Az államszocializmus évtizedei a kelet-közép-európai térség közös traumáját jelentik, amellyel szinte minden érintett ország rendezői foglalkoztak is. Az analitikus történelmi drámák (kiváltképp a román új hullám alkotásai, mint például a 4 hónap, 3 hét, 2 nap) azonban csak egy csoportot képviselnek a közelmúltfilmeken belül. Az alkotók gyakran inkább valamilyen népszerű műfaj segítségével emlékeznek meg a kemény és puha diktatúrákról, illetve arról, hogy a kisember milyen stratégiákkal próbálta túlélni a „létező szocializmust”. A cseh Kolja, a magyar Csinibaba vagy az orosz Nyár rendezői a musical és a vígjáték eszköztárát használták fel, a román Mesék az aranykorból a szatíra, a német Utazás apánkkal a road movie, a szintén német A mások élete a kémmelodráma, míg a magyar Köbli Norbert forgatókönyveiből készült történelmi filmek (A vizsga, A berni követ, Trezor) a politikai thriller műfajába tartoznak. Ehhez a sorhoz csatlakozik a színész-rendező Michael Herbig (Manitu bocskora, Wickie és az erős emberek) A hőlégballon című filmjével, amely egy igaz történetet dolgoz fel, ugyanakkor izgalmas „menekülő ember”-thrillerként is megállja a helyét.

A második világháború utáni évtizedekben Németország esete ugyanúgy speciális, mint Magyarországé, és a magyar mellett a német társadalomban is igen erős a nosztalgia a szocialista kultúra iránt. Nálunk az 1956-os forradalom leverése után pár évvel megtörtént a kádári konszolidáció, és kiépült a „legvidámabb barakk” a magyar pártfőtitkár új ideológiájának szellemében, hogy az „életszínvonal-alku” kitermeljen néhány máig kultikus árucikket (például a Bambi) és popkulturális irányzatot, illetve ikont (Erdős Péter és az „őszinte, kemény rock”, a szocialista krimi Ötvös Csöpivel és Lindával az élen).

Németország pedig gyakorlatilag megszűnt létezni, és a helyén kialakult két szemben álló német állam, amelyek közül a kommunista blokkhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaság köré az utóbbi 30 évben furcsa nosztalgia épült. Ezt nevezik „Ostalgie”-nek, jelezve, hogy a nosztalgia a keletnémet kultúra felé irányul, pozitív emlékeket felidézve az 1989 előtti korszakról, amit azért mégis csak a diktatúra határozott meg. A Trabant ambivalens romantikája, a keletnémet rockzene vagy a DEFA stúdió Gojko Mitić főszereplésével jugoszláv koprodukcióban készült indiánfilmjei mind az Ostalgie részei, amelyekre a Go, Trabi, go! és a Goodbye, Lenin! című filmek is emlékeznek. Az utóbbiban a keletnémet romantika mellett megjelenik a Stasi is, a pártállam erőszakszervezete, amely miatt A hőlégballon hősei is menekülnének az NDK-ból.

1979. szeptember 16-án éjjel 2 órakor Peter Strelzyk és Günter Wetzel családjaikkal valóban elmenekültek a Német Demokratikus Köztársaságból egy hatalmas légballonon, amelyet saját maguk terveztek meg és gyártottak le bő egy év alatt. A híres repülés emlékét őrzi a Haus der Bayerischen Geschichte nevű múzeum, ahol 2017 óta állandó kiállítás keretében lehet megtekinteni a ballon maradványait. Mivel bizonyította, hogy Berlin mellett van még más rés is a vasfüggönyön, a Strelzyk és a Wetzel család határátrepülése történelmi jelentőségű esemény volt, amelyet Michael Herbig kisebb változtatásokkal hitelesen dolgozott fel a Strelzyk-család tagjaira (Peter és felesége, Doris, valamint két fiuk, Frank és Fitscher) koncentrálva.

