Mi az irodalmi minőség?

A fenti címen meghirdetett beszélgetéssel kezdem pénteken a fesztivált, és ha választ nem is kapok, a hatfős panel végére már zsong a fejem a rengeteg végiggondolandó kérdéstől.

Milyen viszony van a kánon és aközött, hogy mit gondolunk jó irodalomnak? Lehet valaha az irodalmi kánon nem nyugati? Miért a Nyugat határozza meg, mit a tekintsenek az afrikaiak jó irodalomnak? Csökkenőben van-e a fehér férfi dominanciája az irodalmi intézményrendszerekben? Mi lesz az egyre szűkülő kritikarovatokkal? Az egyre fontosabbnak tűnő fordítás, amihez kapcsolódóan egyre több a díj is, tényleg még inkább meghatározó lesz a jövőben? Tényleg egyre kevésbé sznobok az emberek, és olyan könyveket akarnak, amik érthetőek és élvezhetőek? Az lenne a jó megoldás, ha minden könyvet a saját kategóriájában tekintenénk jónak vagy rossznak, és nem próbálnánk a krimit vagy az instaköltőket ún. szépirodalmi könyvekkel összehasonlítani? Az idősebb kritikusok tényleg nem értik a fiatal szerzők könyveit? És a fiatal kritikusok az idősekét? Tényleg egyre kevesebb a rossz kritika, mert a kritikusok a kiadók zsebében vannak? A mai politikai trendek miatt a kánon is egyre inkább nemzeti lesz?

Beszélgetni akarok ezekről.

Az arab költészeti X-Faktor

„Kérjük, a következő eseményről ne készítsenek fényképeket, videó- vagy hangfelvételt”. Ezzel a mondattal indul szombat kora délután a Milliókat lebilincselő költészet című beszélgetés Hissa Hilallal, én meg leveszem az ujjam a hangrögzítő ikonjáról a telefonomon. A szaúdi költő borzasztó angolsággal próbál beszélni a verseiről, nem is értem, miért nem szereztek inkább egy szinkrontolmácsot, vagy miért nem fordít inkább Hilal beszélgetőpartnere, James E. Montgomery, aki amúgy a Cambridge-i Egyetem arab tanszékének professzora.

De a legnagyobb gond nem is az angoltudás hiánya, hanem az, hogy ma valamilyen oknál fogva semmit nem fogok megtudni arról, milyen nőként költőnek lenni a nemi egyenjogúságot az egyik legdurvábban semmibe vevő országban, pedig Hilal pont azzal lett híres, hogy úgy nyerte meg az arab világ költészeti X-Faktorát (igen, elképesztő, de van ilyen, és népszerű), hogy verseiben kritizálta a vallási fanatizmust és a fatva intézményét. (A róla készült filmről itt írtunk.) Később aztán rájövök, hogy én adtam le rossz címet a szervezőknél, mert volt egy kifejezetten erről szóló program is. (Igen, itt a legtöbb programra egyenként kellett regisztrálni, és egy belépő egy programra 100 koronámba, azaz több mint 3000 forintomba került volna.)

Az mindenesetre látszik, hogy abban a kultúrában, ahonnan ő jött, teljesen más a költő státusza: Hilal az egész beszélgetés alatt úgy viselkedik, mint valami bölcs öreg néni, akinek az a feladata, hogy tanítsa a népet. Elhangzik például, hogy nem helyénvaló, hogy emberek szenvednek, meg az is, hogy figyeljünk oda a gyerekekre, mert ők a jövő.

Megfőzni és megenni az apádat

A szombat este a norvég Szűcsingerrel, a Brødet og Eselettel (A Kenyér és a Szamár) kezdődik. A Gunnar Wærness költő és Henrik Skotte zenész, kabarészínész alkotta duó rögtön be is mutatkozik: „Én vagyok A Kenyér és a Szamár” – mondja a női dresszbe öltözött Wærness, „És én vagyok A Kenyér és a Szamár” – mondja az aranyszínű öltönyben feszítő Skotte.

