A két, csatázó fiúként elénk álló alakok: Odüsszeusz és a görögöket képviselő Antilokhosz. Borsányi Dániel és Horváth Szabolcs sportos, utcaruhában lelkesen, önfeledten „játsszák” a trójai háborút. A végeláthatatlan szövegfolyam helyenkénti követhetetlenségét feledteti a dobogó körül félkörben elhelyezkedő nézőkkel a két színész intenzív, egymást inspiráló játéka. Az értelem felfogja a gyerekek játékát, de amíg nincs veszélyérzet, az érzelmi faktor halvány. Ahogyan csak a gyerekek képesek egymással játszani, élettelen figurákba életet, erőt lehelni. No, meg Borsányi és Horváth együtt.

Megtudjuk az alaphelyzetet: hallunk a Helené elrablása miatt egymással szemben álló görög és trójai haderőkről és a közbeavatkozó amazon seregről, amelynek hovatartozása kérdéses. Horváth Jenny díszlettervező terepasztalt álmodott meg, azon jelenik meg az amazon királynő, Pentheszileia is mint dinón lovagló superwoman figura. Valamint jelen van a görög hős, Akhilleusz is – Batmanként száll végig a parkettázott felületen.

A megfelelő effektekkel (kardsuhintás, motorhangok, robbanás) és akciózenékkel felturbózott játék Akhilleusz hús-vér megjelenésével válik komolyabbá. A lezseren öltözködő görögök mellett az isteni származású hadvezér elegánsan, zakóban lép fel a dobogóra. Noha Domokos Zsolt külsőre nem egy adoniszi termet, szálkásan izmos alkata, valamint tekintélyt parancsoló, szuggesztív jelenléte megkérdőjelezhetetlenné teszi az előadásban rá osztott szerepet. Szép ívvel mutatja be a tíz éve tartó háborúban elfáradt, megkeseredett Akhilleuszt, akinek Kleist kissé kifordított drámájában nemcsak a sarka, hanem érzelemre, érzékiségre kiéhezett szíve is a gyenge pontja. Nem is csoda, hogy az üldözés, menekülés, harc közben feltűnik neki az amazonkirálynő vad szenvedélye. Ezt a fordulatot a felvillanó, erősen világító, két lámpás reflektorfénnyel is segíti a rendezés. Hunyorgunk, ahogyan egy kocsi fényszórója a szemünkbe világít.

A dobogón most láthatóvá válik a hús-vér Pentheszileia is. A görögöket játszó Borsányi és Horváth egy-egy női táska segítségével pedig amazonokká, később papnőkké változnak. Különösen humoros, karikírozottan őszinte, ám egyáltalán nem túlzó vagy parodisztikus Horváth Szabolcs, aki úgy azonosul a női szerepekkel, hogy közben egyáltalán nem sérti azok nőiségét. Apró gesztusokkal dolgozik mindkét színész, ettől válnak férfi létükre harcos, természetükben férfias nőkké.

Piti Emőke fiús ruhákba bújtatott, erős, határozott és kemény, mégis, nőiességében törékeny királynőként áll előttünk. Bizonyítani akar magának, a népének és Akhilleusznak is, akibe ő is halálosan beleszeretett. Piti zseniális arcjátékkal, egyszerűségében letaglózó és megkapó játékkal azonosul az érzelmi libikókára került Pentheszileiával, aki csak akkor hajlandó feladni önnön függetlenségét szerelméért, ha Akhilleusz válik az ő rabszolgájává.

Az érzelmileg labilis, önmagában biztos és személyiségében, döntéseiben mégis oly bizonytalan királynőt legjobb barátnője, Prothoe sem tudja józan gondolkozásra bírni. Boros Anna szeretőn féltő-óvó játéka sincs hatással a tébolyult tekintetű királynőre. Pedig Boros kellemes orgánuma, barátnőjét védő, amellett haláláig kitartó Prothoéja minden figyelmet megérdemelne. Mert nem sok, nem taszítóan nyálas, ellenben melegséget sugárzó alakítás ez.

Hiába Akhilleusz és Pentheszileia szerelmi kettőse, a félig meztelenre vetkőzött, ily módon kiszolgáltatottságot sugalló Domokos fején a virágkoszorú, az elhullajtott rózsák, Piti Emőke nyugodtan, szerelmesen kiejtett, kedves szavai. A szerelem édes, csábító kalicka. De Pentheszileia csak a kalickát látja benne.

Ettől őrül meg olyannyira, hogy a később a görög hős által felajánlott párbajban inkább végérvényesen megöli, széttépi a szerelemtől elgyengült Akhilleuszt. Az ölés aktusának nem vagyunk tanúi, csupán a megtört, lihegő, piros ruhában megjelenő Pitit látjuk, ahogyan kábán, felvonszolja halott kedvesét a dobogóra. Pedig korábban végignézzük, ahogyan Domokos Horváthtal próbálja a különböző elesési módokat, a pozíciókat, amelyekben szenvedélyesen szerelmese lába elé veti magát.

A tragikus hírt Prothoe mondja el. Boros hosszú monológját jól tagoltan, érthetően és érzékletesen adja elő, mindenfajta pátosz nélkül. „Ölelni, ölni: / Összerímel. S aki szívből szeret, / Akár össze is vétheti a kettőt" – mondja Pentheszileia Akhilleusznak a darab közepe táján. Ahogyan a dobogóra ér, és szép lassan ocsúdik, úgy törnek ki belőle a szavak. A vallomás, amelyet verbálisan képtelen volt megfogalmazni. Piti jól felépített, érzéki és magával ragadó szerepformálása itt ér véget.

Kovács D. Dániel a nagytól halad a kicsi, a nagyon emberi és mindennapi felé. Örvényszerűen húz be minket egyre erősebben e végzetes szerelem történetébe. A dobogó, a játszótér kivégző hely lett. És már rég nem érdekel az előadás elején lejátszott csata. Hiszen ahogy József Attila is fogalmaz: „A szerelembe – mondják – / belehal, aki él. / De úgy kell a boldogság, / mint egy falat kenyér.”

Heinrich von Kleist: Pentheszileia
Pentheszileia: Piti Emőke
Prothoe: Boros Anna
Főpapnő, a görögök: Horváth Szabolcs
Odüsszeusz, az amazonok: Borsányi Dániel
Akhilleusz: Domokos Zsolt
További alkotók: Horváth Jenny, Hegymegi Máté,  Jankó Mátyás
Produkciós vezető: Olasz Liza, Erdélyi Adrienn
Rendezőasszisztens: Faludi Beatrix
Rendező: Kovács D. Dániel
Bemutató: 2019. február 28.
MU Színház – k2
Fotó: dr. Bergh Sándor, Andráska Gábor