A Fábri Zoltán-féle filmváltozat Törőcsik Marival vagy az Eszterházy Károly-féle tévéfilm Nagy-Kálózy Eszterrel a főszerepben a regény legkanonizáltabb feldolgozásai közé tartozik. De ki hinné, hogy Pacskovszky József A vágyakozás napjai címmel egy modern kori cselédtörténetbe ágyazva megalkotta saját filmváltozatát; vagy hogy Gábor Miklós tizennyolc részletben olvasott fel egy korabeli „hangos könyv”-formátumot 1977-ben a rádióban.

A feldolgozások közül a színházi adaptációk a leggyakoribbak. Elsőként a harmincas évek prosperáló színházi élete termelte ki a maga variációját Bulla Elma főszereplésével (a helyszín: Bárdos Artúr Belvárosi Színháza). Többek között készült egy változat a Tanácsköztársaság 50. évfordulójára emlékezvén 1969-ben az utazó Déryné Színház jóvoltából. Az egyedi műfaji kísérletezések között ifjúsági színházi előadás és musical rock-show is szerepel. Az 1930-as évektől 1990-ig körülbelül évtizedenként, aztán három-négy évadonként készül(t) újabb- és újabb feldolgozás. A regény drámai erejét vitathatatlanul mutatja ez az el nem apadó adaptációs láz.

Az, hogy nincs eredeti átirat, két dologra, ugyanarra és annak ellenkezőjére is rámutat: egymást követő alkotók szándékoznak létrehozni saját, eredeti változatukat, sajátos víziókat, ötleteket életre hívva. Rusznyák Gábor Miskolcon látott feldolgozása is ezek közé tartozik, akár csak Harag Györgyé (Újvidék), a Bezerédi Zoltán–Merényi Anna alkotó kettősé (Kaposvár) és Gyarmati Katáé (Szabadka). Ugyanakkor az Édes Anna regény színházi előadásai alkalmazott színházi produktumok, ahol a cél nem más, mint a történet egyszerű színpadra emelése. Megállapítható továbbá az is, hogy az elkészült szövegkönyv-változatokat időről időre előveszik. Ezáltal az eredeti bemutatóhoz képest újra színpadra alkalmazták Harag György, Bezerédi Zoltán–Merényi Anna, Tasnádi István, Solténszky Tibor, Bíró Kriszta–Guelmino Sándor és Thúróczy Katalin változatát is az idők során.

Amikor tehát ebből a történeti, komparatív megközelítésből tekintünk rá Rusznyák Gábor színházi alkotására, könnyűszerrel megfogalmazhatjuk azt az állítást, hogy hűen, szoros olvasással maga adaptálja a regényt úgy, hogy még gyönyörködtet is. A regényt komplex módon értelmezi az egyén (kiszolgáltatottság) és a közösség (adott társadalmi berendezkedés) szempontjait is figyelembe véve.

A közösség megjelenítését a tablószerűség fejezi ki, amit Khell Zsolt díszlete egyértelműen mutat meg. A nagy színpad egy teret használ, ahol akár párhuzamosan is zajlanak az események, nincs dobozfal és díszletfal. A Kamaraszínház megfelel egy budapesti nagyszínház méretének. (Mindig kérdés az Édes Annát nagyszínpadon vagy kamarateremben állítják-e színpadra, és kidomborítják-e a pszichés szálat vagy a társadalmi tablószerűséget.) A feldolgozás nem hagyja figyelmen kívül a regény politizáló részeit, mind a három szomszéd házaspárt szerepelteti, és a regény három nagy társasági összejövetelét, vagyis egy egyszerű vendégeskedést, a karácsonyi és a Vizy minisztériumi kinevezése alkalmából rendezett ünnepséget is kimerítően feldolgozza, nagyszínpadi kavalkádot teremt. Olyan finom, ám áthallásos utalásoktól sem riad vissza, mint az egyik politizáló vendég kirohanására, hogy márpedig többet ne legyen korrupció, a színpadon lévő, kórusként éneklő – ez az előadás egészét végigkísérő effekt – háttérben lévők rákezdenek az: Álom, álom édes álom operettslágerre.

Rusznyák Gábor feldolgozásában narrátorként maga Kosztolányi meséli el a történetet. Kosztolányi, a szerző mondatai erőteljesek. Az előadás „elolvassa” a regényt, szorosan, melynek önreflexív jelenete, a Párbeszéd egy zöldkerítéses ház előtt – a regény írója ebben a fejezetben saját magát (és kutyáját) is megjeleníti – is az előadás részét képezi, a regény színházi adaptációtörténetében elsőként ilyen expliciten. (A Déryné Színház feldolgozásában beszélnek Kosztolányiról, a kaposvári előadásban pedig Kosztolányi arcképe lóg a szobadíszlet falán.)

Az előadás realizmusból fokozatosan költőiségbe, elvontságba siklik át. Mutatja ezt a narrálás természete is. „Eltolásnak” nevezhető az a módszer, ahogy nem egészen azt csinálja a szereplő, amit a narrátor elmond. Amikor azt mondja, kinézett az ablakon, Anna csak elfordítja a fejét; amikor azt, Anna pattanásos és kis bajszocskája van, rá kell jönnünk, hogy a gyönyörű Mészöly Anna színésznőre ez nem igaz. Anna bevette a magzatelhajtó port – felfelé int a csillámló porral és az szépen aláhull, és ő alááll fejét felfelé tartva. Ez egyben költői kép is. Anna akkor is csillámport hint szét, amikor kiönti a szemetet. A felvágandó csirke egy párna, melynek tollai gyönyörűen szállnak a levegőben. A gyilkosság is szimbolizált. A késszúrások ugyan a színészek felé irányulnak, de a kettős gyilkosság erőszakosságát az üvegkalitka falán egyetlen vércsík jelzi. Ezekből a motívumokból áll össze az előadás egyedi stílusjegye.

