PRAE.HU: A könyveit kézbe véve úgy tűnhet, hogy a kamaszok az elsődleges célcsoport.

Én nem nagyon hiszek célcsoportos irodalomban. A tankönyvírás kapcsán jutottam ehhez a sorozathoz, és mivel a tankönyvek egyértelműen egy adott korosztálynak szólnak, így maradt rajtam a „korosztálynak írás” keresztje. Amit egyébként szívesen cipelek. De ez a könyv még abból az egyszerű okból is szól kamaszoknak, mert a Pagony Kiadónak ez a profilja. Írói szempontból számomra nincs különbség a kamaszoknak írás meg a felnőtteknek írás között. Ha most rám szólnának, hogy: „Elég ebből a gügyögésből, Pál! Ezentúl írj felnőtteknek!”, alig változtatnék valamit.

PRAE.HU: Ami legjobban meglepett a 3. kötetét olvasva, hogy a Balassi-fejezetet egy féreglyuk keretezi. Kikerülhető lenne Balassi?

Nem csak ő, minden kikerülhető! De ez a gesztus itt természetesen ironikus; így gúnyolódom azokon, akik átlapoznák Balassit. És benne van a könyvben a Balassi-fejezet, megírtam! Ha én sem tartanám fontosnak, nem írom meg; akkor lenne tényleg kikerülve Balassi, ha a könyvben ott ásítozna száz oldal üresen.

PRAE.HU: A kötet megkerülhetetlen pillére a kereszténység mint világkép. Manapság azért gyakran elhangzik, hogy „mindenki értse, ahogy akarja”; de például a Máriát megjelenítő metaforikus beszédmód kapcsán mintha erre nem lenne lehetőség. Mi a teendő akkor, hogyha az elvárási horizonton sincsenek jelen a biblikus gondolatok mint hivatkozási alapok? Mi a tapasztalata, egyáltalán közös még ez a kultúrkincsünk a mai kamaszokkal, a mai olvasókkal?

Egyre kevésbé építhetünk rá, ezért is mondom, hogy Az irodalom visszavág egy frusztrált embernek a műve. Olyan ember írta, aki fél attól, hogy elveszítjük egymást. Mert ha nagyon más dolgokkal foglalkozunk, ha nem tudunk közös élményekre hivatkozni, ha nem tudunk együtt gondolkodni, az elég félelmetes. Persze minél összetettebb a probléma, annál nehezebb megérteni egymást. De az összetett problémák szerintem nagyon emberiek; és a jó művek épp a legösszetettebb problémákat fogalmazzák meg – ezért érdemes foglalkozni velük.

PRAE.HU: A könyvét is át meg átszövik az értelmező lehorgonyzások, kijelentések, például a Mária-metaforák magyarázatait minden alkalommal a keletkezési kontextusukból értelmezteti. Ezekkel a tanórán is ilyen bőkezűen bánik, vagy a diákjainak jobban meg kell küzdeniük a tartalmakért?

Én nagyon nagy osztályokat tanítok, 35 diákkal meg elég nehéz beszélgetni, tehát a felfedeztetésnek kevés tér jut. De a nagy, frontális kinyilatkoztatások közben sem érzem magam jól, talán ezért is tartom fontosnak a szövegközpontúságot; egy jó szöveg beszél helyettem is.

PRAE.HU: Ezzel szemben, ahogy az a könyvbemutatón is elhangzott, még mindig az életrajzi adatok bűvkörében élünk.

Én már évszámokat sem írok fel egy bevezetőórán, az csak sokkal később jön. Hogyha a diák könnyen tanulható paneleket kap a gondolkodás útján megszerzett tudás helyett, akkor azonnal elkezdi őket megtanulni. A ténymagolás pedig ritkán tesz jót. Persze az életrajzalapú, pozitivista oktatás olyan mélyen bennünk gyökerezik, hogy nem is tudom, hány évnek kell eltelnie, míg túltesszük magunkat rajta. A szerző életrajza nem irodalom! Persze, azt nem mondom, hogy semmi szükség sincs az életrajzokra, csak elszomorító, amikor manapság, a posztmodern korszak végén is a szerzők hús-vér ember volta felől közelítünk a szövegekhez és nem fordítva.

