Tandori minden versgesztusának személyes tétje van, különös szerveződésű költői világa olyan létuniverzum, ahol az összes nagy költői téma, egyebek mellett az élet, a halál, az itt- és ottlévőkkel, az élőkkel, a holtakkal, a verebekkel való szolidaritás a saját én-történés elgondolása: mi történik velünk a világban, hol vagyunk otthon. Költészetének sarkalatos pontja a versírás műveletének és a költészettörténeti, művészettörténeti, műveltségi kapcsolatoknak egyidejű megjelenítése, változatosan és sok variációban, az olvasó számára mindenekelőtt életérzés-lecsapódásaként: „az értelmezhetés csak művi mérv-adó” – ez a sor egy Weöres Sándorhoz írt versből való, és fölfogható a költői ars poetica egy lehetséges változatának.  Életműve meghitten együtt él a tradícióval, mely szinte a teljes magyar költészet körét magába foglalja a világlírával együtt, ahol az osztrák, a német és angol nyelvű irodalom és filozófia tölti ki szemhatárát. A költészet fogalmának és szerepének, a költő helyzetének és státuszának újragondolása, mely elütött még közvetlen elődeinek és kortárs példaképeinek, Pilinszkynek, Weöresnek, Nemes Nagynak, Jékelynek a mintaadásától, érthető módon ingerelte a politikai hatalmat, mivel a „másként író” költő a másként gondolkodó értelmiség kezére játszott. A “nem várt modernség” szülője volt a költő, akinek hatása túllendült a leírt szó keretein, inspirált festőket, képzőművészeket, zenészeket.

Pályanyitó kötete, a Töredék Hamletnek, 1968-ban látott napvilágot; életrajzi értelemben késeinek mondható debütálás volt: a költő abban az évben töltötte be harmincadik életévét. Az 1450 példányban megjelent könyv valóságos vízválasztója lett a 20. századi magyar költészeti gondolkodásnak; a Töredék Hamletnek tíz év terméséből készült szigorú válogatás, az 1959 és 1968 között írott versek rostája. A kötet megjelenéséhez Vas István tekintélye és szakmai súlya kellett: amikor a Szépirodalmi kiadót igazgató Illés Endre fiatal költők köteteinek kiadását tervezgette, Vas István -- az akkor már irodalmi körökben feltűnést keltett, és élénk visszhangot kiváltó -- Tandorit azzal ajánlotta a figyelmébe, hogy csak akkor lesz „megbírálható” Tandori, ha kötete lesz.  A húzás bejött, később már csak arra kellett ügyelni, hogy Tandori váratlan, tágas és nagy ívű költői kibontakozás következő lépései elé a hivatalos kultúrpolitika ne állítson (leküzdhetetlen) akadályt. Pándi Pál mesterkedése miatt azonban majdnem esett kútba Tandori második kötetének a megjelenése. A Töredék Hamletnek ugyanis oly mértékben irritálta a kádári irodalomkritika némely képviselőjét, hogy Tandorit és költészetét még évekig megpróbálták „pályán kívülre” szorítani. A csak “sárga könyvként” emlegetett  Egy talált tárgy megtisztításának (1973) újbóli megjelentetésekor a kilencvenes évek közepén derült ki, hogy a Tandori ismét nem azt a kötetét jelentethette meg, amelyet elképzelt: több jel-verset kénytelen-kelletlen el kellett hagynia, kötetének eredeti címét ( ez az A. Rembaud a sivatagban forgat lett volna) pedig másra cserélni. (A kényszerű „gesztust” persze, láttuk, már első köteténél is a kiadhatóság érdekében alkalmaznia kellett…) E költői periódusának egyik korszakos képverse, a Godot-ra várva: 11 aero-mobil például csak 1989-ben, válogatott verseinek kötetében talált vissza „hovatartozása szerinti” eredeti helyére. Bojtár Endre lengyel nyelven közölhette először egyik nagy port fölvert Tandori-tanulmányát 1973-ban, majd tíz évvel későbbi tanulmánykötetébe, az Egy kelet-européer az irodalomelméletben címűbe a szó szoros értelmében belecsempészte Tandorinak ezt a térbeli „kihajtós versét”, mely egy Rilke-nyersfordításból és valószínűleg egy prospektusból kimásolt légijárat-térképsorból áll. Erről, a Godot-ra várva: 11 aero-mobilról írta az alábbiakat: „Tandori minden újabb verse egy-egy ilyen becsapódási hely a költészet, a nyelv, a személyiség, a valóság csontos bástyáin, s a művek ütötte résen tágas, szabad terepre nyílik kilátás.”

Halála napján nincs pontosabb jellemzés róla.

Fotó: Várnagy Tibor

Tandori Dezső prózája a Prae-ben