A Várkert Irodalom sorozat egyik célja, hogy a klasszikus szerzőket a kortársakkal együtt mutassák be, megteremtve azt a helyzetet, hogy olyan közvetlenséggel lehessen beszélni Ady Endréről vagy Babits Mihályról, mint Térey Jánosról vagy akár Háy Jánosról. A Kik vagytok ti? című kötet pont erre az elképzelésre reflektál, 32 klasszikus magyar szerzőt hoz közelebb az olvasóközönséghez azáltal, hogy nem megközelíthetetlen szobrokként ábrázolja őket a szerző, hanem olyan személyekként, aki az olvasóhoz hasonlóan a valóságban éltek vagy élnek még mindig.

Szerb Antal Magyar Irodalomtörténet című könyve mindenképpen a Kik vagytok ti? elődjeként tekinthető, hiszen mindkét kötet esetében egy író perspektívájából láthatjuk, hogy miként tekintenek különböző irodalmi műfajokra, korokra és szerzőkre azok, akik szintén részesei magának az irodalomnak, ezáltal az irodalomtörténetnek is. Juhász Anna arról kérdezte Háy Jánost, hogy miként született meg az elhatározás, hogy egy teljesen új területen próbálja ki magát, és új köntösben mutasson be olyan szerzőket, akikről számtalan elemzés, életrajzi írás született, vagy épp ellenkezőleg, méltánytalanul keveset tudunk akár a munkásságukról, akár az általuk létrehozott irodalmi értékekről. Háy János elmondta, hogy korábbi felkérések alkalmával már írt különböző folyóiratoknak klasszikus magyar szerzőkről, így jött az ötlet, hogy érdemes lenne egy egész kötetet szentelni ennek a témának, és végigvenni a magyar irodalmat. Elmondása szerint ez meglehetősen vakmerő ötletnek tűnt az elején, hiszen nem tudta, hogyan konstruáljon meg egy írót. Szerb Antal tudományos pontossággal, nagyszerű stílusban és saját véleményét felvállalva, szisztematikusan ír a magyar irodalomról. Háy ezzel szemben az általa kiválasztott írók bemutatásán keresztül beszél az irodalomról, írásról, és azokról az életművekről, akiket érint. Noha csak 32 szerző került a 705 oldalas könyvbe, valamilyen formában mégiscsak átível az irodalmi tradíció évszázadain. A kötetben megjelenő szerzőkről készült szövegek inkább tekinthetőek a fikciós próza és az esszé közötti írásoknak, mintsem tanulmányoknak. A kötet írása során fontos volt, hogy ne az eddigi referenciák, kritikák és tanulmányok összesítése, ismétlése legyen, hanem felmutasson valami újat.

Bár a kötet a Kötelező magyar irodalom – Újraélesztő könyv alcímet kapta, Háy János elmondta, hogy írás közben nem az volt a legfontosabb szempont, hogy megfelelő olvasmány lesz-e a diákok számára, hanem hogy a legjobban és a leghitelesebben írja meg a szerzők életművét, ebből fakadóan, véleménye szerint nem lesz belőle tankönyv.

Szó esett arról is, hogy mennyire érthető a régi magyar irodalom nyelvezete például egy mai gimnazista számára. Mivel ennek a kornak a szövegei még a nyelvújítás előtti korszakban születtek, nem lehet megérteni egyből, miről szólnak, mert előbb meg kell fejteni magát a nyelvet, mivel a mi nyelvünk valójában Petőfivel kezdődik, azok a szófordulatok és az az irónia, amit ő hozott, a mai napig létezik a magyar nyelvben. Háy János azt is elárulta, hogy szívesen készítene egy olyan kötetet, amelyben régi magyar költeményeket modernizálva, de magát a tartalmat megtartva szakítana ki abból a temetőből, ahol most vannak.