Peter és Günter eredetileg 2 tesztet hajtottak végre, és miután Günter ideiglenesen kiszállt a projektből, Peter családjával megkísérelt átrepülni a határon, azonban éppen a határon innen landoltak, az 500 méter széles határzónában, ahol a hatóságok bárkit agyonlőhettek. A hőlégballon ezzel a sikertelen kísérlettel kezdődik, amelyet követően a Stasi embere, Seidel ezredes elkezd nyomozni az ügyben, miután embereivel megtalálták a ballon maradványait, illetve Doris a helyszínen elejtett gyógyszerét. A gyógyszer hiánya hamar feltűnik a Strelzyk-családnak is, így Peterben és Dorisban tudatosul, hogy nagyon gyorsan össze kell hozniuk egy új ballont, mert csak idő kérdése, hogy a profi és agresszív Seidel a nyomukra bukkanjon, és tudják, mi vár rájuk, ha határsértés vádjával a diktatúra bírósága elé kerülnek. Ebben pedig szükségük lesz Günter és felesége, Petra segítségére is. Bár Günter félelmében eleinte vonakodik, azonban egyik nap radikálisan megváltozik az álláspontja, mert maga is katonai behívót kap, és lehetséges, hogy határőrként hozzájuk hasonló, a jobb élet reményében Nyugtra szökő embereket kellene lelőnie.

A film alkotói rendkívül jól választottak alapanyagot, mert, bár szükségképpen ki kellett színezni a nagy határátrepülés történetét, az eredeti sztori önmagában is feszült és izgalmas. A hőlégballon ezt kiegészíti néhány filmszerű cselekményelemmel és karakterrel, így Michael Herbig műve a klasszikus hollywoodi thrillerekhez hasonló (eszünkbe juthat például a Harrison Ford-féle A szökevény). Az egyik ilyen kiegészítés a Thomas Kretschmann által játszott antagonista, Seidel alezredes figurája, aki A szökevény Tommy Lee Jones által eljátszott FBI-ügynökének feleltethető meg. Annyi különbséggel, hogy sajnálatos módon Herbig sarkít, és a diktatúra képviselőinek nincs semmilyen életigazsága, így Seidel is megmarad sablonos negatív hősnek. Ugyan a férfi az egyik határőr előtt megkérdőjelezi a rendszert, amiért harcol, azonban ezt csak azért teszi, hogy próbára tegye a hatósági figura lojalitását. Avagy, ha egy jól működő „demokratikus köztársaság” az NDK, akkor miért akarnak annyian Nyugatra, az NSZK-ba szökni? A Seidel által feltett kérdés önmagában izgalmas, és ki lehetne hozni belőle egy olyan, valóban kételkedő, morálisan felsőbbrendű karaktert, mint amilyen Tommy Lee Jones-é volt, azonban Michael Herbig nem él ezzel a lehetőséggel.

A hőlégballon főhősei sincsenek túlbonyolítva, sőt olykor a motivációik sem annyira érthetők és átélhetők. A két család tagjai szerethető, erkölcsös átlagemberek, akiknek nincsenek gyarlóságaik. Peternek az a legnagyobb bűne, hogy nyugati tévéadók befogására alkalmas készülékkel szereli fel szomszédja, nem mellesleg a Stasi egyik munkatársának televízióját. És a családok látszólag jólétben élnek, nem számítanak a rendszer ellenségeinek, tehát valójában nincs okuk arra, hogy Nyugtra szökjenek. Csupán Günter az, aki csalódott, és többet várt életétől, mert mérnök helyett sofőrként dolgozik, azaz nem valósíthatta meg álmait. De ez sem annyira a diktatúrából következik, inkább családi okai vannak. Szóval Michael Herbig nem győzi meg a nézőt arról a cselekmény elején, hogy ezeknek az embereknek tényleg menekülniük kell. Később persze meglehetősen nyomós okuk lesz rá, hiszen az első, sikertelen menekülési kísérlet miatt a Stasi nyomozni kezd Peterék után.

