PRAE.HU: Társulatod, a STEREO AKT legújabb előadása, a European Freaks Tübingenben debütált. Mit lehet tudni róla?

Ez egy fókuszcsoportos színházi kísérlet, ami Európa jövőjének lehetséges szcenárióit boncolgatja, az este végére úgynevezett Eurohumanoid robotok (a színészek), civil szereplők és a nézők segítségével közösen fektetjük le az új Európa alapjait. Az öt civil résztvevő az Európa-brandet teszteli, a nézők a megrendelő szerepét veszik fel. A színészek a moderátorok. Az előadás formátuma egy interaktív konferenciára emlékeztet, ahol a nézők asztaloknál ülnek, dönthetnek a fókuszcsoportot vagy éppen a moderátorokat érintő kérdésekről. Tübingen kilencvenezres lakosú város, amiből negyvenötezren vagy az egyetemnek dolgoznak, vagy ott tanulnak. Harry Potter-falunak kinéző, négyszáz éves épületekkel teli, ugyanakkor a fiatalságtól vibráló speciális közeg. Az emberek bátran és frusztrációmentesen beszélnek politikáról, mert informáltak, és nem jönnek zavarba, ha a közös ügyeinkről véleményt kell formálniuk.

PRAE.HU: Hol helyeznéd el a European Freaks című előadást a STEREO AKT eddigi munkái között?

A közvetlen, személyes hangnem, illetve a spontán interaktív és a megrendezett, koreografált jelenetek váltakozása a Felülről az ibolyát című előadásunkra emlékeztet. Az, hogy civil szereplők is vannak a színpadon, az ő valóságukat szcenírozzuk és dokumentum anyagokból is építkezünk, az a Védett férfiakra emlékeztet. Egy korábbi előadás, a We Hear You – Hallgatlak Budapest! lenyomatait is érzem rajta, ahol az este középpontjában szintén a közös ügy, egy ott fölvetett közéleti kérdés állt, amelyet provokatív, humoros formában egy flashmobban dolgoztunk fel, mely során a nézőkkel együtt vonultunk ki az utcára. Rokonságot egy készülő előadásunkkal is mutat, kialakulóban van egy együttműködés az Örkény Színházzal, ami egy civil színpados produkció a munka világáról, közösen írjuk és készítjük elő Neudold Julival, az Örkény közösségi programjának vezetőjével.

PRAE.HU: Miért pont Tübingenben és miért pont most?

Egy 2017 nyári berlini koprodukciónkat látta egy színházi menedzser, aki éppen átvette a tübingeni színház vezetését. Ráadásul felismerte az egyik kollégánkat, Thury Gábor dramaturgot, akivel korábban Hamburgban együtt dolgozott. Beszélgetni kezdtünk, és közösen kifejlesztettük a European Freaks koncepcióját, majd pályáztunk rá. Eddig hat alkalommal játszottuk, és további európai, vagyis német, osztrák és erdélyi vendégjátékokra készülünk. Négy-ötnapos kiutazásokat tervezünk két-három előadással egy helyen, ahol a helyi civilekkel egy workshop keretében ismerkedünk meg. Készül magyar változat is, melynek premierje a Trafóban lesz 2019 végén, de korábban egy „fesztiválváltozattal” már a Bánkitón is találkozhatnak a nézők.

PRAE.HU: Mennyire aktív a STEREO AKT külföldi jelenléte?

Sokszor és sokféle módon vettünk részt nemzetközi együttműködésekben: voltunk Dániában, Hollandiában, Németországban, Lengyelországban, az Amerikai Egyesült Államokban. Most azokra az előadásokra gondolok, amelyek kint, koprodukcióban készültek. Az ilyen szakmai kapcsolatokat fel kell kutatni, ápolni azokat, beszélgetni, találkozgatni kell, de a legfontosabb persze, hogy legyenek megmutatkozási lehetőségek. Ilyenek a fesztiválszereplések, vagy például a dunaPart – Kortárs Előadóművészeti Platform, amelynek keretében több előadásunkkal is bemutatkoztunk már. Most például a hajléktalansággal foglalkozó színházi társasjátékunk, a Cím Nélkül amerikai változatára készülünk. Májusban New Yorkban találkozom az ottani kreatív csapattal: kutatómunkába kezdünk a hajléktalanságról, hogy a helyi sajátosságokhoz igazodva a tudományos-dramaturgiai alapjait lefektessük a majdan készülő előadásnak.

PRAE.HU: Ez hogyan függ össze a hazai színházi struktúrával, a csoport természetével?

