Miután Nyáry Krisztián köszöntötte az érdeklődőket és a norvég vendégeket, Romsics Ignác nyitotta meg a fesztivált: történész vs. irodalmárok, könyvek, kultúra, Magyarország. A hangsúlyos pont a történelmileg kialakult különbségeken van. És hogy mégis. Vagy ezzel együtt: szemmagasságban beszélhetünk mindenkivel. A vendégország képviseletében Frank Rossavik norvég író, újságíró beszélt Kafkáról, saját véleményekről és nem saját tényekről. Bemelegítés.

Videó: Orbán Bence

A teltház még jobban megtelik, csillogó szemek, kíváncsi hangsúlyok, mozgolódás, Karl Ove Knausgård. Eleinte nehezen vette rá magát az írásra, később pedig csak ezt tudta és akarta csinálni, semmi mást. Még úgy is, hogy nem tetszik magának. Beengedett mindenkit. Nyilvános feldolgozás. Leellenőrizhetővé vált az élete, újságírók megkérdezhették a könyv szereplőitől, hogy tényleg ők-e azok. Ez a könyvsorozat a mindennapok titokzatossága. Egy adott jelen igazsága, egy pillanat megosztása. Ami egyszer igaz volt, festményszerűen részletes, ma már kordokumentum, szép, irodalom, távolság. Ami nekünk a negyedik kötet újdonsága, az a szerzőnek már alig ismerős vidék.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem illik Mein Kampfot olvasni a repülőn. Pedig a Min Kamp után jött Hitler. Ha már ezt a címet adta Knausgard, elolvasta. Két „én”, kétfajta valóság, kétfajta irodalom, irónia és kultúra. Mindennapiság és egyetemesség. Így lesz Kutyából és Argentínából harc. Két munkacím, az önértelmezést és a vágyott helyet is legyűrte az irónia. És a kulcs: elbizonytalanodás az emlékezetben, a valóságban. Elmosódnak a határok. A szerző elmesélte, apja családja nem akarta engedni, hogy leírja apja halálának körülményeit. De nem tudott nem arról írni, ami történt. Egy órás beszélgetés húsz percnyi tartalommal. Pedig ez az ember tudna. A kérdések ismétlődő lufik, üres gömbök. Nem akarni megfelelni az elvárásoknak: ez a következő harc.

Videó: Orbán Bence

A beszélgetés után átadták a Budapest Nagydíjat Knausgårdnak, laudációt mondott Tóth Krisztina. Hogyan lehetne nem hinni fülnek és szemnek? Annak az „előreküldött én”-nek, komor alaknak, aki a borító hátulján vár minket. Aki a teremtő apa pozícióját elbitorolva sorsot alkot. Aki beenged.

Este köszöntőt mondott Olav Berstad, Norvégia nagykövete, miközben Knausgård dedikált, beszélgetett a rajongókkal. A Millenáris füve tele emberekkel. Olvasókkal, pihenőkkel. Nyelvek találkoznak, zsizseg park, mint egy barátságos hangyaboly.

Fotó: Bach Máté