Azt is lehetne állítani, hogy maga a diktatúra a hajtóerő. Azonban egy politikus ideologizáló szónoklatán (amelyre Peter cinikusan reagál) és a „nagy testvér mindent lát”-hangulatot közvetítő egy-két jeleneten (például a cselekmény elején Herbig megmutatja, hogy az emberek egymást is szemmel tartják és jelentik a hatalomnak) kívül nem nagyon érzékelhető, hogy az NDK-ban elviselhetetlen elnyomó rendszer működik. Kapunk rövid, villanásszerű utalásokat Doris múltjára, mikor az asszony az első kísérletet követően pánikba esik, hogy börtönbe kerülnek, gyerekeiket pedig nevelőintézetbe zárják. Azonban ezek a momentumok sem elég erősek ahhoz, hogy a néző átérezze a család szenvedését, és a kockázatot, hogy ha felszállnak a cseppet sem veszélytelen, barkácsolt légballonnal, az nemcsak a szabadságukba, hanem az életükbe is kerülhet.

Michael Herbignek tehát nem sikerült olyan jól ötvöznie a műfajfilmet a közelmúltelemzéssel, mint ahogy azt Köbli Norbert, Bergendy Péter vagy Szász Attila tették történelmi thrillereikben. A vizsga vagy a tavaly év végén bemutatott Trezor ugyan leegyszerűsítik az ötvenes évek természetrajzát, ám az néhány jellegzetes motívum (például a besúgás, a marxista-leninista ideológia és az elnyomó hatalom feszültsége) miatt mégis hiteles és erős, ezekből logikusan következik a hősök meghasonlása. A hőlégballonban viszont el kell fogadnunk, hogy a családok jóléte csak látszatjólét, és nem bírják a hetvenes évek végének áporodott levegőjét. Még akkor is vakon hinnünk kell abban, hogy Strelzykéknek nagyon rossz, ha Frankra, Peter idősebb fiára rákacsint a szerelem a szomszéd lány, Klara képében.

Így, bár A hőlégballon néhány túlzása ellenére pontosan visszaadja az 1979-es esetet, azonban nem sikerül jól megragadni a korhangulatot, ami a családok menekülési vágyát táplálta. Ezért Michael Herbig művét érdemes tisztán műfajfilmként nézni. Mert izgalmas thrillerként nagyon jól működik A hőlégballon. A rendezés is parádés, de a vágás és a zene valóban nemzetközi színvonalúak. Igaz, a filmzene koránt sem eredeti, Marvin Miller és Ralf Wengenmayr gyakorlatilag leutánozták Hans Zimmer legjobbjait, kiváltképp A sötét lovag-trilógia és a Csillagok között dallamait. Egy ilyen katartikus, hősies és feszült történethez azonban nem is illene más, mint egy Zimmert idéző zenei anyag. A profi kép- és hangvágás eredményeként még az egyszerű varrás és a nyersanyagvásárlás is méltóságteljes, eposzi küzdelemnek tűnik. Ahogy a második, sikeres repülést megelőző ballonbontás is hátborzongatóan jó, emlékezetes jelenet a kvázi Joker-témával.

Tehát Michael Herbig történelmi thrillere nem nyújt olyan frappáns korrajzot, mint a Köbli Norbert forgatókönyveiből készült ötvenesévek-filmek, és nem is olyan összetett, mint A mások élete, azonban egy pillanatnyi üresjárat sincs benne. Pattanásig feszített cselekménye miatt még logikai bukfenceit és egydimenziós karaktereit is elnézzük A hőlégballonnak.

A hőlégballon (Ballon) – színes, magyarul beszélő német thriller, történelmi film, 120 perc, 2018. Rendező: Michael Herbig. Forgatókönyv: Michael Herbig, Kit Hopkins, Thilo Röscheisen. Producer: Ulrike Fauth, Michael Herbig. Zene: Marvin Miller, Ralf Wengenmayr. Operatőr: Torsten Breuer. Szereplők: Friedrich Mücke (Peter), Karoline Schuch (Doris), Alicia von Rittberg (Petra), David Kross (Günter), Jonas Holdenrieder (Frank), Timan Döbler (Fitscher), Thomas Kretschmann (Seidel alezredes), Emily Kusche (Klara), Ronald Kukulies (Erik). Bemutató: 2019. április 25. Forgalmazó: Cinetel Kft. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Képek forrása: Cinetel