Egyrészt nem születne ennyi előadás, és kevsébé lennénk aktívak, ha nem lennének a nemzetközi koprodukciók. Pusztán a rendelkezésre álló hivatalos magyar kultúrafinanszírozás nem teszi lehetővé ilyen léptékű produkciók létrehozását, továbbjátszását. Másrészt, a társulatunk olyan emberekből áll, akiket kifejezetten motivál, ha új környezetben, új emberekkel dolgozhatnak. Mivel az előadások egyrészt egyedi koncepcióra épülnek, ami sokszor merít a közegéből, ahol létrejön, másrészt mert szöveg, zene, kép, helyszín, mozgás egyenrangú szereplői a produkcióinknak, a nemzetközi közeg számára is jobban értelmezhetők, mint egy prózai előadás. Az alkotótársak és a közönség nem geográfiai kérdés, sőt a magyar közeget sokszor érezzük szűkösnek. A kortárs színház hagyománya nem elég erős itthon. Nincs meg Magyarországon az egészséges verseny. Ha lenne még öt-tíz olyan társulat, akik hasonló módon csinálnának színházat, mint mi, könnyebb lenne megértetni a szakmával és a döntéshozókkal is, hogy változik a színház szerepe, funkciója és a nézői igények.

PRAE.HU: A Promenád című előadásotok, amelyben a nézők egy buszon utaznak fejükön fülhallgatóval, zenei foszlányokhoz jutva, miközben a benyomásokat sugalló jelenetek a köztereken zajlanak, Új-Mexikóban, egy albuquerque-i társulat által is életre kelt. Milyen volt a fogadtatása?

Elképesztő, hogy mennyire másképp működik ott a dolog. Az első két-három előadáson totál foghíjas volt a busz, aztán mikor híre ment kizárólag szájhagyomány útján, akkor hirtelen elfogyott az összes jegy, várólisták alakultak ki. Május elejétől újra játszanak húsz előadást, most már a mi jelenlétünk nélkül. Amerikában ez ritka az „en suite” játszási mód miatt. Azaz kint, ha lemegy a széria, ledarálják a díszletet, és szélnek eresztik a társulatot. Az albuquerque-i társulat megvette a buszt, és átalakították az előadás igényei szerint. Albuquerque-ben nincs igazán gyalogos forgalom, ezért bátrabban kísérleteztünk a formákkal, szürreálisabb, képibb világot teremtettünk, nem lehetett egyszerűen a járókelőkkel folytatott hétköznapokból ellessett pillanatokra és az interakciókra hagyatkozni.

PRAE.HU: Társulatként nevezed meg magatokat. Annak tartod a STEREO AKT-ot?

Bár projektalapon dolgozunk, mára kialakulóban van egy egyre erősebb „keménymag” olyan művészekkel, akikkel bízunk egymás ízlésében, fantáziájában, képességeiben, odaadásában. Mindenki szabadúszó, még nekem is becsúszik néha egy STEREO-n kívüli munka, de ez plusz hozzáadott érték, ahogy az is, hogy a színészek többsége maga is önálló alkotó. A vissza-visszatérő emberekből elkezdtünk csapattá válni, különösképpen a European Freaks próbafolyamata során. Azzal a csapattal kölcsönösen elköteleződtünk a hosszabb távú együttműködés iránt. A háttérmunkát pedig egy stabil állandó csapat látja el. Ez a stáb állítja össze a programot, teremti meg a szervezeti feltételeket, szervezi le a továbbjátszások produkciós körülményeit, és tárgyal a befogadó helyekkel.

PRAE.HU: Hogyan írható le a működésetek?

Magyar, budapesti társulat vagyunk, miközben szeretnénk jelen lenni az európai színházi térképen is. Mindez úgy lenne méltó, ha az állandó jelenlétünk Budapesten is megmaradna. Folyamatos jelenlétet igyekszünk fenntartani, repertoáron tartjuk három-négy előadásunkat (most éppen a Védett férfiakat, a Cím nélkült és a Tisztasági festést és ősztől ismét műsorra tűzzük az Emlékek klinikáját). Minden évben legalább egy új bemutatót tartunk, emellett egyéb művészeti akciók, projektek is (például dokumentumfilm, civil kampány) jellemzik a működésünket. Továbbá rendszeresek művészeti programjainkhoz kötődő szatellit-események – koncertek, vetítések, pódiumbeszélgetések, workshopok.

PRAE.HU: Kétségtelenül sokféle dologgal foglalkoztok.

Számunkra ez a sokféleség izgalmas. Szerintem egy független társulatnak nem kell úgy csinálnia, mintha kőszínház lenne. Más a feladatunk, nem is állna jól, és lehetetlen is lenne. Ha csak az előadásszámot nézzük – akármelyik független társulattal beszélgetnél Budapesten, megerősítené, hogy – kevés a befogadó színház és kevés az anyagi forrás. Arra a fokú intenzitásra, ahogy ma Budapesten működik a színházi élet, hogy minden héten háromszor-négyszer elmehetnél csak függetleneket és jó előadásokat nézni, kevés példa van a világban, még sincs sem elismerve, sem lekövetve a színházi struktúrában – hiába lenne rá közönség. Legalább még két-három befogadó színháznak kéne lennie Budapesten, és merőben más pályázati struktúra kéne ahhoz, hogy ez a szféra erősödni tudjon, és élvonalba kerüljön nemzetközi színtéren is.

