A kétezres évek óta diadalútját járó kortárs román új hullám filmjeiben a dokumentarista és minimalista stíluson kívül a történelmi érzékenység a közös. A 4 hónap, 3 hét, 2 nap, a Mesék az aranykorból, a Hogyan éltem túl a világ végét, a Forradalom vagy a Jelszó: a papír kékre vált egyaránt a rendszerváltás előtti államszocializmus korszakával, illetve Nicolae Ceaușescu diktatúrájának kortárs megítélésével foglalkoztak. A filmek témáját a történelmi tények ismeretében meglepő Ceaușescu-nosztalgia képezi, mely hasonló módon működik, mint nálunk a Kádár-nosztalgia: voltak rossz dolgai a Conducătornak, de azért „régen minden jobb volt”. Az említett román történelemelemző filmek így a felejtés és emlékezés dinamikája alapján szerveződő társadalmi, kommunikatív emlékezetet is vizsgálják. Bár sajnálatos módon Romániában Cristian Mungiu, Cristi Puiu, Cătălin Mitulescu vagy Radu Muntean művei nem népszerűek, nem nézik őket, mégis tükröt tartanak az emberek elé, és felteszik a kérdést, hogy valóban jó volt-e az a rendszer, mely fekete disznóvágásokra vagy illegális abortuszra kényszerítette a Conducător „alattvalóit”? (A román conducător szó jelentése ’vezér’, és a politikai vezetők jellemzően akkor vették fel ezt a címet, ha rendkívüli politikai állapotban az alkotmányt felfüggesztették, és ekkortól a központi hatalom a diktátor kezében összpontosult.)

Ugyanakkor megfigyelhető, hogy Radu Jude (Aferim!, Sebhelyes szívek) egyre inkább a másik Conducător, Ion Antonescu korszaka, a két világháború közötti és a második világháború alatti Románia felé fordul. Jude a Sebhelyes szívekben és a The Dead Nation című dokumentumfilmben is az említett évtizedekkel foglalkozik, azonban a rendezőnek eddig a legdirektebb, legsúlyosabb önreflexív filmje Antonescu rémuralmáról a tavaly Torontóban és Karlovy Varyban is bemutatott Bánom is én, ha elítél az utókor.

A román társadalom egy része a Ceaușescu-nosztalgia bűvöletében él, és inkább a szélsőjobboldal próbálja felmenteni Antonescut. Ám elég sokat elmond a másik hírhedt diktátor kortárs megítéléséről, hogy még a 2000-es években is volt utca, ami a szélsőjobboldali Conducător nevét viselte, és Antonescu-szobrokkal is találkozhattunk szerte az országban. Sőt, Ion Antonescu mentegetését a jogszolgáltatás is támogatja, a román legfelsőbb bíróság 2007-ben utólag felmentette a véres kezű diktátort a fő vádpontok, a békeellenes bűncselekmények alól, melyekért 1945-ben kivégezték a katonai és politikai vezetőt. Ráadásul a Bánom is én… is megidézi Sergiu Nicolaescu, a román műfaji film fő képviselőjének 1994-es Tükör című népszerű történelmi drámáját, mely alig néhány évvel a rendszerváltás után tragikus hőst csinált a diktátorból. És nem mellesleg Radu Jude azért készített dokumentumfilmet és játékfilmet is a témában, mert az antiszemitizmus (és a cigányellenesség, melyre az Aferim! reflektál) igen erősen jelen van a román társadalomban, a holokauszttagadás pedig a szomszédos országban sem ismeretlen jelenség.

A Bánom is én, ha elítél az utókor egy konkrét történelmi eseményt, az 1941 októberétől 1942 elejéig tartó „tisztogatást”, konkrétan a transznisztriai, illetve odesszai öldöklést idézi meg, melyet Ion Antonescu egy partizán akció megtorlása végett rendelt el. Csak az első napon 25 000 zsidót és oroszt gyilkoltak meg, az összes áldozat száma pedig túllépte a 120 000-et. A film cselekménye szerint erről a tragédiáról próbál meg őszinte, a helyszínen előadott színdarabot rendezni a jelenben Mariana, a fiatal, harcos baloldali feminista rendezőnő. A darabot eleinte a megyei önkormányzat is támogatja, azonban ahogy Mariana koncepciója egyre világosabbá válik a stáb és a pénzosztók számára, úgy a hatalom, a darab szereplői és a társadalom tagjai közül egyre többen kezdik el gáncsolni a projektet. Közben pedig a rendezőnő magánélete is lassan összeomlik.

