Az Isten veled, Columbusban egy azonos címmel ellátott kisregényt és öt hosszabb novellát olvashatunk. Az elbeszélések tematikus lefedettsége diverz képet mutat: betekinthetünk egy newark-i szerelmbe, egy missouri-i kiképzőtábor életébe, de egy yeshiva napjába is. Ami közös: az amerikai zsidóság problémáinak és nem egyszer kritikájának felvázolása.

Roth ugyanis – kivételesen és dicsérendően – nem (csak) áldozatszerepben ábrázolja korának és hazájának zsidóságát, hanem sokszor hegyezi ki figyelmét az amerikai zsidó közép- és felsőosztály képmutatására, kisstílűségére. Bár a kötetben publikált összes novella (talán az egy Nem a nóta teszi az embert kivéve) jól sikerült darab, az író korai stílusának, technikai tudásának reprezentatív darabja mégis a címadó kisregény. Az elbeszélésben egy klasszikus „szegény fiú-gazdag lány” sztorit kapunk. Roth invenciózussága nem is a szüzsében keresendő – az nem igen hoz meglepetéseket –, hanem abban a szatirikus tekintetben, amivel Roth korára és annak zsidóságára tekint. Az író plasztikusan ábrázolja az 50-es évek amerikai vadkapitalizmusából eredő érzelmi és intellektuális torzulásokat, a családokat megfertőző lekezelést és irigységet.

A kritikus-szatirikus hangnem a továbbiakban sem tűnik el. Roth A hit védelmezőjében a hagyományos zsidó kiválasztottságtudatot destruálja, az Eli, a fanatikusban a kertvárosi zsidóság kispolgári intoleranciáját veszi górcső alá, a kötet egyik legerősebb szövegében, A zsidók megtérésében pedig lényegében a judaizmus teológiáját bírálatát adja. A novellában egy new york-i jeshivába kapunk bepillantást, fókuszban a renitenskedő Ozzie-val, aki nem hajlandó elismerni, hogy Jézus nem lehetett Isten fia. A szüzsében Ozzie kételyének megdöntéséért folyik a küzdelem, s mivel Roth a történetet a kisfiú gyönyörű apoteózisával zárja („És lejött, egyenest a sárga háló közepébe, mely úgy fénylett az est peremén, mint egy túlfejlett glória.”), az író érthetően válthatta ki korának zsidó közvéleményében az általános felháborodást. Erről Roth 2011-es, a Magyar Narancsnak adott interjújában így nyilatkozott:

„Vezető zsidó személyiségek kiáltottak ki cikkekben és interjúkban antiszemitának. Meg is hívtak különböző zsidó rendezvényekre, vitafórumokra, és ha voltam olyan bolond, hogy elfogadtam a meghívást, kaptam rendesen. Gyakran előfordult, hogy dühtől remegő emberekkel találtam magam szemben, főleg persze a nálam idősebb, a tíz-húsz-harminc évvel idősebb generáció tagjaival.”

A 2010-ben megjelent Nemezis egyszerre zár le egy három kisregényből álló modern kori sorstragédia-sorozatot és egy teljes életművet. A fókuszban ismét a korábbi Roth-művekből jól ismert Newark és a huszonhárom éves testnevelő tanár, Bucky Cantor áll, aki 1944 forró nyarán gyerektábort vezet, mert látáshibája miatt nem harcolhat kortársaival együtt a náci Németország ellen. Ekkor tör ki a városban a pusztító gyermekbénulás járvány, amelynek ellenszere nincs, okáról is keveset tudni, terjedését fokozza a hőség meg a tisztátalanság, ezért az emberek fejében a rettegéstől egyenes út vezet a bűnbakkeresésig. A Nemezisben Cantor belső vívódását követhetjük végig, akinek döntenie kell saját épsége és a gyermekek  között. A drámai eseményeket és a lelkiismeretes Cantor tanár úr külső-belső küzdelmét a kötelességgel, a sorssal, Istennel meg önmagával a járvány egyik túlélője beszéli el.

Mindkét regényt Nemes Anna kiváló fordításában vehetjük a kezünkbe. Nemes ügyesen üti meg azokat a regisztereket, amiket a regények cselekménye megkövetel: hiába mai fordításokról beszélünk, a korabeli szleng és a interpeszonális nyelvhasználat pontosan tükrözi az 40-es, 50-es évek mindennapjait. Egyszerre 21. és egyszerre 20. századi – pont ahogy kell.

Linda Grant – annak ellenére, hogy egy záróműről beszélünk – a Nemezist ajánlja mindazoknak, akik csak most ismerkednek a nem rég elhunyt író életművével. Ahogy Grant fogalmaz: „Ez ő – kicsiben, mégis tökéletes teljességében.”