Egy irodalomtörténeti emlékpont felé sétáltunk fröccsözni, ahol hamarosan kivágják a fákat. Isten tudja, mi okból, bor kellett a Kioszkból. Miért is mesélném el boldog, szomorú gyerekkorom, amikor óvodában fojtogattam a cigány Janikát, amiért elfoglalta a székekből rakott csapatszállítónkat, miközben kommandónk éppen küldetésen járt a csendespihenőhöz használt matracok kalandos sarkában? Ezt kérdezi Kristóf. Miért szemléltessem elmesélt életemmel én is, hogy traumákon szocializálódunk? Nem tudom, mit mondhatnék erre. Én csak egy barokk pavilonnál szeretnék viceházmesterezni és láncdohányozni, kibeszélni embereket a hátuk mögött, átbeszélni a legújabb sorozatokat vagy az újranézett Breaking Badet, vagy megbeszélni, hogy érdemes-e Magyarországon felháborodni az USA egy bigott déli államának abortusztörvényén. Valóban nőgyűlölő sorozat lenne a How I Met Your Mother? Nem viselkednek túl dogmatikusan a feminista barátaid? Kérdezi Kristóf. Nem kirekesztők-e a felvilágosult újbalos ismerősök? Te tényleg rájuk szavaztál? Miért kire kellett volna, van javaslatod? Győzz meg, kérlek, valamelyik pártról, hogy ne jobb híján voksoljak. Mondd meg, kérlek, kire szavazzak. Ja, hát én se tudom, én is jobb híján szavazok, de rájuk azért nem ikszelnék.

*

Nézem a lányt. A belvárosi Kultúra emeleti félhomálya után a Sándor Mátyás tengeralattjárójában találtunk helyet, onnan járunk fel bagózni. A trikóból kilógó köldökét néztem meg legelőször, és a hosszú lábait. Cigizés közben néha úgy tartja őket, ahogy a modellek állnak meg egy pózra a kifutó végén, mielőtt visszafordulnának. Most az orrát nézem. Lágy kampóval, hangsúlyosan ugrik ki az arcból. Tetszik Kristófnak, ezért keressük a társaságát. Én nem tudok vele beszélgetni, mert minden második mondatommal valami rosszat mondok, megsértem, elhallgat. Próbál magabiztos lenni, de csupa bizonytalanság. Lepattan a véleményemről, nem tudja a sajátját az enyémnek szegezni. Pedig én csak beszélgetni szeretnék. Keményen és vadul, ahogy szoktam, ahogy szeretek. Véleményesen. A vita pengeélén. De vele sajnos nem megy. Kristóf szerint hasonlít Judy Greerre. Szerintem ez hülyeség. De Kristóf azt mondja, várjak, mert elő akarja keresni egy 2012-es drámai monológját.

*

A szerelem valamennyi szenvedély közül a leghatalmasabb szenvedély, és valóban nincs még egy szenvedély, mely hatalmasabb lenne a szerelem szenvedélyénél. Az is szerelem még, amikor rájössz, hogy a lánnyal, akiről évekkel korábban azt hitted, életed végéig szívesen beszélgetnél. Szóval, amikor rájössz, hogy már nem beszélgetnél szívesen azzal a lánnyal, akiről. Pontosabban már nem beszélgetsz szívesen azzal a lánnyal, akiről évekkel korábban azt hitted, életed végéig szívesen beszélgetnél vele. És amikor erre rájössz, az még szerelem. Visszafelé szív egy tömegközpont a múltból.

Az is, amikor azt mondod neki, a kurva anyját, vagy ha csak gondolod. Szerelem még az is. Amikor utálom, ahogy a szőrök recsegnek az orrában, amikor levegőt vesz, és ettől nem hallom a Silja Solt gépelés közben.

