meg?

A kommunikációban változott sok minden az elmúlt időben. A nyolcvanas évek közepén elég volt egy nagyon jó fotó- és demóanyag VHS kazettán. A menedzserek ezekkel házaltak a producereknél és az igazgatóknál. Akkoriban így sokkal lassabb volt az információkeringés, viszont emiatt jobban ki lehetett számítani a következő éveket egy művész életében. A szüleim generációjában csak az ügynökök szava, esetleg újságcikkek megjelenése döntött. Ma már az interneten minden azonnal elérhető és látható, így a menedzser szerepe megváltozik. Olyan többlet van az interneten, amelyben nehéz kiigazodni, ezért nagyon fontos, hogy egy menedzser jó irányba vezesse a vásárlót.

PRAE.HU: Hogyan haladtál lépésről lépésre mostanáig? Milyen döntések vagy találkozások, véletlenek vagy tervezett lépések befolyásolták a karriered útját?

Én beleszülettem a cirkusz világába, a szüleim nemzetközileg jól ismert és elismert artisták voltak. Ezért mire porondra kerültem, már volt egy örökölt hitelességem.

PRAE.HU: Ez segítség volt, vagy inkább teher ?

Eleinte segítség, egészen odáig, míg nem kerültem versenyhelyzetbe. Akkor éreztem először, hogy velem szemben van „egyfajta” elvárás. Szerencsére jól sikerült az a verseny, ezüstérmet szereztem, ennek köszönhetően tizennyolc évesen már érkeztek a külföldi megkeresések. Akkoriban a verseny volt az egyetlen lehetőség gyorsítani a pályán, mert csak ott láthattak élőben a producerek és az igazgatók. 1996-ban indult el a Nemzetközi Cirkuszfesztivál, ahol az én szerepem az volt, hogy összekössem a tévések és az artisták igényeit. 1998-tól pedig átvettem a művészeti vezetését, én válogathattam össze a produkciókat. 2001-ben rendeztem a 2001 Odüsszeia című előadást a Fővárosi Nagycirkuszban. Megosztó előadás lett, mert szokatlannak tűnt, hogy színpad került a porondra, a zenekar meg lett mozgatva, és úgynevezett fényfüggönyt alkalmaztunk. Átvettem színházi elemeket, mert úgy gondolom, a cirkusz nem fekete vagy fehér. Bátran lehet kísérletezni.

PRAE.HU: Evidens volt, hogy ha lesz rá lehetőséged, rendezni is fogsz?

Abszolút. A sokéves külföldi tapasztalatommal friss szelet tudtam hozni Magyarországra, ami elindított egy megújulási folyamatot. 2008-ban rendeztem a Ritmus Cirkuszt, ami bár nem kortárs irányba vitte tovább a cirkuszi hagyományt, de kicsit kimozdult a megszokott keretek közül. Fontos lépés volt a Fővárosi Nagycirkusz történetében, hogy bemutatott állatprodukciók nélküli előadást – klasszikus tartalommal, viszont színházi metodikákkal. A most futó előadást, a Repülő Cirkuszt klasszikus előadásnak titulálják, miközben van benne kutyaszám, de nincsenek vadállatok, és nincs konferálás a számok között. Ez is már egy változás.

PRAE.HU: Jártál artistaképzőbe, a Magyar Táncművészeti Főiskolára, most Angliában tanulsz fizikaiszínház- és cirkuszrendező szakon. Fontosnak tartod az iskolát a cirkuszi képzésében? Illetve milyen képzést tartasz fontosnak?

A képzés a fejlődést jelenti. Az garantálja a szakma jövőjét, ha a fiatal generációnak megvan a megfelelő szakmai tudása. Azt érzem, sajnos a szakmabeliek sem szentelnek elég figyelmet a jó minőségű képzésnek. Nincs Magyarországon lehetőség a cirkusz szakmán belüli továbbképzésre. OKJ-tanfolyamok ugyan vannak, de mesterképzést biztosító kurzusok nincsenek. 2016-ban dolgoztam Londonban a Dumbo című filmben mint cirkuszi kreatív, ami azt jelenti, hogy az én munkám volt a cirkuszi háttér és a környezet megrendezése, én találtam ki, hogy ki hogyan mozog, hogyan gyakorolnak az artisták. Angliában láttam először a világon, hogy cirkuszi mesterképzést tartanak. Felvételt nyertem, most tartok a második év végén. Ha minden jól megy, szeptemberre lesz egy fizikaiszínház- és cirkuszrendezés diplomám.

PRAE.HU: El tudod képzelni, hogy ehhez hasonló képzés Magyarországon is induljon?

Mindenképpen, de érdemes a meglévő képzés bázisát is figyelembe venni. Úgy tudnám elképzelni, hogy az alapok legyenek nagyon stabilak, vagyis már a kezdetektől fogva kapjanak erős szakmai képzést a fiatalok. Így tudnánk garantálni, hogy akik végigcsinálnak egy nyolc-kilenc éves oktatást, el fognak tudni helyezkedni megfelelő szinten.

PRAE.HU: Megfelelő módon foglalkozik a média a cirkusszal? Szerinted melyik ország csinálja jól ennek a művészeti ágának marketingjét, és miért?

Korábban Magyarországon a média elég sokat foglalkozott a cirkusszal, művészetként kezelték. Az állam által eltartott művészeti ág volt. Nem engedték, hogy a vásári jellege domináljon, és csak az számítson, hogy el lehessen adni. A rendszerváltás után a legtöbb keleti országban ez a rendszer összeomlott. Olyan komplexitásban, mint itthon, talán csak az oroszoknak van még cirkuszuk. Később Kanada, Svédország és Finnország is elkezdte támogatni a cirkuszművészetet. A franciák, finnek, svédek is erősek, a skandinávoknál a cirkusz újraszületése, újraértékelése az újcirkusz irányával emelkedett meg. Visszatérve a média kérdésre: a Fővárosi Nagycirkusz kommunikációs rendszere talán az egyik legintenzívebb.

PRAE.HU: Gondolom, egy olyan munka, mint a Dumbó, megdobja az ember népszerűségét.

Valóban most jobban előtérbe kerültem. Ezt lehet praktikusan használni, például összehangoltuk a Repülő Cirkusz kampányát a Dumbó bemutatójával.

PRAE.HU: Milyen élmény volt a cirkusz és a film találkozása?

Az a monumentális látvány, amit Tim Burton elképzelt, kitágította a cirkusz kereteit az artisták, a bohócok és az állatok mennyiségét tekintve is. Izgalmas kihívás volt.

PRAE.HU: Ma mely művészek fontosak a számodra? Tudsz mondani olyan fiatalokat, akikre érdemes már most odafigyelni?

Kiemelném Vellai Krisztinát, aki légtornász, workshopokat tart, és még csak húszéves. A Recirquel társulatnál vannak fiatal tehetségek. Illés Renátó artistaként és koreográfusként is bizonyított. A jövő artista generációja nagyon fontos, ezért segíteni kell a fiatalokat, hogy ki tudják hozni magukból a maximumot!

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu művészeti portál

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos, hogy Kristóf Krisztián rámutat: korábban a fesztiválsikerek és VHS-kazettákon vitt produkciók, ma pedig az internetes jelenlét lehet a kitörés záloga, és fontosnak tartja a folyamatos szakmai továbbképzést, melyekre bizonyos művészeti ágak esetén csak külföldön kerülhet sor.

Kristóf Krisztiánról a Wikipédián lehet többet megtudni.