Rocio Bonilla Der höchste Bücherberg der Welt (A világ legmagasabb könyvtornya) című könyvében a főszereplő kisfiú olyannyira szerelembe esik az olvasással és a könyvek által átélhető kalandokkal, hogy már nem eszik, nem iszik, nem alszik, hanem egyre magasabbra tornyozza a könyvkupacot, amin ül. Az ideális olvasó és a polgári giccs sztereotípiája, ahogy Nowak nevetve meg is jegyzi. A néhány bemutatott oldal és illusztráció arról tanúskodik, hogy a kötet valóban tökéletes idealizmus, tele kontextuális utalásokkal, a klasszikus gyerekkönyvek figuráival. Teljesen megfelel bármely kvíz vagy kötelező olvasmányok listájának összeállításához is.

Aztán persze elérkezik a pillanat, amikor a világ legideálisabb gyerekét is hazahajtja az éhség. Illetve csak hajtaná, mert ugye épp a világ legmagasabb könyvtornyának tetején ül. Pech, nevetnek körülöttem a legtöbben, csak néhány valószínűleg efféle korú gyerekkel bíró szülő szemében látok némi együttérzést. A megoldás is giccses, a rukhmadár végül leviszi a kisfiút, aki másnap újrakezdi a világ második legmagasabb tornyának építését.

További két könyv után eljutunk a délelőtt témájához: Egy nagy nap, amikor majdnem semmi sem történt. Ben Guterson bármely korszakba passzoló Winterhaus (Téli ház) trilógiájának első részének ismertetésekor kissé unottan ülök, a legújabb árvagyerek, internátus, fiú-lány barátság, a háromszázadik oldalon felbukkanó vámpírlady és az elvarázsolt könyvtár nem hangzik túl meggyőzően.

De a következő könyvnél felkapom a fejem: Leningrád ostroma ifjúsági regényben? Egy ikerpár, Viktor és Nadja megpróbál kijutni az ostromlott Leningrádból, de a tömött vasútállomáson elszakadnak egymástól. Mindennapi harc a túlélésért, eltérő színekkel nyomtatott, váltakozó elbeszélői visszaemlékezés, korhű dokumentumok. Féldokumentarista regény, amelynek főszála tulajdonképpen Viktor útja vissza, Leningrádba, hogy megtudja, vajon a testvére is meghalt-e egy tűzben.

Hogy farkaskaland van-e benne, azt nem kérdeztem, de a jelek szerint akár magyar kiadásra is erősen érdemes kötet Davide Morosinotto Verloren in Eis und Schnee (Elveszve jégben és hóban) című könyve. (És igen, elsült azért a Winter is coming poén is.)

Még mielőtt a farkasokra térnénk, még egy történelmi regény, pontosabban graphic novel. Illetve egy kitérő. Egyre markánsabban fordul elő ugyanis az a jelenség, hogy a kényes és/vagy történelmi témákat feldolgozó könyvek és életrajzok már nem a regény műfaját választják. Ott volt például a több díjjal is kitüntetett Reinhardt Kleist Der Traum von Olympia. Die Geschichte von Samia Yusuf Omar (Egy ötkarikás álom. Samia Yusuf Omar története), és nemrég jelent meg Anne Frank naplója is ebben a formában, de a klasszikusok egy része is könnyebben utat talál az olvasókhoz így. 2010 óta elérhető Kafka Átváltozása és Hemingway Az öreg halász és a tengere is graphic novelként. Az egyik legismertebb új klasszikus pedig Shaun Than Arrival című kötete.

Ebbe a sorba illeszkedik Jochen Voit & Hamed Eshrat (III.) Nieder mit Hitler. Oder warum Karl kein Radfahrer sein wollte (Le Hitlerrel, avagy miért nem akart Karl biciklista lenni) című műve. Egy Erfurtban élő idős ember két diktatúrát és egyéb történelmi kataklizmát is átélt, de nem szívesen mesél ezekről az időkről, noha 1945-ben négy barátjával „Le Hitlerrel!” röplapokat osztogatott és fegyházba is került érte. Karl Metzner, az egykori erfurti “Zelle des Nationalkomitees Freies Deutschland“ elnevezésű ellenállócsoport alapítója Jochen Bockkal egyetemben. A fiúk külföldi, szigorúan tiltott rádióadókat hallgattak, uszító Hitler-ellenes jelszavakat írtak a falakra és úti írógépén Metzner röplapokat gépelt, amit a csoportjával együtt osztogatott. A diákokat a Gestapo elfogta és bebörtönözte. Metzner a háború után pap lett, és ezzel megakadályozta, hogy a NDK-ban folyamatosan ellenállási harcosként definiálják.

