A FAQ Színház és az SZFE koprodukciójának eredménye először a rendező vizsgaelőadásaként volt látható az egyetem Ódry Színpadán, márciustól pedig a MU színház műsorát erősíti. Erősíti, hiszen az előadás majd’ minden eleme egy összetartó egészet képez, annak ellenére, hogy a szöveg és a cselekmény is rendkívül töredezett Szerencsére a fragmentáltság ellenére a mű lényege világos és érthető marad, már amennyire Kafka érthető lehet a szó szoros értelmében. Kukk Zsófia, dramaturg szövegében a sok húzás ellenére is megmaradt a mű esszenciája.

A kiindulópont, ahogy a regényben és a színlapon is olvasható: „valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert bár semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták”. Sem a vádról, sem Josef K-ról nem tudunk meg sokkal többet a darab folyamán. Ez persze egyáltalán nem gond, hiszen nem is a főszereplő személye a lényeg. Ezt a gondolatot Tárnoki azon rendezői koncepciója erősíti, hogy az előadás összes színésze egy ponton K. bőrébe bújik. A szereplők kiléte akkor sem számít igazán, amikor éppen nem K-ról van szó, hiszen mindenki a groteszk rendszer áldozata és „végső soron minden a bírósághoz tartozik”. Mindenki kisszerű, tehetetlen, és a bürokrácia végtelen labirintusában kering.

Mi, nézők is belekerülünk ebbe az útvesztőbe, méghozzá fizikailag is, hiszen helyspecifikus rendezés révén a színészek az előadás folyamán a színház (nézők számára) rejtett részein terelik az áldozattá vált nagyérdeműt. Tárnoki remekül használja a színház különböző tereit, így történhet meg, hogy közönségként a függöny legördülése után realizáljuk, a színpadon ülünk. Nem egy kis teremben, ahogyan korábban hittük, ráadásul minden reflektorfény ránk szegeződik, ami meglehetősen feszültségkeltő. A nézőteret tárgyalóteremként használják, és a színfalak mögötti öltözők bírósági kínzókamrákká válnak, ahová a pánikban várakozó vádlottakat hirtelen berántják. Elszívjuk egymás elől a levegőt, hiszen annyian vagyunk, hogy szinte alig férünk el a kis előtérben. A tágas nézőtéren se marad abba a fuldoklás, mert füstben úszik minden, alig kivehető a sejtelmes helyszín. Lélegzet-visszafojtva figyeljük a történéseket, és próbáljuk megérteni az érthetetlent, miközben újra és újra kirántják alólunk a stabilnak hitt talajt. Frusztráló fényhasználat (szűrt sárga fény, stroboszkóp és zseblámpák), idegesítően fülbemászó zenei elemek (a János bácsi a csatában variációi) és különböző zörejek (Bredán Máté) kísérik az előadást, ami egy kinagyított lázálom érzetét kelti.

A díszletet és a jelmezeket is az egyszerűség és a mobilitás is jellemzi. Egyetlen gurulós ágy, ami gyorsan a sarokba tolható. Ballonkabátot visel mindenki, ami egyszerre hivatalos, tekintélyt parancsoló és titokzatos, nem mellesleg könnyen levehető. Minden szinte egyszínű és sötét. A színészek mindenfajta erőltetettség nélkül mozognak ezek között a szürke szerep- és helyszínváltások között. Passzolgatják egymásnak K. szerepét, mint a lakótelepi gyerekek a labdát. Tűz, víz, repülőt játszanak, és a vesztes arcon köpi magát. Tárgyalásokra járnak, és az elítéltet kivégzik. Szemrebbenés nélkül leszúrják egy konyhakéssel. Végül ezt a konyhakést nekünk, nézőknek szegezik, és kiterelnek bennünket a hosszú folyosón. Igazából terelni sem kell, mert olyan hatással van mindenkire az előadás, hogy zavarodottan megyünk a hosszabb úton, mindenfajta ellenkezés nélkül. Engedelmeskedünk a logikátlan parancsnak, pedig már vége az előadásnak.

Az előadás magát az eleven tehetetlenséget ábrázolja, méghozzá remekül. Nyomasztó és riasztó világ, melynek mi magunk is részesei van, mely ellen mi magunk sem teszünk semmit. Félelmetes, hogy mindezek ellenére nem akartam, hogy vége legyen. Szívesen néztem volna még legalább másfél órát.

Franz Kafka: A per. FAQ Színház – SzFE koprodukció. Fordító: Györffy Miklós. Játsszák: Boros Ádám (m.v), Georgita Máté Dezső, György Zoltán Dávid (m.v.), Messaoudi Emina, Orbán Borbála, Tóvaj Ágnes. Asszisztens: Kónya Klára. Látvány: Molnár Anna. Dramaturg: Kukk Zsófi. Hang: Bredán Máté. Fény: Szalai Dávid. Rendező: Tárnoki Márk. Bemutató: 2019. március 7. MU Színház. 2019. március 9. Ódry Színpad.

Fotó: Éder Vera