Tízkor már tűz a nap, az Európa ponton négy norvég szerző és Fejérvári Boldizsár beszélgetésének hátterében gyerekpörgés a Zöld Péter játszótér felől. Ha tegnap halványan csalódott voltam kicsit, amiért Bősze Ádám kérdéseiben – már amit a zúgó kávéautomata átengedett – nem annyira éreztem igazi kalandot, most Fejérvári kárpótol ezért. Profin oldja meg a négy különböző területen alkotó író mondanivalójának összehangolását, a különféle személyiségeket, reflektál a magyar fordításokra, a norvég szövegekre, és láthatóan lazán kezeli ezt az egyébként nem kevéssé merev helyzetet.

Egy szociálantropológus (Thomas Hylland Eriksen), egy matematikus-író (Klara Hveberg), egy feminista (Marta Breen) és egy biológus-író (Åsmund H. Eikenes) ül egy asztalnál. Hogyan fér meg egymás mellett irodalom és társadalomtudomány, irodalom és természettudomány, mit jelent a feminizmus nálunk és mit Norvégiában? A sokféle kérdésre nincs egységes válasz, de a másik (vagy egy másik tudományterület) iránti nyitottság és a kooperáció képes szinkronba hozni látszólag egymástól távoli területeket.

Eriksen és Eikenes könyvét a Typotex adta ki, utóbbié, az Utazás a kezed körül, egy gondolatkísérlet: kézről szóló kézikönyv, a tudományos diszkurzusba belefáradt szerző játékos világmagyarázata a kéz történetén keresztül. Eriksen az utóbbi évtizedekben átalakult norvég társadalommal foglalkozik, hogyan kezeli a New Norway eszmeisége a globalizációt, a migrációt, milyen különbségek fedezhetők fel például az amerikai társadalmat meghatározó megállapodások, nyilatkozatok, és a norvégoknál még mindig bizalomalapú világnézet között.

Klara Hverberg matematikából PhD-zett, a fraktálokról írta a disszertációját. Ezeket az ismétlődéseket, a matematika- zene és irodalom összekapcsolását motivikusan és tematikusan is kibontó regényében veszi sorra. Hverberg mondataiba merülünk, egy matematikusnő és egy fiktív szereplő párhuzamos történetébe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Marta Breen a feminizmus történetét írta meg képregényformában. A könyvét számos nyelvre lefordították, ám nem szűnik a szerző ámulata, hányféleképpen kezelik azt a tényt, hogy a kötet írója feministának vallja magát. Az amerikaiaknál kvázi-pornográfnak, az oroszoknál melegpropagandának minősített kötet célközönsége, értelmezése a világ különböző pontjain más és más.

A norvég standon elkezdődik Gregersen Gudbrand – Egy igazi építőmester című kötetének bemutatója. A norvég ács- és épÍtőmester 1847-ben érkezett Magyarországra, hogy azon nyomban a szabadságharc forgatagába kerüljön. Az első találkozás után csak 1850-ben tért vissza, hogy egy olasz céggel megerősítve építési vállalkozóként felépítse a Monarchia vasúti hálózatának jelentős részét, vagy a ma is az akkori vörösfenyőkön álló Keleti pályaudvart.

Kapok pár csokit a 21. század kiadónál. Az újra kiadott Hamsun-kötetről, a Pánról beszélgetünk Berta Ádámmal és Bárdos Andrással. Közben szemezek a Franzen-könyvükkel – de aztán kis matek: már vettem könyvet a Scolarnál (Ian McEwan) és az Osirisnél (Geert Mak), úgyhogy inkább kibontom az egyik könyves csokit és eloldalgok.

Minden szép és jó, felfedezem, hogy a legjobb hely a gyerekbirodalom előtti placc, ahol árnyékban grapefruit-limonádét kortyolhatunk, de a fesztivál igazi sztárja egyértelműen KOK, a daliás viking. Családanyák mutogatják a tegnapi lesifelvételeiket, párás szemű könyvesek mesélik találkozásaikat az óriás íróval, és közben befut egy sms egy barátomtól: KOK itt kávézik a bezárt Magvető Caféban – mit tegyek?

Engem viszont, mert kemény vagyok a grapefruitos limonádétól, semmi sem tántorít el, még a szemem sarkából látom, ahogy egy lány Krusovszky óriáskönyvével pózol (haza is vinné), megyek rendületlen a Hazai Attila-díj átadására. Hazai Attila 22 év után kiadott Budapesti skizójáról Szegő János és Berta Ádám beszélgetnek. A főműként meghatározott regény kapcsán a kilencvenes évekbeli kritikai diszkurzus anomáliáiról, a regény kulcsregény-jellegéről, a Hazai-próza karakteréről hallunk izgalmas és friss gondolatokat. Nagyon jó Márkus Luca és Darvasi Áron felolvasása is, majd bejelentik az idei díjazottat, Nemes Z. Máriót, aki hétfőn (29-én) veszi át a díjat a Nyitott műhelyben. Bárcsak minden díjátadó ilyen lenne, de tényleg. Nó feszengés, nó izzadtságszag, nó elnehezült szemhéj.

Orbán Bence kisfilmje

3-tól a Karig Sára-kötet bemutatóján ülök. A Tények és tanúk legújabb kötete egy felfoghatatlanul gazdag és izgalmas női sorsot mutat be. Nem vagyok elfogulatlan, mert apámtól hónapok óta erről a könyvről hallok, három napja a szöveg és a kapcsolódó helyszínek kísértenek. Lótetem a Ponty utcában, mínusz 60 fok – és ezen a hangulaton sem a kinti 28 fok, sem Barna Imre kissé fanyar hozzászólásai nem rontanak. Hihetetlen életút, sodró szöveg – szerintem olvassátok el.

György Alida kisfilmje

Egy rozéfröccs hatására majdnem megingok, hogy a szabad levegőt válasszam, de vegül beülök a fullasztó Szabó Magda-terembe a vajdasági Forum beszélgetésére. Bár oxigén nincs a teremben, a beszélgetés a színes-szagos-soknyelvű Nyugat-Balkánra repít. Ivo Andrić: Jelek az út mentén című kötetét Radics Viktória, Marko Čudić: Áthangolódások című könyvét a szerző és Berényi Emőke mutatják be. Közben a szintén jelenlévő Orovec Krisztina műfordító is bekapcsolódik, szóba kerül egy csomó más név, hely, történet: Kosztolányitól Danyi Zoltánon át Rózsa Pistáig. Ez máris a távoli Tolnai-univerzum, de már tényleg nincs több levegő, lépni kell.

Fotó: Bach Máté