Realitás és szimbólumok keveredését mutatja a díszletelemek milyensége is. Amikor rámutatnak egy berendezési tárgyra, az nem mindig „látszik”, de amikor számba veszik Anna batyujának tartalmát, az pontos enumerációval mutatja meg a tartalmát. A narrátor, amikor elmondja az első mondatokat, hogy Kun Béla elrepült, egy mai repülő modell van a kezében. Az ajtó, ami a házfelügyelőéket szimbolizálja, a tér közepén áll, és a „semmibe” nyílik.

Az előadás költőiségét az álomképek is hangsúlyozzák. Piroska, a Vizy-házaspár betegségben elhalálozott kislánya végig a színen van hófehér ruhájában, angyali természetével jön-megy a szereplők között. Amikor Bandikáról, Anna szeretett kisgyerek ismerőséről szó van, az angyal kislány az, akivel Anna a színpadon kontaktust teremt egy üvegfalon keresztül. A kettős gyilkosság megtörténte után a Vizy-házaspár kézen fogva táncol körbe-körbe kislányával, akit végre újra láthat. Az előadás során Angéla és Kornél, a Vizy-házaspár kapcsolata is érthetővé válik. Vizy elfogadja feleségétől a korholást lelkiismeret-furdalása enyhítésére, amiért csalja a boldogtalan asszonyt.

A színpadi tér hátsó falát a Tanácsköztársaságot igenlő, öklöt ábrázoló nagy plakáthatást adó sík felület takarja be. Négyzetelemekből áll, és fokozatosan hullik le az előadás időtartama alatt, alóla kibontakozik egy csupasz állványzat.  Kifejezésre jut így a régi rendszer megszűnése. A szereplők ruhái sajátos színkóddal bírnak. (Jelmeztervező: Tihanyi Ildi.) Piros színűek a kosztümök a kommün idején – az első felvonásban. Az előadás végére, a miniszteri kinevezési fogadáson mindenki fehérben van. (Anna ruhája rakott kockás rózsaszín ruha, a két színárnyalat között.) A díszlet központi eleme még egy üvegkalitka, ami az első felvonásban a Vizy-házaspár hitvesi ágyának ad helyet. A második felvonásra üres lesz.

A színészek egyéni teljesítménye és összjátéka minőségi. Az Édes Annát játszó színésznő, Mészöly Anna alakítása szép és drámai. Édes Annája alig beszél, csak vinnyog és makog. Értjük és érezzük, miért követi el a gyilkosságot. Amikor a vizsgálóbizottság előtt áll – bíráit a Vizyt és Vizynét játszó színészek (Görög László és Nádasy Erika) játsszák. Moviszter doktor (Szatmári György) mondja el a „tanulságot”: „embertelenül bántak vele”, „öntudatlan teremtés”.

Anna és Jancsi kapcsolatában a lélektani folyamatok érthetőek lesznek, az is, ami Annában és az is, ami Jancsiban megy végbe. Jancsi kiégett, azért, hogy ne élje át a magányt, mindig újabb és újabb élvezeti forráshoz nyúl. Anna vonzó számára, de amikor megkapja, már áll is tovább. Anna fogékony a szerelemre, a vele játszadozó Jancsi úrfi nem tudja, milyen érzékeny lélekbe tapos. Búcsúzóul átnyújt a lánynak egy csomag gesztenyét (látjuk, ahogy átadja), aki boldog, hogy nem haragszik rá az Úrfi.

Az utolsó képben a szereplők a központi elemnek számító átlátszó falú üvegházba tömörülnek, körülöttük a Kosztolányi kutyáját megtestesítő Annával, ahogy veszettként körbe-körbe fut, nyakán a felakasztásra szánt, megbélyegző kötél-nyakörvvel. (Felidéződik Mundruczó Kornél munkássága.) A körbe-körbe rohangáló veszett Anna-kutya lassan lehiggad, lelassul, újra Annává változik. Szól közben a lélekharang, a kórus. Tágasság, elemeltség, monumentális kép, katarktikus élmény.  A bőrünkön érezzük a kiszolgáltatottságot, hogy az embert állatnak tekintik, a szégyent. Az ebből való elemelkedést.

2019. január 19. Miskolci Nemzeti Színház

Kosztolányi Dezső: Édes Anna. Anna: MÉSZÖLY ANNA. Vizyné: NÁDASY ERIKA. Vizy Kornél: GÖRÖG LÁSZLÓ. Moviszter Miklós: SZATMÁRI GYÖRGY. Moviszterné: SERES ILDIKÓ. Tatár Gábor: VARGA ZOLTÁN. Ficsor: FANDL FERENC. Ficsorné: KEREKES VALÉRIA. Patikárius János: BODOKY MÁRK. Elekes József: SIMON ZOLTÁN. Etel: PROHÁSZKA FANNI. Stefi: TENKI DALMA. Kosztolányi: FECZESIN KRISTÓF. Kovács Marika: HORVÁTH ALKEXANDRA. Druma Szilárd: LAJOS ANDRÁS. Druma Szilárdné: SZIRBIK BERNADETT. Katica: VARGA ANDREA valamint ROBB KORKAY JÁZMIN. Díszlettervező: KHELL ZSOLT. Jelmeztervező: TIHANYI ILDI. Dramaturg: RUSZNYÁK GÁBOR. Ügyelő: GAZDÓF DÁNIEL. Súgó: FEKETE ZSOLT. Rendezőasszisztens: PÖLTZ JULIANNA. Rendező: RUSZNYÁK GÁBOR. Bemutató: 2018. október 12., Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház. Fotó: ÉDER VERA.