Jochen Voit ezt az életutat dolgozza fel és egy Stasi-ügynök szájába adja a következő szavakat: „Fontos, hogy mi itt az NDK-ban gondosan különbséget teszünk a csibészkedés és az igazi antifasizmus között.” Voit és Eshrat könyve nem hagy kétséget afelől, hogy Metznerék akciója semmiképp sem az ártatlan csibészkedés kategóriába sorolódik. A történet elbeszéli, ahogy a fiatalokból, akik a nemzetiszocialista rezsimbe különbözőképp involválódtak, miként lettek ellenállók. A történet két idősíkon játszódik, a fekete-fehét kerettörténet Metzner 1960-as Stasi kihallgatását örökíti meg, a színes képek pedig a retrospektív elbeszélést kísérik, ahogy a fiatalkori éveire emlékszik vissza. A konvencionális elbeszélésmódot teljesen mellőző, klisémentes narráció végig ragaszkodik a történelmi realitáshoz, és nagyon kicsit távolodik csak el az utóbbitól. Sajnos Metzner idén, augusztus 23-án elhunyt, de így e műben története mégis tovább él.

Mac Barnett &Jon Klassen Der Wolf, die Ente & die Maus (A farkas, a kacsa és az egér) című képeskönyvével kapcsolatban, ha azt mondom mise en abyme, kicsit talán le is lövöm a poént. Habár a két szerző páratlan humorából, a képi megjelenítés egyediségének értékéből kicsit sem von le, ha elmondom, hogy a kacsa és az egér lakberendezésre vonatkozó ötletei, nos, a farkas bendőjének berendezéséről szólnak. Amikor tehát azon morfondíroznak, miképp lehetne világosabbá tenni a lakásukat, az olvasó szakad a nevetéstől. De ezzel nincs vége, hiszen a történetet a farkas szeméből is láthatjuk, akinek a bulizó egér és kacsa annyira megfekszi a gyomrát, hogy alaposan utánagondol az étkezési szokásainak. Ennél többet azonban nem mondok, inkább a videó:

Siri Pettersen könyve Die Rabenringe. Odinskind (Hollógyűrűk. Odin gyermeke) eredeti kiadásáról a HUBBY már 2016-ban hírt adott, ez a könyv most német fordításban is megjelent. A fantasy műfajába tartozó trilógia különlegessége a sok egyéb elégtelenül szerkesztett és/vagy rosszul fordított regényekkel szemben (amelybe az eredeti kötet minősége, a magas oldalszám és fordítói költségek egyenes arányú növekedése szignifikáns szerepet játszik) a letisztult, szép nyelvezet és a jól kidolgozott mellékszereplők. Egy könyv, amelyet már tíz nyelvre lefordítottak, de angolra még mindig nem.

Jérémie Moreau graphic novelje, Die Saga von Grimr (Grimr legendája) Izlandon játszódik, ahol a toposznak megfelelően egy árva fiú, aki vulkánkitörésben veszti el a családját, az éhség és hideg elleni  küzdelemben eldönti, hogy legendát teremt maga köré. Hogy miképpen sikerül, ezt mondja el végül a kötet, az 1783-ban játszódó történet. Hasonlóan szokatlan helyszínen, más kultúrkörből merítve, de a fantasy műfajába illeszkedik a Children of Blood and Bone Tomi Adeyemitől, az afrikai mítoszok világa, a rasszok elkülönítése a téma. Zélie világa egészen addig telve volt mágiával, amíg a lélekfogók, mint Zélie anyja is, vigyáztak életet és halált. Egy éjjel azonban elapad az erejük, és a hataloméhes király minden egyes mágust megölet. A vérfürdő elrabolta Zélie anyját is és az egész néptől a reményt. Zélie-nek egyetlen esélye van: visszahozni a mágiát, sötét útvesztőn keresztül, az ellensége és a trónörökös előtt mindig egy lépéssel.

