Visy Beatrix Örkény egy kevéssé ismert kisregénye, a Rózsakiállítás (1977) kapcsán kérdezett rá a halál ábrázolhatóságára. Mivel a szövegben egy dokumentumfilm forgatásán dolgoznak (tervezett címe Meghalunk), ezért a filmelmélet felőli olvasat is relevánssá vált az interpretáció során. Visy felhívta a figyelmet arra, hogy az esztétikai kérdések mellett az irodalmi mű kordokumentumként is értelmezhető, mely megoldásaiban az uralkodó politikai rendszer lenyomatait hordozza. Örkény regényének hibriditása nemcsak a különböző művészeti ágak megidézésével opponál, hanem azok kódjait is aktiválja: különböző típusú szövegeket alkalmaz (interjú, levelek, kritika a regényben forgatott filmről), amelyek ebben a kontextusban a montázstechnika irodalmi megvalósításaként értelmezhetők. A regény kikezdi a halál, lényegében a valóság ábrázolhatóságát, az objektivitás ellehetetlenülését, és azt szuggerálja, hogy nincsenek egyéni történetek, még a halál sem egyéni, csak egy színrevihető modellként képzelhető el.

Halász Rita a képzőművészeti példákon át mutatta be Krisztus halálának ábrázolását, a fókuszt a testhelyzetre téve. Az előadó rámutatott arra, hogy sok esetben azért ábrázolták a kereszten élőként, hogy abból egyértelművé váljon, hogy feltámadt. A II. századi szamárábrázolástól, Grünewald csúnya Krisztusán át elérkezünk a kívánatos férfitesthez. A reneszánszból ismert halál erotikája a krisztusi reprezentációkon is megtalálható, sok esetben fallikus hasizommal, vagy ágyékkötő alá rejtett erekcióval. 

A klasszikus első féltáv után következtek a kerekasztalok, az első meghívott Hermann Veronika volt, akivel Visy és Halász kiemelten a szülés ábrázolhatóságát boncolgatták. A többnyire közhelyes, stilizált példákon túl nehezen tudtak olyan példát említeni, amely ténylegesen kezdtek volna valamit a jelenséggel. Halász Rita a szkeptikus pontot erősítette, és feltette a kérdést, hogy van-e bármiféle kuriózuma vagy tétje az ábrázolásnak. Felvetődött a rossz anya kérdése (Bad moms), az anya, aki nem szereti a gyerekét (az Aranyélet harmadik évadában Janka). Abban mindhármuknak megegyezett a véleményük, hogy Mészáros Márta Kilenc hónap című filmje elemelkedett a szokványos reprezentációktól., úgy tűnik viszont, hogy sem magyar, sem nemzetközi kontextusban átütő alkotás nem jött létre ebben a témában. A szeminárium résztvevői aktívan csatlakoztak a beszélgetéshez, személyes élményeket, tapasztalatokat megosztva. 

A szülést a halál váltotta fel, Pass Andrea Eltűnő ingerek című darabja és rendezése kapcsán beszélt személyes történetének megírásáról és traumafeldolgozásról, ugyanakkor a beszélgetések között átjárás is megképződött hiszen a rendező korábbi, Napraforgó című munkája éppen a rossz anyát, az anyaságtól menekülő nőt állítja a fókuszba. Pass arra vállalkozott legutóbbi munkájában, hogy a betegséget, konkrétan a pillangódaganatot dramaturgiai eljárásként használja, a valós elemeket intertextusokkal társítja. 

Az élet-halál bináris oppozíciójából úgy tűnik, hogy egyértelműen a halál kerekedik felül, hiszen a maratont záró nyolc felolvasóból (Bakos Gyöngyi, Halász Rita, Harag Anita, Posta Marianna, Schein Gábor, Szeifert Natália, Terék Anna, Turi Tímea) főként ez utóbbi tematizálódott, de természetesen a születés, szülés tapasztalata is megjelent. Úgy tűnik, hogy az irodalomban könnyebben, klisémentesebben működik a megjelenítés, mint a vizuális művészetekben.

A Lakásszeminárium tavaszi témája a tudatállapotok lesz, az első alkalom középpontjában a szeszt helyezték az előadók. Bővebb információkért érdemes követni a rendezvénysorozat Facebook-oldalát.

Nagy Hilda (1995): irodalomtörténész, kritikus. A kolozsvári BBTE-n szerzett magyar és orosz szakos diplomát. Jelenleg az ELTE Irodalom- és kultúratudomány mesterszak végzős hallgatója, modern magyar irodalom szakirányon. Minden érdekli, aminek köze lehet a betegségnarratívához.