Hogy a bal oldalon mintha elfelejtene véget érni ott, ahol a jobb oldalon véget ér, és mintha ehhez a felejtéshez viszont nekem semmi közöm nem volna, és próbálok rájönni, hogy nem az történik-e vajon, hogy folyamatosan kissé oldalra billentem a fejem, de miközben erre próbálok rájönni, a koncentrációtól akaratlanul is oldalra billen, és akkor eltűnik a viszonyítás, bár inkább az van, hogy soha nem is volt jelen.

Most már máshogy tévedek el. Nem azért, mert fogalmam sincs, hol vagyok és mihez képest, hanem mert sikerült ebben valahogy megnyugodnom. Egy kontinens szélén, két kontinens szélén. A teraszról átlátok Ázsiába, egyszerre érzem magam a világ közepén és a végén is. Nem tudom viszont, a világ maga hol érzi magát. Erre nem volna igazságos rákérdeznem. Először is, délre vándoroltam. Együtt. Nem a hideg vagy bármi elől, vagy a melegért. A légáramlatok és a szárnyaim, úgy értem, belekapott valami a tollaimba és repített. Hogy én tudok-e repülni, az ennél kicsit bonyolultabb, de az elsődleges válasz az, hogy tudok. Minden madár tud repülni, virágom, virágom.

Kiskoromban sokáig az volt a kedvenc mondásom, hogy ha három madár lennék, felülről nézhetném, ahogy magam alatt repülök. Csak később jöttem rá ennek az egésznek a jelentőségére.

Álmomban uszályhajó vagyok, két tenger között élem le az életem, óvatos lejtéssel kúszok a szoroson oda és vissza, átadom a Márvány-tenger üzenetét a Fekete-tengernek, visszaindulok a válasszal, tavasz van, ilyenkor lelkes és előremutató dolgokról van szó, recepteket cserélnek, régi történetek első felét, nem esik szó halottaikról, a mókusok, sirályok és delfinek csatájának értelmezhetetlen áldozatairól, hanem színeket próbálnak szavakba, hullámokba önteni, olyan dolgokhoz hasonlítják, amikről csak remélhetik, hogy jelent valamit a másik számára is.

Nem nézek bele a dobozokba a fedélzetemen, de mindig próbálom kitalálni, hogy mi lehet benne, a legutóbb például mintha óriási jégkrémeket feszítettek volna oszlopaim közé, egészen elképesztő dolgokat feltételezek, remélek, ez egy jó időszak, most, éppen, és próbálok nem visszaemlékezni arra, amikor sirályoknak gyártott harci eszközre bukkantam annak idején az egyik ott felejtett dobozban.

De valójában minden mechanizmus és mozzanat a macskákon múlik. Csak ők tudnak igazán hitelesen (mármint a saját téveszméiket elég cinizmussal és nemtörődömséggel kezelve) mesélni errefelé a múltról, a jelenről és a jövőről. Egyik sem érdekli őket eléggé ahhoz, hogy hazudjanak róla.