„A legfontosabb dolog, hogy tudjál minden helyzetet megfordítani a magad javára,” okítja Mihály (Sebastian Marina) kisfiát a darab elején, és ezzel kezdetét veszi egy merész politikai parabola. A Vitéz Mihály történelmi vígjáték: II. Vitéz Mihály, Románia első egyesítőjének viharos, kalandos, fordulatokban gazdag históriáját gondolja újra. Magyar szerzőtől bátor lépés meglátni a sötét komédiát egy nemzeti hős sorsában, de Székely Csaba szavaival élve „nekem nem az a dolgom, hogy tiszteljem a hőseimet, hanem hogy megismerjem őket” – áll a színlapon.

A darab szövevényes intrikája túltesz Shakespeare III. Richárdján vagy a Trónok harcán, II. Mihály, Báthory Zsigmond, Báthory András, a német-római császár és a (színpadon nem megjelenő) törökök hatalmi játéka viszont hamar abszurditásba fordul. Itt nincs helye pátosznak vagy hősiességnek, minden korrupt koronás fő egyaránt vérfagyasztóan nevetséges.

A politikai játszmák komikumán túl a szerző védjegyévé lett nyelvi humor uralja a darabot, mely úgy is érvényesül, hogy az előadás három nyelvű: román, magyar és német váltja egymást, a szöveg megértését pedig mesterien fordított feliratok segítik. A marosvásárhelyi 3G színház bravúros időzítése a nyelvi korlátok ellenére is érvényesíti a poénokat, és a leleményesen cifra káromkodások ugyanúgy ütnek, mint a karakterek jellemének összefeszülése. Kevéssé sikeres talán a túltolt poénok technikája: több ponton bonyolódnak a szereplők félreértésbe egy-egy semmiség felett (például hogy ki kicsoda), melyet aztán hosszan magyaráznak egymásnak. Elsőre még megmosolyogtató a helyzet együgyűsége, sokadjára inkább fárasztó.

A darab előnyei közé sorolható viszont a tematikus határátlépés múlt és jelen között: bár történetünk a 16. században játszódik, a díszlet a mai Kelet-Európát jeleníti meg (díszlettervező: Bogdan Spătaru). A proli valóság minden giccses kelléke megjelenik, perzsaszőnyegtől a virágos viaszosvászon terítőn át a foszló gyékénykerítésig és szőtt falvédőig. Míg országok sorsa dől el, a háttérben szárad a szennyes, és folyvást ömlik a házi pálinka és bor a demizsonból. A helyszínváltásokat pixeles, kivetített térképen követhetjük, hangos autóbrümmögéssel kísérve, majd egy buborékban felpattannak a történelmi városok. Ez a brechti múlt/jelen kontraszt kézenfekvő, de hatásos, és elérhetővé teszi Vitéz Mihály alakját egy budapesti nézőközönségnek is. „Felfedeztem Mihályban a kalandvággyal megáldott karrieristát, akiben jól megfér egymás mellett a tisztesség és az álnokság... aki ritkán mond igazat, a hazugságait viszont komolyan gondolja... egyszóval a mai politikust.” (Székely Csaba)

Az előadás politikai kommentárja viszont nem merül ki a korrupció kritikájában. Mellbevágóbb talán a mellékszereplők sorsa, mint a Buzescu fivéreké, akik erősködnek, hogy „nem tűrhetjük tovább” a politikai helyzetet, de megoldásként csak egy petíciót tudnak kigondolni, amit a török udvarba küldenének, majd Vitéz Mihály mellé szegülnek; hűségük és barátságuk jutalma, hogy halálra kínozzák őket. Hasonlóan megrázó Sztanka asszony története. A féltékenykedő és megcsalatott feleség alakja a komédia műfajának típuskaraktere, de Laura Mihalache érzékeny játékában nehéz nem szánni a gyötrődő asszonyt, aki elkeseredetten küzd a figyelemért és elismerésért. Mihály maga nagyobb talány: bár esendően emberi, hataloméhsége felszínes, és bukása hamar elveszíti érzelmi súlyát. Ahogy pöffetegen elterpeszkedik smaragdzöld plüssköntösében egy trónnak kikiáltott kerti székben, és legyint csak falvak felégetésére, asszonyok meggyalázására vagy gyermekek halálára, a néző elveszti iránta azt a szimpátiát, amely a Mihállyal párhuzamba állított Macbeth-figurának kijár. Az előadás viszont hősként siratja el Mihályt. Ez inkább disszonanciát teremt, minthogy rávilágítana a drámai karakter komplexitására.

Bár Mihály karakterábrázolása sajnos talán az előadás leggyengébb pontja, és a történelemleckék helyenként ugyancsak szárazak, a színészi játék és Ándi Gherghe átgondolt rendezése könnyedén elviszi a hátán a darabot. Kiemelkednek még a zenés elemek, melyek vegyítik a templomi éneket, a giccses erdélyi nótákat, a beatboxot és a rapet. Ezek a brechti songok kötik össze a leghatásosabban a múltat a jelennel, melyre ráerősítenek a vetítések történelmi filmekből és a híradó megrázó képsoraiból, ahol zsoldoskatonák helyett rohamrendőrök érvényesítik a mindenkori hatalom zsarnoki akaratát.

Székely Csaba: Vitéz Mihály
A marosvásárhelyi 3G színház bemutatója
Játsszák: Sebastian Marina, Alexandru Frânceanu, George Bîrsan, Laura Mihalache, Raisa Ané, Ștefan Roman, Cristi Bojan, Szabó János-Szilárd, Narcis Zamfir, Kovács Károly, Benedek Botond-Farkas
Díszlet: Bogdan Spătaru
Zene: Kovács Károly
Videó: Andrei Gereb
Románra fordította: Sándor László
A német szövegrészeket fordította: Elise Wilk
Rendező: Ándi Gherghe
2019 április 13.
Katona József Színház
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Fotó: Pályi Zsófi (BTF)