Eltűnt anyával kezdődik Melissa Albert Hazel Wood című regénye, ahol Alice (sic!) a nagymamája halála és anyja eltűnése és intése (ne menj Hazel Woodba) után nyomára kell járjon a történetének. A nyomok persze a nyúl üregébe, azaz Hazel Woodba vezetnek. Az előző könyvekhez képest a Hazel Wood Lettner szerint maga a totális káosz, telezsúfolva kultúrtörténeti és mainstream utalásokkal.

A második nagyobb téma: Die Reise nach Dazwischen (Utazás a köztesbe) - folytatódik az előadás. Kissé rezignáltan ülök Jens Rassmus első teljesen önálló kissé kínrímes kötetéig (Das Nacht-Tier). Rassmust szeretem és a már-már Romhányira emlékeztető rímei megnevettetnek. Michael Roher hosszú ideje stabilan hozza a formáját, nincs ez másként a Prosch und die abenteuerliche Jagd nach Matzke Messer cíművel sem.

Aztán Dita Zipfl és Mateo Dineen Monsta (Szőny) című kötetéig eléggé unatkozom, ezen a ponton azonban egyrészt Majoros Nóra Rém a szobádban című kötetére gondolok, másrészt képtelen vagyok nem hangosan röhögni. A „szőny” ugyanis meglehetősen sajátos ortográfiával panasz- és felmondólevelet ír a „kint”-nek. Egy könyv, amit nagyon sürgősen ki kell adni magyarul is.

A harmadik nagyobb blokk címe: Wie sieht es aus in unserm Haus? (Hogy fest a minálunk?) az azonos című Einat Tsarfati által jegyzett könyvből származik. Böngésző a javából, talán valahol még Jakab üveggolyói is megkerülnének, ha elég időt hagynának a nézegetésre.

Julie Völk iskolai topográfiát bemutató kötete is igazi hiánypótló darab. (Wenn ich in die Schule geh, siehst du was, was ich nicht seh – Ha az iskolába megyek, látsz valamit, amit én nem) A cím rájátszás egy gyerekjátékra, ami a magyar barkochba és a repül a, repül a... játék megfelelője.

Ramona Bădescu és Amelie Jackowski Die Ameise und der Bär (A hangya és a medve) című kötete szintén meglehetősen ismert módon indul, az ukuleleórára igyekvő medve talál egy ájult hangyát, akiről aztán gondoskodik. A végigbeszélgetett éjszaka után a világ a medve számra is másképp fest.

Jens Rassmus még egy kötettel szerepel a listán, Will Gmehling Chlodwigjának az illusztrátoraként. A kötet első kuriózuma a két gyerek, akiknek mindkét szülője azonos, vagyis édestestvérek. A történet a Koldus és királyfi modern értelmezése. Igazi erénye a műnek, hogy a valóságos érzelmeket mutatja meg, az irigységtől a féltékenységig. A fordított meneküléstörténet nem happy enddel ér véget, a gazdag fiú is visszatér a maga életébe és Chlodwig is a sajátjába.

Újra néhány kevéssé izgalmas könyv után felvillanyozódom Frida Nilssontól, akit „mellékesen” Astrid Lindgren legitim utódjának tartanak a svédek. A címe: Ich und Jagger gegen den Rest der Welt (Jagger és én a világ ellen). Bengt mindig is szeretett volna egy legjobb barátot vagy legalább egy barátot, egészen addig a napig, amíg rá nem zárják a többiek a pincét. Innen aztán Jagger szabadítja ki, aki ismeri a dörgést, mindig tudja merről fúj a szél, sőt a jég hátán is megél. És kutya. Jagger egy kutya. (A szülők reakciója alapján inkább hajléktalan, de végtére is, lehet akár egyszerre mindkettő.) De szerinte Bengtnek bosszút kell állnia, így kerül patkányhulla a postaládába, bicikli a folyóba. Végülis, jogos. A népszerű szerző nagy komolysággal és fekete humorral meséli el most egy kívülálló történetét. Ahogy az eddig megjelent kötetei, ez is magyar kiadás után kiált.

