Nem annyira eseménydús, inkább szószínházi jellegű, állapotjelző Zsótér rendezése. Elhalványulnak a személyes tragédiák és motivációk, ugyanakkor előtérbe kerül az általános közérzet, amelyben a szereplők élnek. Szövegfolyam hömpölyög jelenetről jelenetre, aztán a két felvonásos előadásnak leeresztett gumivár a vége.

Ugyanis az előadás fő és egyetlen díszleteleme az Ambrus által tervezett, asszociációs hullámok tömegét elindító, gumimatracszerű, nyitott iglu, amelyben elhelyezett neonlámpák egyfajta tartószerkezetként szolgálják az építményt. Erős hatással vannak a nézőkre az imbolygó fények és az előadás folyamán végig, hol halkabban, hol erősebben felcsendülő, idegeket borzoló zene.

Érzékletesen, erőteljesen húzza alá az osztályon uralkodó atmoszférát, remek állapotjelzőként van jelen a két, kékre festett alkalmazott is. Williamset és Washingtont Konfár Erik és Porogi Ádám hozza ironikusan és humorral gazdagon. Érzékletesen, erőteljesen húzzák alá az osztályon uralkodó atmoszférát, remek állapotjelzőként vannak jelen mindketten. A sárga uniformis láttán az az érzése az embernek, mintha egy megtébolyodott Aprajafalvára csöppent volna.

Beszédesek Benedek Mari jelmezei is. Indiai mellényében, a felmosórongyra támaszkodva meséli nekünk a történetet Indiánfőnök, a siketnémaságot színlelő, sokat tapasztalt, a túlélésre hajtó beteg. Csomós Mari testtartásából, hangszínéből, az eseményeket és a bentlakókat jellemző mondataiból bölcsességgel vegyes félelem, empátiával kevert ravaszság érződik.

Nagyon találó Ratched nővér fehér, latexes ápolói öltözete. A megfélemlítésen alapuló rendszert fenntartó osztályvezetőt hátborzongatóan jól alakítja Kováts Adél. Merev testtartása, kimért mozdulatai, ridegen nyugodt hangszíne mind-mind generálják bennünk is a feszültséget. Kováts pusztán a jelenlétével hat ránk. Tökéletes ellenpontja az újonnan érkezett, szimulálással vádolt McMurphynek. Vilmányi Benett nemcsak szenvedélyes gesztusokkal és szavakkal, hanem testbeszédével is sugallja: ő nem a rendszer része, ő látja a rendszer aljasságát, és meg tudja változtatni azt.

Hasonlóan bölcs bolond, clown típusú figura Zsótér Sándor Dale Hardingja. Cinikusan nyugodt, hangja is kellemesen rezignált. Rezzenéstelen arccal veszi tudomásul a körülötte történő eseményeket, a betegeket károsító elektrosokkterápia veszélyét. Zsótér talán Vilmányi Benett után a legtöbb szöveggel rendelkező szerepbe helyezte magát  ̶  most sem csalódtunk benne.

Ám hiába Ratched megölése, a rendszer mindenkit felfal, mert egy idő után önmagát működteti. Ezt is – Zsótértól megszokottan – képileg nagyon erősen hozza az előadás: az ereszkedő gumiváron kitárt karokkal, fejét belefúrva a matracba süllyed, majd gurul le McMurphy.

Apróságokban izgalmas játék jellemzi a többi szereplőt is. A betegek mind szürke pólóban tűnnek fel. Csupán a póló mintája más. Ezek az őrültek között meglévő egyediségek felszínre törnek a játék közben is. László Zsolt Billy Bibbitje nagyon is életszerűen dadog, a megcsináltság érzete nélkül. Rusznák András lázadásra felbujtott, ám tehetetlensége miatt heves kitörésekben megnyilvánuló Charles Cheswickje megérint. Sodró Eliza nagyon vallásos, óriási kereszttel a nyakában flangáló Pilbow nővére az irónia és az elborzasztás között imbolyogva háborodik fel McMurphy pajzán rigmusain. Később becsempészett, harsány színekbe öltöztetett utcalányként kellemesen csábító és erotikus.

Az előadás szép képei közé tartoznak az egyes szereplők (ön)gyilkossági jelenetei: a színészek gumiváron hagyott nagy lyukon, tornászi ügyességgel másznak ki. Így az életből is távoznak.

A kiváló színészi alakítások ellenére ugyanakkor a későbbiekben a vizualitás okozta izgalom és elképedés nem egészül ki a szereplők közti konfliktus, a dráma feszültségével. A sűrű szövegfolyam, a statikus képek jelentősen csökkentenek kezdeti izgatottságunkon. Zsótér annyira az állapotra fektette a hangsúlyt, hogy megfeledkezni látszik az előadás dinamikájáról, a jelenetek feszességéről.

De lehet, hogy ezért is lettünk egy ponton hülyékként megszólítva a zavartak és a félhülyék mellett, ami egy (Ön)ironikus, ám pusztán egy pillanatra létrejövő, halvány interakció. Mindenesetre a langymelegnek elfogadott, mindenfajta kitörési, reformszándékot elfojtó, eltussoló állapotunk a kakukkfészekhez hasonlatos a Radnóti bemutatója szerint. Kakkukok között pedig cinkos, aki tudja, hogy lehetne fecske is…

Dale Wasserman: Kakukkfészek
Fordította: Ambrus Mária & Zsótér Sándor
Indiánfőnök: Csomós Mari
Randle Patrick McMurphy: Vilmányi Benett
Billy Bibbit: László Zsolt
Charles Cheswick: Rusznák András
Martini: Martin Márta
Dale Harding: Zsótér Sándor
Matterson: Bálint András
Ellis: Koroknai Sándor e.h.
Ruckly: Márfi Márk e.h.
Ratched nővér:  Kováts Adél
dr. Spivey: Kelemen József
Flinn nővér: Bajor Lili e.h.
Pilbow nővér: Sodró Eliza
Williams segéd: Konfár Erik e.h.
Washington segéd: Porogi Ádám
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Ungár Júlia
Rendező munkatársa: Ari Zsófi
Rendező: Zsótér Sándor
Bemutató: 2019. május 4., Radnóti Színház

Fotó: Trokán Nóra