Hogy érzékeljük, kiről van szó, egy felszínes, de megvilágító hasonlattal kell élnünk. Ion Antonescut éltetni nagyjából olyan, mintha nálunk a nyilaskeresztes ámokfutót, Szálasi Ferencet mentenék fel utólag háborús bűnök alól, vagy egy Szálasi rémuralmát bemutató filmet bojkottálna a hatalom vagy a kultúrát támogató állami pénzosztó szervezet. Mint arra a Bánom is én, ha elítél az utókor is rámutat, az emberek egy része egyszerűen nem akarja tudomásul venni, hogy a román hadsereg is jelentős szerepet vállalt a zsidók és más kisebbségek módszeres kiirtásában, sőt Marianának egy feldühödött civil kifejti, hogy Antonescu egyenesen hős volt, aki zsidókat mentett, és védte a hazát az szovjet agresszorokkal szemben.

Ezért is jó, hogy mint Szabó Istvántól az Apa – Egy hit naplója vagy Andrzej Wajda A márványembere, Radu Jude műve sem történelmi drámaként, hanem jelenkori keserű szatíraként dolgozza fel az eseményeket. Mint Szabó vagy Wajda, úgy Jude is a kulturális emlékezetre koncentrál, és Movilă, a megyei önkormányzatot képviselő hatalmasság karakterén keresztül többszörösen reflexívvé teszi a Bánom is én…-t. A film címe így nemcsak egy konkrét idézet (Mihai Antonescu háborús román külügyminisztertől, Hitler egyik hűséges csatlósától származik), hanem Mariana és Movilă ideológiájaként is értelmezhető. Mert egyfelől van a társadalomkritikus művész karaktere, akit nem a közvélemény érdekel, illetve akit megdöbbent, hogy a társadalom tagjai mennyire félreértelmezik Antonescu szerepét. Mariana akkor is megcsinálja a darabot, ha meglincselik, mert számára a történelmi igazság, az áldozatok emléke a fontos, nem a jelenkor vagy az utókor megítélése.

Ezzel szemben Movilă egy olyan határhelyzeti karakter, aki leginkább az államszocializmus kultúrpolitikusait idézi. Azaz egyenrangú, művelt vitapartner, alapvetően egyetért Marianával, és maga sem feltétlenül Antonescu felmentése mellett áll ki. Azonban a hatalom képviselője tisztában van azzal, hogy a társadalom mit gondol a Conducătorról, és felvállalja, hogy az „utókor” elítéli, mert megváltoztatná, vagy legalábbis elhallgatná a történelmi tényeket (hogy a román hadsereg is részt vett az etnikai tisztogatásokban) a társadalmi béke és nyugalom megőrzése érdekében. Movilă így nem feltétlenül antagonista, aki csak gáncsolja Marianát, vitáik, beszélgetéseik sokszor nem annyira párbajokra, hanem baráti eszmecserékre emlékeztetnek. Mint Radu Jude egy interjúban kifejtette, nem tekinti Marianát szócsövének, alteregójának, nem feltétlenül vele azonosul. És valóban: Mariana és Movilă együtt képviselik a szerzőt, aki a társadalom képébe akarja vágni az igazságot, ugyanakkor tisztában van vele, hogy az embereket nem az igazság érdekli, hanem az, amit ők annak tartanak, vagy amit látni és hallani akarnak.

Ez utóbbi mentalitásra kiváló példa a Bánom is én… legerősebb jelenete, a színdarab előadása. Jude tudatosan formát és stílust is váltott a bő 15 perces nagyjelenetre, és az élő tévéközvetítések mintájára, szinte vágatlanul mutatta be Mariana filmbeli művét. Erre pedig azért volt szükség, hogy közben a rendező megmutassa a társadalom tagjainak reakcióját is. A főhősnő csökönyösen kitartott fő koncepciója mellett, és Movilă tanácsai és utasításai ellenére szembesítette a tömeget azzal, hogy a román hadsereg jelentős szerepet vállalt a népirtásban. Sőt, még egy anakronisztikus jelenetet is bekerült a darab végére, melybe zsidókat terelnek be, és élve elégetik őket. Azonban

a Bánom is én… tragikomédiája az, hogy a közönség nem elszörnyedt a nyers művészi koncepción, a kijózanító történelemleckén, hanem még tapsolt is, mikor a román katonák Antonescu parancsára lőttek, gyújtogattak, és sikeresen megsemmisítették az „ellenséget”.

