Korunk Kukoricza Jancsija szimbolikusan 1989-ben született, és felcseperedvén az Európai Unióban keresgéli a boldogságot magyar szülőhazája szomorú állapota miatt. Londonban londinerként hamar rájön, hogy nem ez az elhívatása, de egy bárban megleli az ott mosogató és éneklő Iluskáját, így rövid időre beköszönt a Kánaán. Ám a kapzsi világ „kiveti magából, ami nem neki való”, szétszakítja a szerelmeseket. A magyar virtus miatt kitoloncolt Jancsi békeharcosnak áll, Trianontól Tatárföldig harcol az igazságért, míg jó mátkához illőn Iluska halál ellen tusakodik bújában. „Bal-jobb, bal-jobb, látlak-e még?” Vagy az óriások földjén és szörnyetegeken át Tündérhonba jutva, csak egy másik síkon sikerülhet elérni a harmóniát? A Haza csupa negatív jelzői (mint kiszolgáltatott, beteg, üres) arra utalnak, hogy a szellemi törpék valamit elszúrtak, „nem kicsit, de nagyon”. Mit kellene tenni? „El lehet menni! / Meg lehet szokni, meg lehet szökni, / El lehet hinni, meg lehet inni!” Egy politikushoz is köthető némelyik idézet, de általánosabb a „perc-emberkék” bírálata. Néha azt sugallják, hogy a magyarokat sújtó átok leküzdhető, lemosható a gyalázat, máskor mintha csak az álmok jelentenék a menedéket. Hangsúlyosan valami értéktelített állapot iránti nosztalgia húzódik végig a művön.

A hagyományőrzés melletti elköteleződést már az Ezüstbojtár bevezető képe egyértelművé tette: Számítógépes játékok karakterválasztási lehetőségeit imitáló ábrán mozgott fel-alá egy nyíl, a huszárcsákó-kard-karabély vagy az álcasisak-gépfegyver-aknavető opciót ajánlva. „Válassz fegyvert!” – villogott a felirat. Ők a költészet és a rockzene mozgósító eszközével éltek, s következőként Illyés Gyula Haza a magasban versének első három strófája adta meg az est alaphangulatát. 

A János vitéz megjelenésének százhetvenedik évfordulója alkalmából, nagyjából felező tizenkettesekben írt Ezüstbojtár verssorait egy tarisznyából elővett, nagyméretű könyvből olvasta fel Horányi László színművész, jó hangsúlyozással javítva az elbeszélő költemény szótagszámhibáit. Apró tévesztései is kedvelhetőek voltak (például font helyett forintot mondott, vagy a zsiványoknál már a sárkányokat előlegezte a próbatételekből), a dalok alatt pedig együtt énekelt a zenekarral. Petőfit megidéző vándorszínészként bejárta a színpadot, bölcs regösnek tűnt, idealista kultúraközvetítőnek, aki poétává lett Magyarországon. A háttérben rajzokkal együtt kivetítették a verssorokat is, diafilmek kockáira emlékeztetően. Bár az illusztráció szerepe szinte csak a szemléltetés, megérzékítés volt, Kónya Ábel és Grela Alexandra jól ábrázolták a mai mesét, olykor humoros elemekig merészkedve. Azonnal vigyorra húzódik a szám, mikor a Boldog kocsma felirat eszembe jut.

Időnként szétnyílt a hatalmas LED-fal, hogy a hátsó szférából átlépjen egy-egy szereplő a színpadra, vagy visszatérjen abba a láthatatlan világba. A Jancsit megformáló Patonai Zsolt egy évtizeden át volt az ExperiDance Társulat tagja, deli vitéznek és a táncokhoz egyaránt ideális választásnak bizonyult. Pólóján óriáskerék (a London Eye?) és a Big Ben tornya mutatta az utat a szegénylegények modern beavatási rituáléjának helyszínére. A debreceni ősbemutatón még csak egy J betű volt a pólón – változik tehát a produkció, tökéletesítik, és a színpadok méretéhez igazítják. Patonai többnyire csak szigorúan vagy szerelmesen nézett, viszont lenyűgözően táncolt. Annyira energikusan ropta, hogy lerepült egy pityke huszáregyenruhájáról a Valahol úgyis dal felvételről bejátszott, hegedűvel kísért változata alatt, miközben a háttérben az elhunyt Halmos Béla prímás fotója volt látható, aki az Ezüstbojtár tervezgetésében még részt vett. Iluska szerepében Szabó Nikolett nagyobb lehetőséget kapott színészi képességeit megmutatni, mint Patonai, a mimikája különösen kifejező volt, és több dal(részlete)t is énekelt. Mikor a „Mennyi srác, és mind a másé…” sort kezdte Erdős-Tóth Fruzsinával együtt, elégedetten csettinthettek a PG Csoport ismerői, hogy az ezredfordulón megjelent album címadó dalának milyen finom variánsa szólal meg. Ni, amit meg Jancsi válaszolt a francia királynak, az a Marlon Brando „összejöttünk, hogy legyen már végre valami” mondatára hasonlít. Ahogy az elmúlás vagy a „fél élet” fogalma is több PG nótát előhívott az emlékekből. A Lelkem helyént – melynek zenei motívumai bukkantak csak fel többször – már 1986-ban játszották Teremtés címmel(?), derül ki egy napokban feltöltött felvételből. Ugyan csupán a Világidő dörrent meg úgy az előadás harmadánál, ahogy igazán szerettem őket, de nem igaz, hogy régen minden jobb volt, mert Erdős-Tóth Fruzsina hangja változatosabbá tette klasszikussá vált számaikat, és a népdaloknál, például a kalotaszegi Én vagyok az, aki nem jó esetében kifejezetten jót tett a női hang.