PRAE.HU: A posztmodern horizont A hit fényétől az ész világosságáigban is tetten érhető, sok esetben visszafelé olvasva történik meg a jelentésteremtés. Pedig a kronologikus, tematikus szerkesztés Önnél is rendezőelv.

Az első kötetemről megjelent egy méltató kritika, ahol üdvözölték, hogy a könyvemben megfogalmazódik, hogy a nyelvhasználat metaforikus természetű. Ha ilyen alapvetések kimondását, leírását üdvözölni kell, akkor még sok dolgunk van! Az Ady-évforduló kapcsán is beszéltük, hogy a kultusz kitakarja az életművet. Mert a szerző felől olvasás akaratlanul is a szöveg és az olvasó közé helyezi egy ember, a szerző személyiségét, gyakran tényként előadott életrajzi eseményeket, így aztán az olvasás nem cél lesz, hanem az író személyisége, üzenete megértésének eszköze. De üzeneteket megérteni, meg

belemászni a szerző magánéletének titkaiba szerintem sokkal kevésbé izgalmas, mint amikor a szöveg felől érkezünk, ilyenkor az olvasó önmagával találkozik. Ez ugyanaz a kérdés, amiről már a bemagolható tananyag kapcsán beszéltem. A bemagolható tananyag utáni vágyakozásból kigyógyulni több év kell egy diákcsapatnak. Mindig próbálom azt is mondani, hogy megismerhető múlt nem létezik; legtöbbször szövegeket olvasunk a múltról, és azok olvasása-értelmezése közben kialakul valami képzetünk, amit aztán múltnak nevezünk.

Ebben megvan az a posztmodern tapasztalat, hogy nincs valóság, csak olvasat, és jelenleg ebben élünk, ez a gondolat már vulgarizálódott, és ezt kár tagadni – megfogalmazások vannak, a valóságra rátett nyelvi jelek. Ehhez a valósághoz tudunk vagy nem tudunk hozzáférni az olvasatok által. Az írók nem attól maradnak elevenek, ha újból és újból végigmeséljük az életrajzukat, mint ezt például legutóbb Háy János tette a Kik vagytok ti?-ben, hanem attól, ha olvassuk őket.

PRAE.HU: A köteteiben azt figyelhettük meg, hogy a szóbeli stílust egy az írott szöveghagyományhoz, a filológusi munkához való hűség támasztja meg. Nagyon tetszett például, hogy minden fordított szövegnél feltünteti zárójelben a fordítót.

Lehetnék pontosabb is… mikor kijön a nyomdából a könyv, kétségbeesetten gyűjtöm a hibákat: alig várom, hogy elfogyjon az első kiadás, és kijavíthassam az újat. És amikor a második kijön, akkor meg ott vannak az új hibák! Persze én jegyzetelnék is, ha a kiadvány profiljába beleférne. De talán nem is baj, hogy nem fér bele. Ha egyszer majd rám törne a filológus-düh, majd írok végigjegyzetelt, tudományos monográfiákat sűrű idézethálóval.

PRAE.HU: „Kötelezők röviden” ügyben mit gondol?

Szerintem ez a műfaj is teljesen felesleges. A „kötelezők röviden” azt feltételezi, mintha a cselekmény azonos lenne a művel. Sokkal inkább használhatónak tartom a kiemeléseket, a rövidebb részletek kiemelését; egy korszak, egy szerző nyelvi eszközeit, jellegzetességeit a kiemeléseken is meg tudjuk nézni. Egy ilyen vizsgálat után még dönthet úgy egy diák, hogy az egészet elolvassa, ahelyett, hogy egy összetrancsírozott torzót olvasna.

PRAE.HU: A szövegszintű hivatkozásokon túl nagyon gazdag a kötetei művészettörténeti, vizuális kultúrába való beágyazottsága, ám míg szövegrészletekben bővelkedik a könyv, addig illusztrációként csak Baranyai András rajzaival találkozunk.

Ez így igaz, Baranyai András nagyon hasonlóan dolgozik grafikusként, mint én íróként. Mindennek utánajár, rajzaival beidéz műveket, utaláshálózatokat. A könyvben megjelenő furcsa viszony illusztráció és szöveg között tudatos: ezek a rajzok nem is illusztrációk, inkább egy másik rétegét képezik a könyvnek.

PRAE.HU: Hova tovább?

Vannak más terveim is, de ha már ennyit írtam Az irodalom visszavágot, akkor talán be is fogom fejezni egyszer.