Ha a színpadkép elsőre erőltetettnek is tűnik, a produkció valójában nem az, igaz, nem is nevetek annyit, mint amire számítottam. Zeneileg mindenesetre nagyon rendben van a dolog, az est abszolút csúcspontja pedig kétségkívül a „Bármelyik szerencsétlen meg tudja ölni az apját, / De nem mindegyik tudja megfőzni és megenni is őt" kezdetű sláger. Itt meg is hallgatható, egy másik fellépésük részeként. Aki kitalálja, melyikük a költő és melyikük a kabarészínész, azt meghívom egy norvég halkonzervre. (A színpadon lévő japán költő, Hiromi Ito ne zavarjon meg senkit, ő csak vendégfellépő volt.)

A gonosz az irodalomban és a világban

A Költészeti punkgála névre keresztelt nemzetközi versfelolvasásra nem férek be, pedig azt ígérték, lesz tánc is, de előbb-utóbb csak megunja valaki a dolgot és kijön a kétórásra tervezett eseményről. Addig is átülök A gonosz az irodalomban című beszélgetésre, ahol a nigériai Helon Habila, a török Hakan Günday, és a kolumbiai Juan Gabriel Vásquez hármasát faggatják arról, hogy miért és hogyan írnak szörnyűségekről. Látszik, hogy mindhárman profi, fesztiválokhoz szokott írók, okosakat mondanak, ha számomra nem is kifejezetten érdekeseket. (Utóbbi kettőnek magyarul is több könyve megjelent már.)

Végül a költők felolvasásának csak az utolsó félórájára érek oda, de így is hallom például a jemeni Mansur Rajih verseit. Rajihről azt kell tudni, hogy mielőtt Norvégiába menekült, hazájában 15 évig ült jogtalanul börtönben, és bár a versei egyszerűnek tűnnek, előadva kifejezetten jól működnek. (Itt van néhány angol fordításban.)

Tippek&trükkök Tomas Espedaltól

Tomas Espedal tősgyökeres bergeni író, nem csoda hát, hogy őt rakják a szombat este záróprogramjának. Mindjárt éjfél, a terem dugig, és amikor Espedal megkérdezi, hányan bergeniek a közönségből, rajtam kívül mindenki felteszi a kezét.

Espedal egyébként úgynevezett valóságirodalmat művel (virkelighetslitteratur – ld. még Karl Ove Knausgård), regényei annyira személyesek, hogy amikor a legutóbbiban az énelbeszélő öngyilkos lett, Espedal ma esti beszélgetőpartnere felhívta a kiadót, hogy minden rendben van-e Tomasszal.

Espedal, aki nem csak a regényeit nézve az egyik legszórakoztatóbb kortárs norvég író, néha annyira belelendül a beszélgetésbe, hogy feláll a székből, ha pedig nyomatékosítani akar valamit, akkor azt legalább háromszor elismétli. Megtudjuk például, hogy ő azért írja meg a saját magánéletét (van is könyve Mitt privatliv, azaz A magánéletem címmel), mert szocialista és nem hisz a magánélet intézményében, de az est legérdekesebb részei mégis azok, amikor az írásról beszél. A lényeget kihámozva kb. így hangoznának a tanácsai kezdő íróknak:

1. Ne olvass, az egyáltalán nem érdekes, helyette tanulmányozd az írók módszereit. Nézd meg, hogy melyik mit, miért csinál a könyvében, miért ott van az a melléknév és nem máshol stb.
2. Mindenki máshol tud írni, van, aki otthon, van, aki távol az otthonától. Találd meg a saját íróhelyedet!
3. Az írás nem foglalkozás, hanem életmód. Át fogod például élni azt, hogy kijött az első könyved, de nem tudod, fogsz-e még írni egyáltalán, és hogy egyáltalán innentől mi lesz az életeddel. Legyél vele tisztában, hogy legalább az első 20 évben szegény leszel, de ezt is szeresd az írásban.
4. Azért vannak az írásjelek, hogy használd őket. Ne írj még egy kibaszott regényt, ahol minden oldal egy tömbnyi szöveg. Használj kötőjelet, sorkihagyást stb.!

Espedal egyébként tavaly óta magyarul is olvasható, Petrikovics Edit A természet ellen és A művészet ellen című könyveit fordította le, a kettőt pedig egyben adta ki a Typotex.