PRAE.HU: Ezek szerint lenne kapacitás többet játszani.

Természetesen mindig mindenki többet szeretne játszani, de mindenki maximális fordulatszámon dolgozik, és a fentiekből következőleg, ha ennél többet játszanánk, lehet, hogy nem is tudnánk tisztességes pénzeket fizetni a munkatársainknak vagy innovatív, kiérlelt előadásokat létrehozni. Egyik kompromisszumot sem szeretnénk megkötni.

PRAE.HU: Van-e olyan színházi alkotócsoport, amelyet előképednek tartasz?

Nincs előttem etalon, aminek a babérjaira törnénk, vagy egyáltalán, amihez hasonlítani szeretnénk. A civil résztvevők és a valóságból való inspirálódás miatt szoktak a Rimini Protokollhoz hasonlítani minket.

PRAE.HU: A film műfaja többször jelenik meg érintőlegesen a STEREO AKT-tal kapcsolatban. Remake_Bodony című dokumentumfilmetekről mit lehet tudni?

A Remake_Bodonyban Siklósbodony falu helyi fiataljaival közös munkánkat dolgoztuk fel. Két hónapon át saját kisfilmjeiket készíthették el segítségünkkel. Asszisztenciát, technikai eszközöket, mentorálást biztosítottunk számukra. A közös munka folyamatát rögzítettük: első lemenetelünktől az előkészületeken, a forgatáson át, a budapesti vetítésig, a fogadtatásig mindent. Most forgalmazni szeretnénk. Ennek a munkának az élménye alapján most nagyjátékfilmet írok. Az alapszituáció hasonló lesz: egy stáb leutazik a faluba, de nem tudja vállalni a beavatkozás felelősségét, azt, hogy egy darázsfészekbe nyúl. Látszólag válik hasznára a közösségnek, valójában be nem gyógyuló sebeket okoz. Gyakran előfordul, hogy amikor zárt közösségekbe lépünk be, nem tudjuk, mit okoz a jelenlétünk, a siker reményében korrumpálódhat az ember, és feladhatja az elveit. Ezt a problémakört járnánk körbe.

PRAE.HU: Visszatérve a nézői interakcióra, nálatok a közönség tagjai szerepet, ráadásul központi szerepet kapnak. Felmerül a kérdés, hogy nem érezhetik-e, hogy mégis beszorulnak a nézői keretbe. Hiába lépnének ki belőle, igazából nem lehet. Például nekem ez volt az érzésem a Promenádnál.

Ez egyéni befogadás és viszonyulás kérdése. A Promenádnál cél volt, hogy ne legyen vége az élménynek az előadással, hogy éreztessük, mindenki lehet érdekes, minden utcasarkon történhet valami sorsfordító, hogy bárkinek eszébe juthatnak csodálatos dolgok, ha a figyelme ki van hegyezve rá, és arra van felkérve, hogy lásson meg a hétköznapokban saját kreativitását használva láthatatlan költészetet. Hogy a Truman Show-hatás megmaradjon, hogy mindenhol statisztákat sejtsen. Sokat kísérleteztünk, a budapesti, a baltimore-i és az albuquerque-i előadásokon nagyjából mindent kipróbáltunk, amit lehetett. Több Promenád nem lesz, viszont a korábbi élményanyagok felhasználásával ősszel rövidfilmet készítünk az eredeti alapötletből kiindulva.

PRAE.HU: Meg lehet-e fogalmazni a nézővel való viszonyodat?

A néző számomra partner, munkatárs, beszélgetőtárs. Ez nem alkotói elv, hanem személyes ízlés és érdeklődés tárgya. Azok a helyzetek érdekelnek, ahol a néző is íróvá válik, a saját fantáziavilágát használja. És persze számolunk a nézői önkénnyel, ami nemcsak azt dönti el, hogy mennyire vonódik be, hanem azt is, hogy pontosan mivel tölti ki a keretet, amit az előadások nyújtanak. Azt szeretnénk, ha a nézőink olyan színházba járók lennének, akiknek igényük van az előadást kritikai szemlélettel nézni, akik nyitottak a párbeszédre. Alkotói partnernek hívjuk a nézőt, fontos, hogy azt érezze, hogy eseményen vesz részt (mi ezt nevezzük eseményszemléletűségnek), még akkor is, ha a részvétele belsőleg aktív. Az egész működésünk azt a kérdést feszegeti, hogy aktív résztvevőként élik-e a saját életüket, vagy csak megfigyelik azt.

Fotó: Bach Máté