A különterem előtt, a jegyünknek köszönhetően rögtön kapunk borospoharat és kinyomtatott menüsort, teli kézzel foglalunk helyet az emelvény széksoraiban. A törékeny talpaspohár, pici tér, a lampionszerű színes lámpák fényétől a félhomály és a volt mozibelső máig is érezhető édeskés illata eltávolítanak a hétköznapi gondoktól, jólesőn dőlünk hátra puha székeinken. Feltűnés nélkül megy a sürgés-forgás, a két zenész is nesztelen ül le hangszereivel, egyikük kezében fuvola, a másiknál gitár. A színész – az írófejedelem kedvenc kiegészítőjét felidézve, csokornyakkendőben – már játszik, mímeli, mintha régóta ücsörögne a mikrofon előtt. A borszakértő kidolgozott, gyakorlott, könnyed gesztusokkal készülődik. A székek közti asztalkákon borosüvegek behűtve. A lila fedeles műanyag alkalmatosságról menet közben kiderül, hogy visszaöntésre szolgál, ha nem ízlene az ital, netán sokallanánk. A programfüzet menüként négyféle bort kínál a négy Kosztolányi-részlet és a fölcsendülő dalok, zeneművek mellé, találó címek alatt tálalva a kombókat. A három művészeti ág számai egy-egy jellemzőjük mentén összefüggenek egymással, és mivel itt olyan zenészek lépnek fel, akik több műfajban is otthonosan mozognak, nem okoz gondot, ha régi és kortárs, illetve komolyzene és könnyedebb dalok váltogatják egymást.

Könnyű az első etűd. Esti Kornél énekéhez a club szellemét is megidézve Dave Brubeck: Take Five című, a modern jazz klasszikusának számító művét kapjuk, extra száraz Zardetto proseccóval. „A gyümölcsös habzó bor az északkelet-olasz régióban tipikus”, mondja a somelier. Megindokolja választását: „e pezsgő bor egyszerre egyszerű és bonyolult, sekély és mély”. A szöveg is a „fényes ízek varázsáról” szól, és arról, „mily sekély a mélység”.

A második rész Tiszta őrület: Zenében Isaac Albeniz Tangója és Astor Piazzola Libertangója következik, felolvasásnak Esti Kornél negyedik fejezete. A 19. századi spanyol és a 20. századi argentin zeneszerző művei időben és térben is különböznek, mégis harmonikusan hangzanak egymás után. A kínált Olaszrizling 2017 őszinte és nagyon magyar. Azt is megtudjuk, hogy az Olaszrizling a hazai bortermelés negyven százalékát adja ki. Nem kérkedik, nem ámít, állandó minőségű – biztos befutó.

Esti Kornél a Becsületes Városban kóborol. Itt nem rejtik véka alá, ha lőre kerül az asztalra, a korcsmáros kerek-perec megmondja, hogy rossz a bora. Az őszinteség a bölcsesség jele lehet – veti fel a főhős. És a kapatosságé is – fűzzük tovább a gondolatot. A nedű kortyolása közben nagyot derülünk az íráson, például Hörgő Ervin verseskötetén, melyet a városban még senki nem vett meg, vagy amikor a helyi hírharsonáról hallunk, melynek minden sorát megfizetik, tehát tuti nem mond igazat, de legharsányabbak a göcseji nyelvjárással beszélő francia tanár hirdetése hallatán vagyunk.

Három: Igen! Az Oblivion dallamainak komponistája is Piazzola, és ezúttal is tangót hallunk. Hozzá a Liszkay Giulia 2016 fűszeres és testes – ezt tartjuk a legfinomabbnak az este. A szakértő elmagyarázza az ízélményt: „érthető” bor, nem kell rajta sokat gondolkodni; erősen gyümölcsös, és kész. Azon viszont érdemes elmélázni, hogy a cabernet franc miért egyedül nálunk nagy divat. De csakhamar belemerülünk Esti Kornél kilencedik fejezetébe, melyben hősünk egy bolgár kalauzzal elegyedik szóba a vonaton. El akarja hitetni, hogy beszél bolgárul, mindenre „igennel” válaszol, de annál bravúrosabban variálja testbeszédét. Egyre komikusabb helyzetek alakulnak, míg nemcsak szájunk kesernyés a cabernet-től, de hangulatunk is keserédessé válik, a jóféle olvasmányok kénye-kedve szerint.

Negyediknek Mély dolgok jönnek: a kissé harcias – ha lehet e jelzőt használni a tolakodó, mégis illő savasságra – és nem túl drága Ikon Áfium 2015, valamint Eric Satie Gnossiennes No. 1-es tétele. Mindkettő túlfűtött, ráadásul a francia zeneszerző a párizsi művészek tipikus bohém életét élte.

Ahogy Esti Kornél kalandjainak második fejezetében Kornél is ifjonti hévvel, korhely kedvvel tivornyázik barátaival a pesti éjszakában. „Fiatalságunk oly édes volt, hogy valamivel el kellett keseríteni.”

A hangulatos novellákat kedvünk kerekedik otthon is elolvasni, bekuckózva, egy pohárka zamatos borral, a háttérben zenével. Ha pedig újfent részt vennénk a VinoSofia irodalmi borkóstolóján, a búcsúzáskor megtudjuk, hogy március 17-én a Budapest Jazz Clubban terítéken Amerika borainak és a szőlőtermő régiók izgalmas történeteinek párosítása, és ezúttal az Altamar zenekar röpíti időn és téren át a kóstolókat. Ott találkozunk, esetleg a vonaton, a Becsületes Városban vagy a pesti éjszakában!

A VinoSofia estje. Közreműködők: Egger Géza – színész, Kálmán Gábor – borszakértő, Kristó Zsófia – fuvola, Oravecz Péter – gitár, 2019. február 3., Budapest Jazz Club

Fotó: Kovácsovics Júlia