Ritkán véltem érteni a nagyon ügyes akrobaták funkcióját a darabban. Óriási kerekekben (rhönrádban) pörögtek ide-oda a Baross Imre Artistaképző növendékei, hol szándékosan akadályozva a főszereplőket, hol kifejezve a fölfelé törekvésüket talán. Az ellenfeleket jelenítették meg? Vagy eltérő életút-lehetőségeket is képviseltek, azért egyezett néha ruházatuk a szerelmesekével? Engem inkább kizökkentett a cirkuszi hangulat, lélegzetelállító mutatványaikkal néha másodpercekre elterelték figyelmem a zenészekről. Kétségtelenül látványos volt a cirkuszművészeti ág beemelése, de nekem elegendő volt a zenekar alapító tagjainak örömét nézni. Közelemben egy Németh Lojzinak tűnő férfi szintén lelkesen figyelte őket, de lehet, hogy csak a Bikini és a PG Csoport közti régi kapcsolat miatt képzeltem őt a pályatárs basszusgitárosnak.

Jantyik Zsolt alapvetően a magyar népi kultúra, hiedelemvilág elemeiből merített az Ezüstbojtárhoz, de egzisztencializmus is keveredik az új testbe leszületéssel. A Tündér Ilona testvéreként megszülető Hunor és Magyar ikerpár ötletes leleménye mellett ott van benne a fenyegetettség, hogy ki lehet pottyanni Tündérországból, s újra végig kell járni az utat. „Üres hazában – tele szívvel” felismerni a Lényeget, mely egyszerre jelentheti a mindenben jelen lévő Istent, a nemzeti gyökerek megtalálását és az egymásból eredő nemzedékek családi boldogságát.

A verses mese nyelvezete népies-archaizáló, „eldörmögnek” egy-két sor Petőfit is, de József Attila Két hexametere sem lóg ki hosszával feltűnően, s nyomokban Adyt is tartalmaz Jantyik Zsolt költészete. A ritkán felbukkanó modern fogalmak (terrorista, közmunkás, Facebook, bankkártya stb.) humoros kontrasztot jelentenek. Bár elárultam a befejezést (ami egyben kezdet, persze), ez remélhetőleg nem csorbítja a leendő nézők élményét (például február 15-én Vácott), hiszen nem slusszpoénra van kihegyezve a történet. Életszemléletet, világlátást közvetít, s ahogy az Illyés-idézetben szerepel, valóban "varázskör teremtődik" körénk közben.

A régmúlt dicsőségről mesélő, identitáserősítő előadás legnagyobb hibája a rövidsége volt. A könyv teljes énekei maradtak ki, és a dalokból is szívesen hallottam volna többet. Kulcsot reméltem, vagy legalább nyomot az ezüstbojtár motívumhoz, de most nem vetítették a záródalnál Sinka István (a "fekete bojtár"), Simonyi Imre és Halmos Béla arcképét, mint mondjuk Mikepércsen. S miben tért el vajon a zenés(ebb) est, mikor Aranybojtár címmel játszották Szarvason? És reménykedhetek abban, hogy Budapesten is felvették az egészet? Mert DVD is megjelenhetne a gyönyörű kiállítású könyv, a szintén Horányi Lászlóval rögzített hangoskönyv és a dalokat tartalmazó dupla album mellé! Nyilván csekély az esélye a Youtube dominálta világban, de hátha „ez is olyan, mint a mesében, és jön is a folytatás…”

Jantyik Zsolt – Jantyik Csaba – PG Csoport: Ezüstbojtár
Zenés játék, a Debreceni Csokonai Színház, a Nagyerdei Szabadtéri Játékok és a Híd Média közös produkciója.
Szereplők:
Iluska: Szabó Nikolett
Jancsi: Patonai Zsolt
Mesélő: Horányi László
PG Csoport zenekar:
Jantyik Zsolt – ének
Erdős-Tóth Fruzsina – ének
Jantyik Csaba – gitár
Takács Szabolcs – basszusgitár
Tóth Zsolt – dob
Gyarmati Balázs – hangmérnök
A Baross Imre Artistaképző növendékei: Bényei Barnabás, Bényei Bernadett, Nagy Márk, Ratkóczy Lilla.
Felkészítő tanár: Hajagos László
Dramaturg: Szomjas György
Jelmeztervező: Fehérvári Mariann
Koreográfus: Patonai Zsolt
Grafika: Kónya Ábel, Grela Alexandra
LED-fal- és videó-technika, vetítés: Nagy Attila, Gazdóf Dániel, Jantyik Levente
Rendezőasszisztens:  Homonna Nóra / Nagy Róbert
Producer: Jantyik Csaba
Rendező: Fekete Péter
Bemutató: 2017. június 22.
Nagyerdei Szabadtéri Játékok
2018. november 26. 
Nemzeti Színház, Budapest
Illusztráció: Vajda Melinda rajzai Jantyik Zsolt Ezüstbojtár című kötetéből (Híd Média Kft., Budapest, cop. 2016) és Várhelyi Klára fotói az Ezüstbojtár című CD-ről (Híd Média Kft., Budapest, 2017).