Vagyis Radu Jude nem is arra koncentrált, hogy felelevenítse a történelmi eseményeket, Marianán keresztül ezért is módosított azokon a faház behozásával. Jude, mint az idézett interjúban is megvallotta,

tisztában van azzal, hogy az embereket évtizedeken keresztül megvezették a különféle politikai ideológiák, ezért nincsenek is tudatában annak, hogy manipulálva vannak, és a diktatúrának, a terrornak tapsolnak. Ezért is fontos megmutatni azt, ahogy az emberek a történelmi eseményekre reagálnak, mivel láthatóvá, tapinthatóvá válik az ideológiai rendszer, melynek ők maguk is részesei, és ami miatt ártatlan emberek halálának tapsolnak és ujjonganak.

És Jude egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy a művésznek bizonyos esetekben nem elég rekonstruálnia, hanem reflektálnia kell arra, ahogyan ő maga és a közönség viszonyul az adott témához.

Tehát a Bánom is én, ha elítél az utókor rendkívül komplex, remekül megvalósított történelemelemző film, mely azonban nem lett hibátlan. A film majdnem két és fél órás, és olykor igen vontatottnak hat. Ám ez nem azért van, mert Jude a román új hullám stílusában, dokumentarista pontossággal mutatja be hosszan az ideológiai fejtegetéseket, hanem mert a rendező megpróbál több dimenziót adni Mariana karakterének a főhősnő magánéleti szálának bemutatásával. Azonban ez nem sikerül, főleg, hogy Mariana párkapcsolatában is csak a darabról és Antonescuról tud beszélni. Ezért a családalapítás, a gyerekvállalás és a férfi-nő viszony egyenlőtlensége ebben a filmben nem releváns témák, csak feleslegesen lassítják, sőt megakasztják a fő cselekményszálat. Vagyis ebben a kontextusban nem annyira lényeges, hogy Mariana feminista és nő, mert a stáb tagjai vagy Movilă valószínűleg akkor is gáncsolnák, ha férfi lenne, és amúgy egyetértene a patriarchális társadalmi normákkal. Egészen egyszerűen azért, mert a Bánom is én… nem a hétköznapi hímsovinizmusról, hanem a hétköznapi fasizmusról szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a problémakörök olykor nem kapcsolódnak össze, viszont Radu Jude történetében biztosan nincs közöttük kapcsolat.

Nyilvánvaló, amit a magyarhangya is leszögezett a film sajtóvetítése előtti tájékoztatón, hogy a Bánom is én, ha elítél az utókort nem azért hozták be a hazai mozikba, hogy profitot termeljen, hanem mert Jude műve hibái ellenére fontos film. Bár a Bánom is én… elsősorban a román történelemről és társadalmi mentalitásról szól, felismerhetünk benne Magyarországon is jelenlevő konfliktusokat. Valóban, a Magyar Nemzeti Filmalap kiszivárgott Az utolsó bástya-filmtervét (tehát nem is az ismert, teljes filmet) kritizáló, illetve a „keresztény és magyar” történelmi filmeket követelő jobboldali, arrogáns cikkek például a fonákjai annak, ami Radu Jude művében megjelenik. És bár Horthy Miklós kormányzó nevéhez nem fűződnek olyan rémtettek mint Ion Antonescuéhoz, a háborúból a kiugrást megkísérlő Horthy is lepaktált Hitlerrel, és az ő kezéhez is tapad ártatlanok vére. Ennek ellenére a magyar kormány Horthy-kultusza és a kormányzó emlékművei szintén intő jelek, melyek arra utalnak, hogy egy társadalom még mindig nem tudja a helyén kezelni történelmi múltját.

Bánom is én, ha elítél az utókor (Îmi este indiferent daca în istorie vom intra ca barbari). Színes, feliratos román dráma, szatíra, 139 perc, 2018. Írta és rendezte: Radu Jude. Producer: Ada Solomon, Ben von Dobeneck. Operatőr: Marius Panduru. Vágó: Cătălin Cristuţiu. Szereplők: Ioana Iacob (Mariana), Alexandru Dabija (Traian), Alex Bogdan (Movilă), Ilincha Manolache (Oltea). Forgalmazó: magyarhangya. Bemutató: 2019. január 24. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

A képek forrása: magyarhangya