Juhász Anna kiemelte (és tekinthetjük ezt a kötet egyik sajátosságának, ugyanakkor a Háy próza elengedhetetlen alkotórészének), amellett, hogy a kötetben művekről és az életrajzi adatokról ír történeteken keresztül, maga az ember kerül a fókuszba. Bornemissza Péter nemcsak Balassi tanítójaként jelenik meg, hanem megismerhetjük az embert, akinek volt egy saját élete, sőt a lelkét is látjuk. Háy János rámutatott, annak ellenére, hogy az irodalomtudomány sokszor a szerző nélkül vizsgálja az egyes műveket, számára igenis fontos az alkotó, ezért a kötettel azt is szeretné elérni, hogy legyen menő a bennük szereplő szerzőkről beszélni. Fontos, hogy azok, akik ebben a könyvben szerepelnek, ugyanolyan esendő emberek, mint mi, akik olvassuk a műveiket. Tehát korántsem olyan szoborszerűek, mint ahogy korábban beállították őket. Az irodalmat Háy eleven érintéshez hasonlította, hiszen az irodalmi mű megszólít minket, és olvasóként erre lelkileg reagálunk, így kerülünk dialógusba a szerzővel. A nemzeti kánonba azonban csak úgy kerülhet be valaki, ha leveti a ruháját, idollá és ezáltal érinthetetlenné válik. Meglátása szerint minden művészi tradíciónak, amit örököltünk, az a lényege, hogy eleven legyen, a kanonizációval azonban elfalazottá válnak a műalkotások és a szerzők. Gyakorló íróként fontosnak találja a szerző lelki működését, amely a művek generátoraként funkcionál, ebből adódóan kíváncsi volt arra, mik azok a belső feszültségek, amelyek létrehoznak egy művet, amit nem lehet megfejteni igazából, mert valahol mégiscsak ez a titka a művészetnek, hogy a lényegéhez nem tudunk közel jutni, de jó fejtegetni. Minden fejtegetés, vagy az íróról való gondolkodás valójában magunkról való gondolkodás, ahhoz juttat közelebb, hogy a magunk életét is végiggondoljuk.

Az idő rövidsége miatt nem lehetett végigvenni a könyvben szereplő valamennyi szerző életművét, de ízelítőt kaphattunk abból, hogy Petőfi miként emelte be a népköltészeti anyagot a magyar irodalomba, hogyan ment szembe az akkori irodalomesztétikai tradíciókkal, és teremtette meg azt a nyelvezetet, amelyet a mai olvasó is magáénak érezhet, és hogyan volt képes állandóan megújulni rövid pályafutása alatt. Ady Endre mindent letaroló egója mögé is beláthattunk. A kötetben szereplő két női szerző, Kaffka Margit és Szabó Magda kapcsán szó esett arról, hogy a nőként nem volt könnyű érvényesülni a magyar irodalomban, kirekesztő volt a Kisfaludy társaság, és liberális személete ellenére a Nyugat is. Kaffka munkásságából a Színek és évek kapcsán Háy azt emelte ki, hogy megelőzte és meghaladta az akkori magyar irodalmat: a Színek és évek speciális, retrospektív elbeszélés, a főszereplő lineárisan, és részben folyamatosan megbontva a linearitást beszél a múltjáról, és lelkileg szokatlanul mélyre megy. Hajnóczy Péter irodalmi világba való integrálódásának próbái és kudarca kapcsán Háy elmesélte, hogy A halál kilovagol Perzsiából című regényének első 20-30 oldalán olyan pontossággal reflektál saját állapotára, hogy az egyedülálló a magyar prózában. A Víg Mihályról szóló fejezetben pedig a modern kori dalköltészetbe nyerhetünk bepillantást.

Szalóki Ági a népzene felől kezdett el foglalkozni a régi zenével, előadásában XVII-XVIII. századi dalok hangzottak el. Hallhattunk továbbá egy 1540-ből való Tinódi Lantos Sebestyéntől származó református népi éneket, valamint Balassi Bálint egyik énekét és Víg Mihály, Ragaszthatatlan szív című dalát is. Lázár Kati Kaffka Margittól és Örkény Istvántól olvasott fel, Mucsi Zoltán Ady Endrétől, József Attilától és Hajnóczy Pétertől idézett szövegeket, Vecsei H. Miklós pedig Petőfi Sándor és József Attila verseit adta elő.

Szerb Antal irodalomtörténete mellett meg kell említeni Nényei Pál alternatív, elsősorban a középiskolás korosztály számára írt irodalomtörténetét, az Irodalom visszavág eddig megjelent három kötetét, amely szintén arra világít rá, hogy az irodalom mindenütt jelen van az életünkben, csak az oktatásban jellemzően még mindig az önéletrajzi adatok alapján magyarázzák az egyes művek recepcióját. Arany középútként tekinthetünk a Kik vagytok ti?-re, a kötelező magyar irodalom 32 szerzőjét tárgyaló kötetre, hiszen elénk tárulnak a művek és az irodalmi műfajok sajátosságai úgy, hogy közben az egyes szerzők izgalmas, eleven és élő hősökké válnak a saját történetükben, Háy János humorával és egyedi, realista fikciót létrehozó látásmódjával.

Fotó: Bach Máté