Nyilván nem túl meglepő (annak aki ismer), hogy a Die Ritter von Crongton (Crongton lovagjai) címre felkaptam még jobban a fejem, de a változatosság kedvéért nem a HEMA miatt, hanem talán emlékeztek, pár éve teljesen lenyűgözött Nils Mohl Stadtrandritter című kötete, ami egyébként hasonlóképpen trilógia, mint ez, csak ennek a szerzője Alex Wheatly. A sztori egy fiktiv városrészben játszódik, minden kötetben másik fiú mesél a három főalak közül,  bandaháborúk a feketék lakta negyedben. Alternatív Pál utcai fiúk, jutott eszembe. A Guardian Children’s Fiction díjas könyv 12 éves kortól ajánlott, igazi fiúknak való irodalom. Persze, nem véletlenül emlegettük Nils Mohlt sem, hiszen az ő trilógiájának első részét végre megfilmesítették. (Csakúgy mint a Rico, Oscart, ami szerintem a 2010-es évek legzseniálisabb ifjúsági könyve, ki tudja, hogy Magyarországon miért nem futott be?!)

Kristina Aamand Wenn Worte meine Waffe wären (Ha a szavak fegyverek lennének) kötete egy nem mindig polkorrekt coming-of-age regény. Az iskola egyetlen muszlim diákja, Seherazade hallgathat eleget, ami csak rosszabb lesz, amikor az anyja vallási buzgalmában elrendezné a jövőjét. Az apja PTS-ben szenved és végül kórházba kerül, itt aztán végképp elveszti a lány a fonalat. Az egyetlen, ami segít, az a rajzolás és írás, amit senki nem láthat addig, amíg szerelmes nem lesz. Hogyan boldogul és főleg hogyan látja egy muszlim lány a nyugati társadalmat? Erre adhat egyfajta választ a regény.

Brigit Young Lost&Found című kötetében megint csak egy hendikepes, outsider lány történetét olvashatjuk. Tillie Green egy autóbaleset következtében sántít, így leginkább a kamerája mögé rejtőzik. Az objektíven keresztül azonban nem csupán más szemmel látja a világot, de a felvételek segítségével képes elveszett dolgok megtalálására is. Addig a kamera mögött marad, amíg Jake apjának eltűnésén nem kell dolgoznia, ekkor egy detektívduó tagjaként el kell azt is döntenie, kicsoda is ő valójában és vajon mennyire akar továbbra is a háttérben maradni, puszta megfigyelőként.

Erin Entrada Kelly Vier Wünsche ans Universum (Négy óhaj az Univerzumhoz) című könyve tizenegy éves kortól ajánlott. Négy gyerek kirándulás közbeni megpróbáltatásait mondja el, igazából meglehetősen sablonos történet, ami eredetileg egy hörcsög és egy gyerek megmentéséről szól. Természetesen a gyerekek itt is a saját kezükbe veszik az irányítást (értem én, hogy kaland- és fejlődésregény, de tényleg, hol vannak ilyenkor a felnőttek?!). Minden jó, ha a vége jó? Ki tudja.

Ingrid O. Volden Unendlich mal unendlich mehr (Végtelenszer végtelenül több) című regényének főhőse, Petra szereti a páros számokat és a két legjobb barátjával együtt a focimeccseket. Utálja ellenben a vizet, mert behatárolhatatlan és kiszámíthatatlan. Petra egy kissé kényszeres, amit az anyukája, aki egyedül neveli, és emiatt rengeteget dolgozik, nem kimondottan vesz észre. Az iskolapszichológus gyakorlatokat ad neki, és arra kéri, hogy hagyjon fel a mágikus gondolkodással, amit a kislány persze szabotál. Amikor megismerkedik az uszodában Tommal, akit Propellersrácnak nevez el, kezdi megérteni, mire is gondolt a pszichológus. Újabb könyv a furcsákról, másokról, érzékenyítésről és toleranciáról.

Végezetül Ulf Nilsson és Heike Herold felolvasásra predesztinált történeteinek bemutatásán derültem jókat. A Mein papa und ich (Apám és én) afféle mindennapi sztorik, amiket senki nem ír le, főleg viccesen. Ahol kutyák után kémkednek, főznek és részt vesznek a világ legjobb temetésén is. Hogy kit temetnek, azt nem árulom el, csak annyit, hogy még jó félórával később is nehezemre esett fapofát vágni a villamoson.