Először a Magazin szerkesztője, egyben az est moderátora beszélt a periodika arculatáról, célközönségéről. Elmondta: a lap célja elsősorban a klasszikus szerzők népszerűsítése; ennek a popularizációs célnak velejárója, hogy bár elsősorban szakmabelieket kérnek fel a lapban való publikálásra, a cikkek nyelvezetét igyekeznek a laikusok számára is érthetővé tenni. Emellett a Magazin a műfajok változatosságában is eltér a hagyományos szaklapoktól: a tanulmányok mellett interjúk, sőt, primer szépirodalmi szövegek is találhatóak benne. A kurrens számot témák szerint osztották blokkokra, melyek mind valamiképp Ady Endréhez kapcsolódódnak: az első blokkban a századfordulós Nagyvárad szociokulturális és gazdasági kontextusáról olvashat az érdeklődő; a második és harmadik blokkban a Nagyváradon kiadott Holnap antológiáról tudhatunk meg újat; a negyedik, illetve ötödik blokk pedig magához a költő személyéhez kapcsolódik.

Pataky először Herczeget kérdezte annak kapcsán, miért tartjuk Ady Endrét „a” modern magyar költőnek. Herczeg szerint a modernséghez először a kor kontextusát kéne megértenünk. A magyar modernség tulajdonképpen nem a szimbolikusnak tartott Új versek kiadásával kezdődik Magyarországon – a kötetben olvasható versek ugyanis már korábban publikálásra kerültek az akkori sajtóban, heves esztétikai-irodalmi vitákat is magukkal vonva. Ady nagyszerűsége abban rejlik, hogy míg kortársai, és ő maga is első két kötetében, a 19. század közhelyeit variálták, ő képes volt valamiféle megújulásra, a szerelmi költészet toposzain való túllépésre; rájött, hogy a költészet többre képes a „szenvedek, mert elhagyott”-típusú zsánerlírán. És azt sem szabad elfelejteni, hogy – főleg a francia szimbolisták hatására – rájött: a költészet ereje nem a puszta kimondásban, hanem inkább a sejtetésben, a burkolt versnyelvben rejlik.

Herczegtől Buda Attila vette át a szót, aki a korabeli Nagyváradot és a modernség jellegzetességeit vázolta fel a közönségnek. Nagyvárad, annak  ellenére, hogy a centrumtól (Budapest) földrajzilag távol esett, bár lekicsinyítve, de lépést tartva leképezte annak fejlődését (az irodalomtörténész ennek kapcsán egy Párizs-Bécs-Budapest-Nagyvárad tengelyt is felrajzolt virtuálisan). A modernség kapcsán elmondta, két paradigmát tudunk megkülönböztetni, ha irodalmi modernségről beszélünk: egyik az aktuális hagyományoktól való elrugaszkodásban, másik a kollektív európai (szellemi értelemben vett) hagyományokhoz való organikus odakapcsolódásban keresendő, melynek kapcsán Babitsot hozta fel példaként. A Holnap antológia kapcsán szóba jött Babits és Ady kapcsolata is. Babits az egyetem után kényszerből Fogarason tanít, ahol a lapokban már találkozik Ady nevével. Ekkor aktívan dolgozik első kötetén, melynek kéziratát az ún. „angyalos könyvbe" írja (erről a lapban tanulmány is olvasható), s közben aktívan levelezik Juhász Gyulával, aki szeretné megismertetni egymással a két költőt. Beinvitálja hát Babitsot a Holnap köreibe, ahol – annak ellenére, hogy mindketten tudják: eltérő lírai utakon járnak – először szakmai, majd később emberi partnerviszony alakul ki a két költő közt. A Holnap egyébként korántsem volt akkora unikális, széllel szembe menő vállalkozás, mint ahogy a kollektív emlékezetben él: az időközben elinduló Nyugat lényegében már megteremtett egy „intézményi” hátteret a magyar irodalmi modernségnek.

A Nyugatot megemlítve nem szabad kihagynunk egy fontos irodalomtörténeti jelenséget sem, melyet a közönségnek Herczeg Ákos prezentált: az ún. Nyugat-matinékat. Ezek lényegében valahogy a mai felolvasóestek és az országjáró turnék ötvözeteként képzelhetőek el. A Nyugat – hogy a folyóirat hírét a fővárosból exportálja – felolvasóesteket szervezett vidéki városokban,  általában egy-két szerzőjére fókuszálva. A dolog fájó iróniája, hogy bár némi szakmai sikert hoztak a rendezvények (bővült pár vidéki előfizetővel a lap vásárlói köre), a vállalkozás pénzügyileg kivétel nélkül csőddel végződött (van, ami nem változik).

Az est vége felé Zeke Zsuzsanna beszélt Ady és Csinszka kapcsolatáról, és arról a kevesek által tudott tényről, hogy Csinszka nem csak nagyformátumú művészek szeretője, felesége volt, hanem maga is publikált verseket 1931-es kötetében. Szó volt az Adyval való életének jól dokumentáltságáról is: Csinszka leveleiből szinte életük minden pillanata kirajzolódik; hasonlóképp közös lakásuk berendezésével, melynek köszönhetően könnyű volt a Veress Pálné utcai Ady-múzeumot eredeti állapotában rekonstruálni.

Legutolsó kérdésként Pataky a kultusz szerepéről, a kanonizációra tett hatásáról kérdezte a beszélgetőket. Herczeg szerint a kultusz olyan értelemben jó dolog, hogy figyelmet irányít egy egyébként is értékes alkotóra, azonban – és talán erre az idei Ady-emlékév a legjobb apropó – ideje kicsit újraértelmeznünk az Ady-kultuszhoz való viszonyunkat; megnézni, mit mond nekünk ma a költő. Hogy a kultuszról lepillantva kicsit a szövegeket is meglássuk.