Egy filmben láttam Judy Greer melleit. Nem nagyok, de nem mondanám laposnak sem őket. A mellbimbók udvara se nem nagy, se nem kicsi, de nem is közepes, inkább arányos, a mell méretéhez képest megfelelő nagyságú. Greer itt még egészen fiatal, de jól látszik az a vonzerő, ami miatt évekkel később megkapta a Californicationben a luxuskurva, Trixie szerepét. Amikor ez utóbbi sorozatban láttam, nem tűnt fel, mennyire hosszú nyaka van, és csuklyásizmainak kecses, lassú ívű esése.

Az Adaptáció idején még csak 27, és a bőre fehér, mint egy szellemorchidea, ami a film egyik finoman kezelt szervezőmotívuma. Csak egy pillanatra látszik a topless snitt, mivel ez csak Nicolas Cage, a főszereplő képzeletének szüleménye. Ügyesnek kell lenni, hogy az ember időben állítsa meg a filmet, csak akkor lehet esélye, hogy pontosan írja le Judy Greer melleit.

A kép egészen közeli, nem a mellekről, a színésznőről, így csak torzóban látszik, ahogy veti le fehér ruháját – milyen egyszerű kifejezése az ártatlanságnak, és ehhez a vörös haja milyen finoman illeszt épp elegendő cserfességet –, tehát, ahogy veti le fehér egyberészes ruháját, kezei hátrafeszülnek. Válla, mint a havas napfény, megcsillan, karjai takarásban. A kép alja nagyjából a gyomorszáj fölött lehet, éppen a mellek aljánál. Azonban így, főként a hosszú nyak ellenpontjával, úgy tűnhet a nézőnek, hogy a nő mellei mintha kissé lejjebb volnának. Nem lógnak, erről szó sincs. Oda nőttek. Persze ez csak a látszat, inkább a képkivágat, a kompozíció, mint a test hibájának gondoljuk. De ez mindegy.

Judy Greer merev, pontosabban kimerevített márványtorzóját nézem a képernyőn. Ez nem szerelem. Újraindítom a filmet, azonnal eltűnik a kép, a főszereplő az ágyában maszturbál és rákopog a testvére: egészen pontosan Nicolas Cage rákopog Nicolas Cage-re – micsoda szereplőgárda. Az egésznek vége szakad tehát.

Amikor viszont rájössz, hogy már nem beszélgetsz szívesen azzal a lánnyal, akiről évekkel korábban azt hitted, életed végéig szívesen beszélgetnél vele, az még szerelem. Annak nem szakad vége. Nem tűnik el, mint Judy Greer melle a képből. Azon elidőzöl. A szerelem nem egy érzelem kifejezése, hanem heterogén érzelmek egyeztetése vagy integrálása. A destrukció után még várni kell a dezintegrációra. Visszafelé szív egy tömegközpont a múltból, de gyengül, mint a bekapcsolt rádió egy süllyedő kocsiban.

*

Nem tudom, Kristóf mit akarhat ezzel. Arról nem beszélve, hogy a norvég Silja Sol a legújabb kedvence, pár hete találta a Youtube-on, 2012-ben még nem ismerhette, akkoriban még a Quimbyt is szerette. Mikor ezt a szemére vetem, azt mondja, a faszért kekeckedem, ő a bábmester, és mi vagyunk a marionettbabák. Egyre nagyobb cseppekben verejtékezik. Az elgurult tojás alakú szemüveglencsék mögött tekintete mind laposabb és fátyolosabb. Adjak egy puszit a buksijára, és hívjak neki egy taxit, mert mindjárt beveszi a pángalaktikus gégepukkasztóját, Nagy Medve törzsfőnök már felszelte éles késével a citromkarikát és lángol a rumban ázó barnacukor is. Aztán elindul, mackósan felbotorkál a pincéből a lépcsőkön a remélt tisztaságig. Május végi hajnal. Neonkék fényszennyezés. A hőerőmű két toronykéménye között sárgászöld pirkadat. És még keletebbre a reggel már forró bénaság. Ajkakon buggyanó szörnyű málna Kristóf szerint. Beszállunk a taxiba, azt mondja vogonul, hajtsál, kocsis, igyuk magunkat józanra sörrel, úgy érjen minket a napsütés nyúló nyála. Én meg bemondom a címet bocsánatkérőn.